10 fiatal játékos, akikre érdemes lesz figyelni az Eb-n
Július 2-án, azaz szerdán veszi kezdetét a tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő női labdarúgó Európa-bajnokság. A legutóbbi, a COVID miatt 2022-re halasztott torna a házigazda Anglia győzelmével zárult, amikor a Wembley-ben rendezett Németország elleni döntőre rekordnak számító, 87.192 néző látogatott ki. Idén Svájc ad otthont a versenysorozatnak.
Gallai Bence vagyok, videóelemző, immár visszatérő vendég a Dániasporton. Ebben a cikkben igyekeztem szakmai szempontok alapján összegyűjteni 10 olyan játékost, akiknek a pályafutásában áttörést jelenthet ez a női labdarúgó Európa-bajnokság, és szélesebb körű ismertségre tehetnek szert egy-egy jó teljesítménnyel.
Három elv szerint válogattam: egy nemzetből egy játékos kerülhetett föl a listára, azok közül, akik legfeljebb 20 válogatottsággal rendelkeznek a torna kezdetéig, illetve még nem töltötték be a 23. életévüket. A sorszámok nem jelentenek erősorrendet, csupán felsorolás szintjén jelennek meg.
1. Cecilía Rán Rúnarsdóttir – Izland

Rúnarsdóttir már 13 évesen lehetőséget kapott egy felnőtt csapat kapujában, 3 évvel később pedig az izlandi felnőtt válogatott kapuját védte, így ő már nem számít teljesen újoncnak ezen a listán. 2022-ben a Bayern München csapatához igazolt, ahol hosszú térdsérülés hátráltatta, így a bajorok színeiben mindössze kétszer léphetett pályára. A még mindig csak 21 esztendős kapus az előző nyáron a Fördős Beatrixet és Csiszár Henriettát is foglalkoztató Interhez került kölcsönben, ahol rögtön a Serie A legjobbjának választották meg a posztján. Fizikai adottságai szó szerint kiemelkedőek, a női kapusok nagyjából 175 cm-es átlag magasságával ellentétben Rúnarsdóttir 188 cm magas, ezzel messze ő az Eb-mezőny legmagasabb hálóőre, ami a felső sarokba tartó lövéseknél, valamint a beadások, szögletek hatástalanításánál egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Rúnarsdóttir az izlandi válogatott előző 7 mérkőzését kivétel nélkül végigjátszotta, így minden bizonnyal az Eb-n is az ő nevével fog kezdődni Izland kezdőcsapata.
2. Signe Gaupset – Norvégia

A 20 éves Signe Gaupset idén még felváltva kapott lehetőséget a norvég U23-as, majd fokozatosan csereként beállva a felnőtt válogatottban is. Az SK Brann színeiben a norvég bajnokságban elképesztő szezont fut: 14 mérkőzésen eddig 10 gól, 6 gólpassz áll a neve mellett. A középpályán 8-as és 10-es poszton is bevethető, dinamikus labdavezetéseivel könnyedén töri át az ellenfél védelmi vonalait, és remek ütemben osztogat mélységi labdákat a kiugró támadók elé, emellett pedig a védekezésből is kiveszi a részét. Otthonában a legféltettebb relikvia egy pár focicipő, melyet az első női aranylabdás játékos, Ada Hegerberg dedikált – most mind a ketten ott vannak a norvég válogatott Eb-keretében.
3. Sydney Schertenleib – Svájc

A házigazda válogatottjának legifjabb tagja a mindössze 18 éves Sydney Schertenleib. Őt (és a lista következő játékosát) néhány hónappal ezelőtt élőben is volt szerencsém látni a Barcelona színeiben futballozni egy Valencia elleni bajnoki mérkőzésen. Hivatalosan még a Barcelona B csapatának a tagja, ahová a múlt nyáron igazolt a Grasshopperstől, de szép lassan a felnőtt csapatba is bejátszotta magát: 852 játékpercre 3 gól, 4 gólpassz a mérlege. A középpálya minden posztján, de szélső támadóként is feltűnt már. Kiemelkedő ahogy átlátja a pályát, és ahogy forgatja a játékot, a cselei közben pedig olyan lazaság árad belőle, mintha mindvégig 60-as lenne a pulzusa.
4. Vicky López – Spanyolország

