KIEMELT HÍRLABDARÚGÁS

3F Superliga tippajánló: visszatér az élet a dán élvonalba

Valamikor március elején még azt írtuk, a koronavírus árnyékában kell játszani a mérkőzéseket, ráadásul zárt kapuk mögött. Akkor még nem sejthettük, hogy a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a 3F Superliga a 24. fordulóval be is csukja kapuját, és majdnem három hónapot kell várni arra, hogy a csapatok ismét pályára lépjenek

A nagy debütálás már csütörtökön megtörtént, amikor az AGF és a Randers egy elmaradt mérkőzést bepótolva játszott úgy 1-1-es döntetlent, hogy a 3. helyen álló hazaiak a 92. percben tudtak egyenlíteni Patrick Mortensen révén.

Arhus (fehérben) nem bírt a Randerssel. Az oldalvonal mellett kihelyezett kivetítőkön biztatták otthonról a szurkolók a csapatukat.
Fotók: Henning Bagger / Ritzau Scanpix

A 3F Superligában péntektől keddig azonban egy teljes forduló következik, lássuk az esélyeket. 

PÉNTEK
19.00: Silkeborg–Nordsjælland

A forduló első mérkőzését a tökutolsó, azonban egyre reménytelibb helyzetben lévő Silkeborg vívja, amely a legutóbbi három mérkőzésén nem kapott ki: két döntetlen után az AGF 2-1-es legyőzésével megszerezte szezonbeli harmadik sikerét. 

Kent Nielsen edző annak örülhet, hogy a több hét alatt rendbe jöttek sérültjei, így Gustav Dahl, Mark Brink, Anders Hagelskjær és Vegard Moberg is. Svenn Crone az eltiltását tölti, kisebb problémák miatt Shkodran Maholli és Marc Rochester Sørensen maradhat ki.

Az ellenfél a Nordsjælland, amely a felsőházért küzd, és amelyet a lehető legrosszabb pillanatban ért a bajnokság félbeszakítása, hiszen a legutóbbi öt forduló 15 pontjából 13-at megszerzett. Jonathan Amon egész szezont kihagyja izomsérülés miatt, Isaac Atanga sem játszhat, de kérdéses Mikkel Damsgaard szereplése is.

Tippünk: 1, X

VASÁRNAP
18.00: Esbjerg–AaB

Az utolsó előtti helyen álló Esbjerg is otthon kap esélyt a felkapaszkodásra, hiszen a hosszú kihagyás után a Blue Water Arenában fogadhatja az aalborgiakat.

Az eltiltott Joni Kauko mellett mindenki a szakvezetés rendelkezésére áll, és a dán lapok szerint a gyenge tavaszi szereplés után lehet, éppen ez a kihagyás kell az újratöltődéshez. A klubnál pozitív hangulatról számoltak be, a játékosok szilárdan hisznek a közelgő mérkőzések pozitív végkicsengésében és a bennmaradásban.

Az AaB 24 forduló után még éppen a felsőházat jelentő 6. helyen áll, két ponttal előzi meg fő riválisát, a Randerst. Hogy tartsa ezt a pozíciót, pontot, pontokat kell szereznie. Lucas Andersen még mindig nem százszázalékos, Rasmus Thelander megsérült, míg Tom van Weertaz eltiltását tölti.

Tippünk: X

HÉTFŐ
14.00: Randers–Hobro

Ha már szóba került a Randers, a csapat nagy esélyt kap az előrelépésre, hiszen nagyszerű hazai mérleggel bír (otthon a hatodik legtöbb pontot gyűjtötte), míg ellenfele, a Hobro teljesen impotens idegenben, csupán egy meccset tudott megnyerni.

Így három hónap futballvakság után is azt mondjuk, ha Aarhusban majdnem sikerült nyerni, akkor nem jelenthet gondot a hétfői csata.

Erik Marxen csapatkapitány rettentően dühösen nyilatkozott az elbukott győzelem után. „A legbosszantóbb, amikor így, a hosszabbításban kapsz gólt, és veszítesz pontokat. Tanulnunk kell ebből, és legközelebb jobban kell koncentrálnunk. Van egy álmunk, a felsőház, ehhez mindenekelőtt hétfőn le kell győznünk a Hobrót, aztán mehetünk az FCK-hoz. Bátrabbnak és nem túl óvatosnak kell lennünk” – mondta.

Tippünk: 1

16.00: Midtjylland–Horsens

A szezon eddigi nagy nyertese a Midtjylland, amely 24 mérkőzéséből húszat megnyert, két döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki. Ami figyelmeztető lehet, hogy mindkétszer otthon: de azért nem valószínű, hogy éppen az a Horsens lepi meg, amelyet ősszel idegenben 2-0-ra legyőzött.

