KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

„A legfontosabb az egészségem” – véget érhet az Odense-klasszis szezonja

Az Odense Haandbold és dán válogatott irányítója, Mie Höjlund bizonytalan ideig nem lesz bevethető sérülés miatt – írja a dán klub a honlapján. A játékos komoly hátproblémákkal küzd, ezért pihenőre kényszerül.

Mie Höjlund Fotó / Kiemelt kép: Claus Fisker / Scanpix Denmark
Mie Höjlund Fotó / Kiemelt kép: Claus Fisker / Scanpix Denmark

„Természetesen rosszul érint mindannyiunkat, hogy nem állhat a csapat rendelkezésére az előttünk álló időszakban, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy kockáztassunk egy ilyen sérülés miatt” – mondta Trine Nielsen, az Odense sportigazgatója.

Lehet, hogy vége a szezonnak

Mie Höjlund a közelmúltban hátfájástól szenvedett, ami korlátozta a pályán töltött perceit. Az orvosi stábbal egyeztetve hozták meg azt a döntést, hogy az alapszakasz-mérkőzései alatt meggyógyulhat, ám a Santander Kupa négyes döntője után egyértelmű volt, hogy a hátának hosszabb időre, folyamatos pihenőre van szüksége. Ez is az oka annak, hogy le kellett mondania a most véget ért válogatott összetartást.

A válogatott szünetet edzésekre, kezelésekre és további hátvizsgálatokra használták fel, és ott többek között megvizsgálták, megröntgenezték. Sajnos a felvételek stresszreakciót mutattak a hátában, így annak ellenére, hogy Mie úgy érzi, nagy előrehaladást tapasztalt az edzéseken, most határozatlan ideig nem léphet pályára. Ez annak érdekében történik, hogy még erősebben térhessen vissza a pályára.

Az Odense Haandball sportigazgatója, Trine Nielsen a következőket mondta:

„Természetesen a csapatunk meggyengült azzal, hogy az egyik fontos játékosunk nincs velünk, amikor elkezdődik a rájátszás, de ebben az esetben nem nagyon tehetünk mást, hiszen vigyáznunk rá, és gondoskodnunk kell arról, hogy hosszú évekig a kézilabdapályán láthassuk őt. Nagyon bízom a csapatunk többi tagjában, így az álmaink és a céljaink nem változtak erre továbbra sem. A következő cél az elődöntős hely, és remélhetőleg vasárnap 2 ponttal kezdünk idegenben az Aarhus ellen.

Mie Höjlund elkeseredett, hogy nem játszhat.

” Nagyon szomorú vagyok” – mondta dán tv2 Sportnak. “Egy egész szezont végig játszottam és vártam a rájátszást, erre készültem és harcoltam, hogy itt lehessek. Szomorúvá tesz, hogy nem tudok csatlakozni és játszani a lányokkal Ugyanakkor megkönnyebbülés, hogy megtudhattam, mi az sérülés, ami már régóta akadályoz.

A frusztrációját csak növeli, mert a határozatlan szó bizonytalansággal tölti el, hiszen nem tudja mikor térhet vissza a pályára.

“Lehet 4, 6, 12 hét vagy még hosszabb is, de remélem minél kevesebbet kell kihagynom. Még remélhetőleg sikerül néhány meccset játszani a rájátszásban, de ha a hátam nem bírja, és a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy remélem, akkor azzal is tisztában vagyok, hogy a szezon véget ért számomra. Legfontosabb most az egészségem”

Kapcsolódó tartalom: