Nikolaj Jacobsen egy jobb EB-csoportban reménykedett.
Dánia és Magyarország egy csoportba került a 2020-as norvég, osztrák és svéd közös rendezésű Európa Bajnokságon.
A péntek esti sorsolás után, megérkeztek az első nyilatkozatok is, értékel Nikolaj Jacobsen is.

Nikolaj Jakobsen a dánok világbajnok szövetségi kapitánya:
„Egy jobb csoportban reménykedtem. Három jó csapat került a csoportunkba, ezért már az elejétől kezdve készen kell álljunk. Ez egy olyan csoport, ahol nagyon jól kell játszanunk ahhoz, hogy továbbjussunk„
„Lehetséges továbbjutásunk esetén sem lesz könnyű dolgunk, mert a D, E és F csoport is „kellemetlenül” erősnek tűnik„
Pontokat kell vinni a középdöntőbe
A dán tv2 sport szakértője Bent Neygaard is egyetért Nikolaj Jacobsennel.
–Sokkal nehezebb nem is lehetett volna ez a csoport. Dánia még mindig favorit a csoportban, de nehéz út vezet az elődöntőig.
Magyarország semmiképpen sincs a kívánságlistán a második kalapból, Izland egy nagyon jó csapat, úgy mint az oroszok, akiket a legerősebb csapatként húztak ki a negyedik kalapból.
–Dánia a legerősebb csoportba került és utána a nehezebbik ágon folytathatják. Ezért pontokat kell vinni magukkal a középdöntőbe, mert olyan ellenfelek következhetnek, mint Franciaország és a három házigazda közül kettő, Norvégia és Svédország.
Norvégok szerint sincs könnyű meccs
Az egyik házigazda Norvégia lesz, szövetségi kapitányuk Christian Berge is értékelte az EB-sorsolást.
–Hihetetlen érdekes középdöntős csoport jöhet össze. Ki tudunk kapni mindenkitől, de meg is tudunk verni mindenkit, viszont először be kell jutnunk a középdöntőbe.-mondta a norvég TV 2-nek
–Az EB-k legerősebb középdöntője jöhet össze .Nincs könnyű meccs, végig nagyon erősnek kell majd maradjunk-fejezte be a gyors értékelést.

Az Európa Bajnokság 16 csapatos mezőnye 24-re csapatra bővült .

A dán meccsek csak Svédországban.
A friss világbajnok dán válogatott csak Svédországban fog szerepelni az EB ideje alatt.
Az E csoport helyszíne Malmö-ben lesz, itt január 11-én Izland, 13-án Magyarország, majd 15-én Oroszország ellen játszanak a dánok.
Lehetséges középdöntős mérkőzések esetén is a maradhatnak a dánok Malmö-ben. Az elődöntőket és a döntőket Stockholmban rendezik meg 2020 január 25-én és 26-án.
Forrás: sport tv2.dk
A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/ cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!
Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!