KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga tippajánló: nagy lehetőség kapujában az FCK

Az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság a playoff 2. fordulójával folytatódik, a csúcsrangadót az első helyezett FC Köbenhavn és az őt üldöző Midtjylland csatája lesz. Az alsóházban folytatja élet-halál harcát a SönderjyskE és a Vejle.

A 3F Superliga rájátszásának második fordulójának párosítása. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga rájátszásának második fordulójának párosítása. Fotó: Superliga.dk
FELSŐHÁZ
PÉNTEK
18.30:
AaB – Randers

Nem kezdte jól a rájátszást az AaB csapata, pedig egy győzelemmel megelőzhette volna a Bröndbyt és a harmadik helyről várhatná a folytatást. Azonban kikapott a listavezető FCK-tól, így továbbra is csak üldözi a dobogósokat.

Pénteken javíthat, az ellenfél a Randers lesz, amelytől a legutóbbi öt bajnokin nem kapott ki, igaz, csupán egyszer nyert. Nem kell nagy matematikusnak lenni, a négy döntetlen azért kellő támpont lehet a hétvégi összecsapásra is.

A hazaiak abban bíznak, hogy az Ajax egykori középpályása, Lucas Andersen végre visszatérhet. A 27 éves játékos még tavaly májusban, a SönderjyskE ellen szenvedett súlyos sérülést, ezért nagyon várják, hogy végre ismét játszhasson.

Tippünk: 1, X

VASÁRNAP
16.00:
Silkeborg – Bröndby

Nincs jó passzban a Silkeborg, amely sorozatban a negyedik bajnokiját veszítette el. Igaz, mindegyiken erős ellenféllel kellett szembenéznie, legutóbb kétszer is a Midtjylland ellen: az alapszakasz utolsó meccsét otthon 1-0-ra, hétfőn a playoff első körét idegenben 3-2-re bukta el.

Lehet javítani, és nem is reménytelen a helyzet, ugyanis a vendég Bröndby is dugóhúzóba került, egy döntetlen és két vereség után kérdés, megállítja-e a zuhanást.

A hazaiaknál André Calisir, Gustav Dahl, Mads Kaalund, Milan Massop, Alexander Lind is sérült, a vendégeknél Kevin Mensah térdszalag-szakadás miatt már befejezte a szezont, míg Henrik Heggheim az eltiltását tölti.

Tippünk: X, 2

18.00: FC Köbenhavn – Midtjylland

Kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt az FCK hatpontos előnnyel vezet legnagyobb riválisa előtt, és amennyiben vasárnap is nyer, kilencre hizlalja előnyét. Nem mondjuk, hogy ez már tuti aranyérmet jelent, de azért nyugodtabb hajrát ígér a fővárosiak számára.

Jess Thorup edző ráadásul boldog lehet, már csupán két olyan játékosa van, akivel nem számolhat, de Carlos Zeca és Valdemar Lund egyébként is régóta sérült. A hírek szerint a 19 éves balhátvéd, Victor Kristiansen ismét pályára léphet, miután sorozatban négy bajnokit is ki kellett hagynia.

De készen áll a visszatérésre Nicolai Boilesen is, és bár Nicolai Jörgensen betegség miatt kihagyott pár edzést, szintén játékra jelentkezett.

A Midtjylland a legutóbbi öt bajnokija közül mindössze egyet veszített el, éppen az FCK ellen, így könnyű meccsre most sem számíthat.

3F Superliga felsőház állása. Fotó: Superliga.dk
3F Superliga felsőház állása. Fotó: Superliga.dk

Tippünk: 1

ALSÓHÁZ
VASÁRNAP
14.00
: SönderjyskE – OB

Szinte reménytelen helyzetben van a SönderjyskE, amely 14 forduló óta képtelen nyerni, legutóbb tavaly szeptemberben a Bröndby ellen örülhetett három pontnak. Ezzel a csapat nem csupán az alapszakaszban zárt az utolsó helyen, de a rájátszás alsóházában is tökutolsó, a bennmaradást jelentő pozícióhoz képest nyolc pont az elmaradása.