Újabb 18 éves Barca-játékos a listán. Vicky López egy apró termetű, vékony, fürge támadó/támadó középpályás. 15 évesen minden idők legfiatalabb debütáló játékosa lett a spanyol élvonalban a Madrid CFF színeiben, egy évvel később igazolt a Barcához. Az egyetemi felvételi vizsgáit a spanyol válogatott edzőtáborából tette le. Azóta már 22 gólnál tart „felnőtt” játékosként, ennek a felét az idei szezonban szerezte. 17 éves korára már kétszeres BL-győztesnek mondhatta magát. A VB-címvédő spanyol válogatott első számú húzóembere idén nem biztos, hogy a két aranylabdás középpályásuk, Alexia Putellas, vagy Aitana Bonmatí lesznek, sokkal inkább a szintén barcelonai Claudia Pina, aki egy egészen elképesztő, 32 gól+11 gólpasszos szezonon van túl, és aki az imént említett kritériumok alapján még szintén fölfért volna erre a listára. Azért választottam mégis Vicky Lópezt, mert 5 évvel fiatalabb, és nála még tényleg várat magára az igazi, nemzetközi szintű áttörés, ami talán éppen ezen a tornán jöhet majd el.
5. Cornelia Kramer – Dánia

A dán center, Cornelia Kramer 2024 októberében, élete első válogatott meccsén lépett pályára Hollandia ellen a 85. percben, 2 gólos hátrányban. Mindössze 2 perc kellett hozzá, hogy az első gólját is megszerezze Pernille Harder beadásából, és bár Dánia 2-1-es vereséget szenvedett, Kramer belépője igen hatásosra sikerült. Egy évvel ezelőtt igazolt át a dán HB Koge csapatától a Bayer Leverkusenhez, ahol többek között Turányi Lilla csapattársaként első Bundesliga-szezonjában 12 góllal, és 4 gólpasszal zárt. Vérbeli támadó, aki ösztönösen, remek ütemben indul a védelem mögé, és akár lábbal, akár a fejjátékával is veszélyes tud lenni. Első nagy tornájára készül a dán válogatottal, ahol a Real Madrid csatára, Signe Bruun mögött nehéz lesz beverekednie magát a kezdőbe, de már többször is megmutatta, hogyha lehetőséget kap, akkor igyekszik élni is azzal.
6. Cora Zicai – Németország

A 20 éves Cora Zicai még a Freiburg játékosaként fejezte be a szezont, de az Európa-bajnokságra már a kétszeres BL-győztes Wolfsburg játékosaként utazik el. Kramerhez hasonlóan ő is góllal debütált a válogatottban. Németország színeiben ezidáig mindössze 3 alkalommal lépett pályára, de Svájc és Skócia ellen is van már gólja, előbbi meccsen gólpasszt is adott a bayernes Lea Schüllernek. Zicai a példaképeinek Jamal Musialát, és a Barcelona norvég sztárját, Caroline Graham Hansent nevezte meg, ami sokat elárul az ő játékstílusáról is. Szép cseleket biztosan, de akár tizenhatoson kívülről szerzett gólokat is várhatunk tőle az Eb-n.
7. Ellen Wangerheim – Svédország

Ellen Wangerheim a svéd Eb-keret egyik legfiatalabb tagja, a Hammarby csatáraként az idei bajnoki szezonban 11 meccsen 10 gólnál tart, a svéd kupa döntőjében pedig az ő duplájával győzték le a Norrköpinget. Sokan az Arsenallal frissen BL-t nyerő Stina Blacksteniushoz hasonlítják, ami nem csak a külseje miatt lehet megalapozott, hanem mert egy hasonlóan sokoldalú támadóról van szó, aki ha a boxon belülre érkezik, nem lehetnek nyugodtak az ellenfelek kapusai. Blackstenius mellett valószínűleg csereként kaphat majd lehetőséget, hiszen idáig 3 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, de a kezdőcsapatban eddig még nem kapott helyet.
8. Michelle Agyemang – Anglia

