KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga tippajánló: lemosná a gyalázatot a Bröndby

A 14. fordulóval folytatódik az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság 2022-23-as idénye, amelyben a második Randers a listavezető Nordsjaellandot fogadja. Ugyancsak rangadónak számít az FCK-FCM csata, míg a Bröndby egy szégyenteljes kupabúcsú után mentené meg edzőjét.

Fotó: 3F Superliga.dk
Fotó: 3F Superliga.dk
PÉNTEK
19.00:
OB – Lyngby

Ha egy kicsit nagyobb szerencséje lenne, jobban állna az OB csapata, de igazából így sincsen vesztes pozícióban a 9. hely ellenére, hiszen annyira szoros a mezőny, hogy mindössze egy pontra van a felsőháztól.

A legutóbbi öt meccsén veretlen maradt, az előző három bajnokiján döntetlent ért el, de tökutolsó Lyngby ellen illene nyernie, akkor is, ha Emmanuel Sabbi és Max Fenger továbbra sem áll a szakvezetés rendelkezésére.

A Lyngby még nem érezte a győzelem ízért az idényben, a keret nagy része készen áll a meccsre, csupán az izlandi válogatott csatár, Alfred Finnbogason dőlt ki 2022 hátralévő részére.

OB (4-2-3-1): Hansen – Grubbe, Paulsen, Ivancevic, Adelgaard – Tverskov, Gigovic – Tongya, Frøkjær, Minteh – Jebali. 

Lyngby (5-3-2): Kikkenborg – Gregor, Rømer, Hey, Mølgaard, Sørensen – Corlu, Winther, Westergaard – Kristensen, Kaastrup. 

Tippünk: 1

SZOMBAT
16.00:
FC Köbenhavn – Midtjylland

Öt bajnoki és kilenc tétmérkőzés óta veretlen az FC Midtjylland csapata, amely a kisebb gödörben lévő FCK vendége lesz. A hazaiak a Manchester City elleni idegenbeli 5-0-s KO, és egy hazai bravúros 0-0 után három döntetlent játszottak. A szerdai, Hobro elleni 1-1 után viszont kellettek a jó tizenegyesek is, így sikerült a továbbjutás a Dán Kupából.

Tippünk: X, 2

VASÁRNAP
14.00:
Randers – Nordsjaelland

Hétfőn őrült mérkőzést játszott Silkeborgban a Randers, amely 0-1-ről, majd 1-3-ről is felállt és végül Kamara 91. percben szerzett góljával 3-3-ra mentette a rangadót.

De nincs pihenő, jön az újabb csúcsmérkőzés. A második helyezett hazaiak a listavezető, legutóbb az AGF ellen 1-1-re végzett Nordsjaelland ellen lépnek pályára. A vendégek az elmúlt nyolc évben kétszer nyertek Randersben, legutóbb 2021. április 11-én egy nagyon látványos meccsen 4-3-ra.

Ez most nagyon ikszközeli csata lesz.

Randers FC (4-4-2): Carlgren – Kallesøe, Høegh, Graves, Kopplin – Ankersen, Lauenborg, Johnsen, Babayan – Odey, Egho  

FC Nordsjælland (4-3-3): A. Hansen – Villadsen, Nagalo, K. Hansen, Frese – Diomandé, Bidstrup, Christensen – M.K. Hansen, Antman, Schjelderup 

Tippünk: X

16.00: Horsens – Silkeborg

Nincs topformában az újonc, amely a legutóbbi hat bajnokija közül mindössze egyet nyert meg, igaz, akkor éppen az első helyen álló Nordsjaellandot verte meg. A Silkeborg ugyanakkor a legutóbbi öt tétmeccsén nem kapott ki, a Konferencia Ligában a román FCSB elleni két 5-0-s kiütés messze repítheti lélekerőben.

Igaz, hogy legutóbb 2016 júniusában nyert bajnokit a CASA Arenában (akkor még a másodosztályban győzött 1-0-ra), de most esélyesebb a három pontra.

Tippünk: 2

18.00: AGF – Bröndby

Niels Frederiksen 2019 nyara óta dolgozik a Bröndby csapatával, de még egy-két olyan eredmény, mint a héten, és kereshet új munkát az 51 éves szakember.

A koppenhágaiak eddig sem brillíroztak a bajnokságban (csupán a 8. helyen állnak), már augusztusban kiestek a Konferencia Ligából, de egyik sem volt olyan megalázó, mint a Dán Kupa 3. fordulójának szerdai mérkőzése, amikor a harmadosztályú Aarhus Fremad 4-0-ra (!) kiütötte.

Szégyen és gyalázat, ezt csak egy aarhusi győzelemmel lehetne lemosni, de ehhez az AGF-nek is lesz egy-két szava.

Tippünk: X, 1

HÉTFŐ
19.00:
AaB – Viborg

Ha pozitívan akarunk hozzáállni Erik Hamrén munkásságához, akkor mondhatjuk, hogy az AaB végre megindult a győzelmi úton. De azért tegyük hozzá, hogy múlt pénteken a tökutolsó, nyeretlen Lyngbyt sikerült elvernie 2-0-ra, majd kedden úgy jutott tovább a Dán Kupából, hogy csupán hosszabbításban győzött 3-1-re a negyedosztályú Vanlöse ellen.

Ezek után a hét bajnoki óta veretlen, 3. helyezett Viborg ellen összeszedettebb játék kell. De a vendégek is kisebb infarktusos csatán vannak túl, a szintén negyedik ligás Ishöj a 116. percben még 2-1-re vezetett a kupában, a gambiai Alassana Jatta és a holland Clint Leemans a legjobbkor talált be, 3-2-re megfordítva ezzel az állást.

Tippünk: X, 2

A 3F Superliga állása a 13.forduló után. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga állása a 13.forduló után. Fotó: Superliga.dk

Kapcsolódó tartalom: