KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

3F Superliga tippajánló: visszakapta élete lehetőségét a Nordsjaelland

A hétvégén a playoff 3. fordulójával folytatódik az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság, amelyben a Nordsjaelland új erőre kaphat azzal, hogy ismét a felsőház élén áll. A két legnagyobb üldözője, az FCK és a Viborg egymás ellen vív rangadót.

FELSŐHÁZ
VASÁRNAP
16.00
: FC Köbenhavn – Viborg

Egy hete elveszítette vezető pozícióját az FCK, amely ugyanúgy egygólos vereséget szenvedett, mint következő ellenfele a Viborg. Kérdés, melyikük tud továbblépni ebből a hullámvölgyből.

A koppenhágaiak sorozatban kilenc győzelem után botlott, most Carlos Zeca, Nicolai Boilesen, Akinkunmi Amoo és Andreas Cornelius nélkül térne vissza erre az útra. A grúz válogatott középső védő Davit Khocholava esetében egyelőre semmi friss hír, de az nem jó hír, hogy az előző két meccset ki kellett hagynia.

Reklám! Már magyar csaptoknak is elérhető! Rendeld meg a Taktikai Táblát a DÁNIAPSORTÓL! További információ info@daniasport.hu

A Viborg még mindig komoly esélyes a bronzéremre, de Jacob Friis csapata mindössze egyetlen ponttal előzi meg az AGF-et a dobogóért folytatott harcban. Szóval kellene a pont, akkor is, ha Marokhy Ndionét, Mads Lauritsent, Alasanna Jattát és Martin Agnarssont nélkülöznie kell.

Tippünk: 1

18.00: Bröndby – AGF

Nagy csatára van kilátás vasárnap a Bröndby Stadionban, ahol a hazaiak az AGF csapatát fogadják.

A Bröndbyre ráférne a siker, ugyanis a legutóbbi három bajnokiját elbukta, sőt, a legutóbbi öt meccsből négyszer is vereséget szenvedett. Ugyanakkor az AGF nem veszített még meccset 2023-ban, és nagyon stabilnak tűnik.

Az biztos, hogy az aarhusiak a legutóbbi öt meccsükön nem tudtak nyerni a Bröndby vendégeként – szerintünk most sem történik meg, meglepetést szimatolunk.

Tippünk: X, 1

HÉTFŐ
19.00:
Randers – Nordsjaelland

Az FCK elleni vereség után váratlan lehetőséget kapott a múlt héten a Nordsjaelland, amely a koppenhágaiak meglepő botlását kihasználva legyőzte a Bröndbyt és visszavette a vezetést a bajnokságban.

A hétfő rangadón azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a Cepheus Parkba látogat, ahol a Randers egy héttel korábban éppen az FCK-t verte. Félnivalója persze nincsen, hiszen a szezonban már kétszer legyőzte a riválist, miért ne lenne képes erre ismét?

Tippünk: X, 2

ALSÓHÁZ
PÉNTEK
19.00:
Midtjylland – AaB

Papírforma szerint nem lehet gond a 7. hely megszerzése a Midtjylland csapatának, amely a kerete erősség illetően inkább a felsőházba tartozik, csak éppen elbaltázta az alapszakaszt.

Mindenesetre a playoff első két mérkőzését megnyerte, és hazai pályán sokkal esélyesebb az aalborgiak ellen, akik a legutóbbi 11 bajnokijuk közül kilencet elveszítettek.

A hazaiaknál Thomas Thomasberg edző nem számíthat a sérült Joel Andersson, Astrit Selmani kettősre, míg a vendégeknél Kilian Ludewig mellett az eltiltott Jakob Ahlmann sem játszhat, de kérdéses Kasper Jörgensen és Andreas Poulsen szereplése is.

Tippünk: 1

VASÁRNAP
14.00:
Lyngby – Horsens

Hétről hétre az utolsó minimális esélyét próbálja megragadni a Lyngby, hogy egy borzalmas szezont megmentsen, és esetleg kiharcolja a bennmaradást. Legutóbb négy veretlen meccs után ugyan elbukott 1-0-ra a Midtjylland otthonában, de Horsens nagyobb ellenség és ellenfél: egy győzelemmel hat pontra megközelítheti a már bennmaradó helyen lévő riválist.

Tippünk: 1

14.00: OB – Silkeborg

A két csapat még reménykedhet abban, hogy elcsípi a 7. helyet, hiszen azzal maradna lehetőség a következő szezonban az európai kupaszereplésre.

Az odenseiek esélyesebbek, egyrészt a hazai pályán, másrészt a Silkeborg négy forduló óta tartó nyeretlensége miatt. Az OB ráadásul teljes csapattal készülhet, míg a vendégeknél Joel Felix és Anders Klynge továbbra is sérüléssel bajlódik, de kérdéses Lukas Engel, illetve Stefan Thordarson játéka is.

Tippünk: 1, X