Sőt, ha az egymás elleni mérlegek nézzük, akkor látható, az utóbbi években a vendégeknek nem sok siker termett ebben a párosításban. A Horsens legutóbb 2012 júliusában szerzett pontot a rivális ellen egy hazai 2-2-vel, legyőznie 2012 áprilisában sikerült, szintén hazai környezetben 2-1-re. Arra azonban 2006. szeptember 17-én volt példa legutóbb, hogy idegenben verte volt a Midtjyllandot.

A hazaiaknál Korcsmár Zsolt távozott a csapattól, Oliver Olsen, Gustav Isaksen és Kristian Riis sérült, ugyanakkor Erik Sviatchenko letöltötte az eltiltását. A vendégeknél Ayo Simon Okosun és Bjarke Jacobsen viszont még büntetésben van, Jannik Pohl és Nicolai Brock-Madsen viszont meggyógyult és játékra kész.

Tippünk: 1

18.00: Lyngby–FC København

A Midtjylland 12 pontos előnye nagyon soknak tűnik, a címvédő FCK maximum abban reménykedhet, hogy nem hibázik a szezon végéig, míg ellenfele esetleg megteszi azt a szívességet, hogy pontokat hullajt.

A fővárosiak a keddi felkészülési mérkőzésen egy SønderjyskE elleni 3-1-es győzelemmel melegítettek, a meccsek Viktor Fischer és Jonas Wind is kihagyta, de a hírek szerint előbbi már harcra kész lesz a hétfői bajnokira. Wind nem túl szerencsés, mire felépült keresztszalag-sérüléséből, ismét megsérült a térde, állítólag 2-3 hetet ismét ki kell hagynia.

Bár a Lyngby otthon nyolc meccset nyert, az FCK pedig idegenben csak hatot, vendégsikerre tippelünk inkább – noha egy hazai győzelem nagy lépést jelentene a felsőház felé vezető úton.

Tippünk: 2

20.00: AGF–OB

Azzal, hogy az AGF a hosszabbításban pontot mentett csütörtökön, nem oldotta meg a hosszabb ideje húzódó problémát: a csapat egy nyolcmeccses veretlenségi sorozat (amelyben hat győzelem is volt) után jelenleg egy hárommérkőzéses nyeretlenségi szériában van.

Ezen hétfő este az Odense elleni siker javíthatna a helyzeten, de ehhez a vendégeknek is lesz egy-két szavuk. Legalábbis Michael Hemmingsen sportigazgató nagyon bátran nyilatkozott, amikor azt mondta, ugyan csapat kilenc bajnoki (!) óta nem nyert, de most meglepetésre készül.

Biztos vagyok abban, hogy nagyon jó mérkőzés lesz Aarhusban, és abban is, hogy jó eredményt fogunk elérni. A játékosok keményen dolgoztak ebben az időszakban” – nyilatkozta.

Nem baj, ha nem feltétlen hiszünk neki?

Tippünk: 1, X

KEDD
19.00: Brøndby–SønderjyskE

A hosszúra nyúlt forduló keddi zárásaként a 4. helyen álló Brøndby a 11. pozícióban lévő SønderjyskE csapatát fogadja. A statisztika nagyon érdekes, hiszen a Brøndby 2017. október 1-jén nyert legutóbb hazai pályán a rivális ellen (4-0), azóta egyszer a bajnokságban (2-4) egyszer az idei Dán Kupa nyolcaddöntőjében is kikapott (0-1) tőle.

A koppenhágaiak ugyanakkor a koronnavírus miatti kényszerszünet alatt sem küldték haza a játékosokat, így volt lehetőségük arra, hogy kis csoportokban edzéseket tartsanak, ez talán a pályán is előnyt jelenthet majd. Kasper Fisker játszhat a SønderjyskE ellen, ugyanakkor ez még túl korai lenne Tobias Børkeeiet és Joel Kabongo számára.

A vendégeknél ugyan a bajnokság nem úgy sikerült, ahogy tervezték, de a kupaelődöntő szép reményekre jogosít fel, főleg, hogy a két nagy ellenfél, a Midtjylland és az FCK már nincs versenyben. 

Ami a bajnoki fordulót illeti, Jeppe Simonsen megsérült és a szezon hátralévő részében már nem is állhat a szakvezetés rendelkezésére. Marc Pedersen sem egészséges, Rilwan Hassan játéka kétséges, míg Eggert Jonsson eltiltott.

Tippünk: 1

Kiemelt fotó: Henning Bagger / Ritzau Scanpix

Innen folytatják a csapatok:

[team_standings 3212]