Innentől kezdve minden meccs élet-halál harc, kérdés, ez feldobja a csapatot, vagy csak erősíti a beletörődést a megváltoztathatatlanba.

Az Odense öt nyeretlen meccs után egy hete 2-1-re verte a Nordsjaellandot. Így hétpontra elhúzott a kiesőhelytől, de Flemming Povlsen nem meri kijelenteni, hogy megmenekült a veszélytől.

„Még mindig ott van vele a veszélyérzet, de ha most nyer a SönderjyskE, majd utána a szintén kiesőhelyen álló Vejle ellen, akkor egészen más helyzet áll elő. Akkor talán még a 7. helyért és a nemzetközi kupaindulásért is harcban lehet” – nyilatkozta a korábbi 62-szeres válogatott, Európa-bajnok csatár, aki napjainkban televíziós szakkommentátorként is dolgozik.

Tippünk: 2, X

14.00: Nordsjaelland – AGF

Mint falunak a villany, úgy kell a Nordsjaelland számára a három pont, hogy lerázza magáról a Vejlét, ezzel szusszanásnyi időhöz és előnyhöz jusson a bennmaradásért vívott harcban. A csapat egy odensei vereséggel kezdte a playoffot, de vasárnap az AGF ellen hátha sikerül ismét nyernie.

Ha másért nem, akkor a pozitív emlékek miatt: a csapat hat hónap alatt mindössze egy (!) bajnokit tudott megnyerni, március 7-én, éppen Aarhusban. Jonathan Amon ismét megsérült, Sebastian Hausner, Yann Bisseck és Mikael Anderson az eltiltását tölti, ugyanakkor Kian Hansen végre teljes értékűnek számít.

Az AGF sincs nagy formában, hiszen legutóbbi öt bajnokiján nem nyert, a múlt heti, Vejle elleni gól nélküli döntetlenre pedig pláne nem lehet büszke. Amik biztos, hogy David Nielsen edző a szezonban már nem számíthat Jon Dagur Thorsteinssonra, akinek a szerződése a nyáron lejár, és ugyan kapott hosszabbítási ajánlatot, nem fogadta el. Erre Stig Inge Björnebye sportigazgató közölte vele, mehet, amerre lát, így legalább egy helyen megnyílik az út a fiataloknak a kezdőcsapat felé.

Ami jó hír, hogy Mikael Anderson és Albert Grönbaek eltiltása lejárt. Nicolai Poulsen, Benjamin Hvidt, Zach Duncan és Gift Links is játékra kész.

Tippünk: X

HÉTFŐ
19.00:
Vejle – Viborg

Az egymás elleni alapszakasz-mérkőzéseken nem ment a Vejlének, amely a hazai 1-1-es döntetlen után 2-0-ra kikapott Viborgban. Most otthon kellene javítania, ha életben akarja tartani élvonalbeli álmait.

A hazaiak abban bíznak, hogy szeptember óta nem veszítettek hazai pályán. A legutóbbi öt meccsük közül négyet megnyertek, míg a Midtjylland ellen 1-1-re végeztek. Ez jó alap lehet a hétfői rangadóhoz is. Egyetlen hiányzó a sérült Hans Höllsberg lesz.

A Viborg a hetedik helyet foglalja el a Superligában, előnye három pont az AGF előtt. Jacob Friisnek valószínűleg figyelmen kívül kell hagynia a sérült Jay-Roy Grotot és Ibrahim Saidet, Frans Putros visszatért az eltiltásból, de most hasonló ok miatt Tobias Bech marad ki.

Tippünk: 1

3F Superliga alsóház állása. Fotó: Superliga.dk
3F Superliga alsóház állása. Fotó: Superliga.dk

Kapcsolódó tartalom