Ezen a listán minden bizonnyal a ghánai felmenőkkel is rendelkező, 19 esztendős Michelle Agyemang a leghatékonyabb játékos, mivel élete eddigi egyetlen felnőtt válogatott meccsén a becserélése percében a combjával vett át egy ívelést a belgák kapuja előtt, majd a második labdaérintéséből kapásból óriási bombagólt ragasztott a rövid fölső sarokba. Az Arsenal csatára kölcsönben töltötte az előző szezont a Brighton csapatánál, ahol 6 góllal zárt, de nem lennék meglepve, ha az új idényt már az Ágyúsokkal kezdené el. Az Eb-n nehéz dolga lesz, hiszen az első számú 9-es, Alessia Russo mellett a Chelsea fiatal támadójával, Agnes Beever-Jones-szal (akit szintén szívesen tettem volna rá erre a listára) is meg kell küzdenie a csapatba kerülésért. Russo és Agyemang is ott volt a Wembley-ben, amikor Anglia legutóbb megnyerte a tornát 2022-ben – igaz van egy kis különbség: Russo csereként állt be a döntőben az azóta visszavonult Ellen White helyére, Agyemang viszont akkor még „csak” labdaszedőként, a pálya széléről figyelhette az eseményeket. Idén azért ennél nagyobb szerep várhat majd rá.
9. Lou Bogaert – Franciaország

A 21 éves Lou Bogaert sem feltétlenül számít első számú opciónak a francia válogatott balhátvéd posztján, hiszen ott van a keretben a Lyon rutinos játékosa, Selma Bacha is. Bogaert akkor kezdett el focizni, amikor látta, hogy a bátyja edzéseit egy női edző tartja a Lille korosztályos csapatánál, így ő is a Lille-hez igazolt. A Lille mezében játszotta le első felnőtt meccseit a francia másodosztályban, mielőtt leigazolta volna az élvonalbeli Paris FC. Itt zsinórban háromszor is bronzérmet szereztek a Lyon és a PSG mögött, de különösen az utolsó két szezonban vált alapemberré, ami válogatott meghívót ért. Itt újra együtt játszhat majd klubbéli csapattársával, Clara Matéóval, aki 27 évesen élete legjobb szezonját futva, 19 meccsen 18 gólt szerzett a Paris FC-ben. Ebben nagy szerepe volt Lou Bogaert-nak is, aki a védekező feladatai mellett aktívan segíti a csapat támadásait is mögékerülésekkel és beadásokkal.
10. Veerle Buurman – Hollandia

Buurmant a tavalyi, U20-as VB közben szúrta ki, és igazolta le a Chelsea, de az előző szezont még kölcsönben a korábbi csapatánál, a PSV Eindhovennél töltötte. Buurman a modern belső védő megtestesítője, aki a szerelések mellett a játéképítésben is fontos szerepet vállal. Képes labdavezetéssel belépni a játékba, és hosszú labdákkal, progresszív passzokkal helyzetbe hozni akár a támadókat is. Bátran vállal fizikai párharcokat, ballábas, (védekező és támadó) pontrúgásoknál lehet építeni a fejjátékára, amik méginkább értékessé teszik az ő profilját. Fiatal kora ellenére komoly szerepe lehet az Eb-n, ugyanis a legutóbbi meccsek tendenciája alapján ki tudta szorítani a kezdőcsapatból a holland válogatott csapatkapitányát is, az Ajax rutinos védőjét, Sherida Spitsét. Mielőtt a holland csapat elutazott volna a svájci tornára, Buurman még éppen be tudta fejezni fizioterápiás tanulmányait.
Szerző: Gallai Bence