KÉZILABDAKIEMELT HÍR

Öngyújtókkal dobálták, mégis a Népligetben játszotta élete mérkőzését, Christina Roslyng

Az olimpiai bajnok Christina Roslyng a 2001-es, FTC ellen BL-elődöntőt tartja pályafutása csúcsmeccsének.

Június közepén jelent meg a Min bedste kamp (A legjobb mérkőzésem) című sportkönyv Dániában, amelyben az ország legjobb kézilabdázói vallanak életük meghatározó élményeiről, a legjobb meccseikről. A sydneyi olimpiai döntőről Camilla Andresen mesélt, de megírtuk Anne Mette Hansen győri élményét is.

Christina Roslyng
Crhistina Roslyng a 2001-es, FTC ellen BL-elődöntőt tartja pályafutása csúcsmeccsének. Fotó: All Over -seoghoer.dk
Ebben a cikkünkben Christina Roslyng történetéből szemezgettünk.

Sohasem felejtem el azt a látványt, amely fogadott bennünket, amikor megérkeztünk a budapesti csarnokba

Christina Roslyng a Viborg HK volt játékosa
Ezúttal Christina Roslyng (vagy ahogy Magyarországon ismertük, Christina Roslyng Hansen) története következik, aki állítja, ugyan nyert olimpiát 2000-ben és Európa- bajnokságot 2002-ben, élete legjobb mérkőzését 2001. április 8-án a Népligetben, a Herz- FTC elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján játszotta.

Sohasem felejtem el azt a látványt, amely fogadott bennünket, amikor megérkeztünk a budapesti csarnokba, ahol a Bajnokok Ligája elődöntőjében játszottuk. Fekete ruhás emberek százai bámultak minket, amikor kiszálltunk a buszból. Nem szóltak semmit, nem is mozdultak. De átható pillantásaik közepette kellett bemanővereznünk a csarnokba. Minden volt, csak nem barátságos üdvözlés, inkább egy jel, hogy tudjuk, mi vár ránk a mérkőzés kezdetekor.

Az elődöntő első mérkőzését 24-21-re megnyertük. Nagyon nagy eredménynek számított, hiszen ellenfelünk nagyjából azonos volt a magyar válogatottal, amely hat hónappal korábban Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Nekünk ugyan erős csapatunk volt, dán bajnoki címvédőként
érkeztünk, de rengeteg sérüléssel bajlódtunk.


Négy hiányzónk közül három térdszalag-sérüléssel dőlt ki: a magyar jobbátlövő, Borók Rita, a balátlövő Rikke Skov és a norvég balszélső, Camilla Thorsen. De a jobbszélső Helle Simonsenre sem számíthattunk, míg a norvég irányító, Vibeke Nesse éppen csak visszatért egy keresztszalag-sérülésből.

Nem is lett volna gond ezzel a poszttal, az első meccsen Heidi Astrup fantasztikusan játszott (9-gól szerk.), de neki is akadtak problémái az egyik lábával. Amikor Magyarországra utaztunk, valójában nem tudtuk kiállítani 12 embert, ezért Ulrik Wilbek felkérte a mindössze 17 éves balszélsőt, Ann Grete Nörgaardot, (jelenleg a román Valcea játékosa) hogy jöjjön velünk. Egy olyan lány, aki egy héttel korábban még a padlót törölte az elődöntőn. Meglehetősen groteszk volt ilyen szűk kerettel nekivágni a BL-visszavágónak.

Wilbek megmondta

Ez a mi győzelmünk’ – mondta Ulrik Wilbek, aki elképesztő erővel rendelkezett edzőként. Rendkívül jól bánt a hitünkkel és a mentális képességeinkkel, és nagyszerűen motiválta a játékosokat. Taktikailag is a topon volt, mindig mindent tudott az ellenfelekről, és amikor láttuk, hogy az elemzései mindig beváltak, akkor még inkább bíztunk benne.


Tehát amikor Wilbek azt mondta, hogy megoldhatjuk a feladatot Budapesten, hittünk benne. Ugyanakkor a három gól előny nem tűnt soknak (24-21-a szerk) egy olyan országban, ahol a szurkolói kultúra sokkal fanatikusabb, mint Dániában. Amikor átöltözünk, és kimentünk a pályára, közel 2000 ember kiabált és sikoltott. A falon egy „Welcome to hell!” felirat várt bennünket, szinte meg akartunk fordulni, hogy visszamenjünk az öltözőbe.

Ezt írta akkor a mérkőzésről a Nemzeti Sport.
„Jesszusom mi történik, itt most már mindig jól kell játszanom”

Wilbek végigment az oldalvonal mentén, majd visszajött hozzánk és azt mondta: „Ez a pálya is 40×20 méteres, mint Viborgban, tehát nincs ok a félelemre.” Ettől még mindig úgy éreztem, kissé ideges leszek egy ilyen csarnokban szélsőt játszani. Főleg a cserepaddal szemközti oldalon, ahol a nézők majdnem belógtak a pálya fölé, a lelátó mindössze egy méterre volt az oldalvonaltól. Mindig is érzékeny kézilabdázó voltam, nekem nagyon fontos volt, hogy érezzem a környezetem bizalmát. Emlékszem, amikor 1999-ben a hazai világbajnokságon játszottunk, már komolyan érdeklődött irántam a média.
Egyik nap elolvastam az ExtraBladet című napilapot, amely úgy említett mint Dánia új kedvence. Volt rólam egy fotó, de a képességeimről semmi, csak a megjelenésemről. Persze lehet azt is pozitívan értelmezni, hogy jó a seggem, de nem ezt szerettem volna. Hirtelen arra gondoltam : „Jesszusom mi történik, itt most már mindig jól kell játszanom”

Nyertem olimpiát, játszottam sok döntőt, de ez a magyarországi mérkőzés volt pályafutásom során a legjobb. Személyes győzelem volt számomra, hiszen edzőm nagyon bízott bennem, nekem pedig egy fontos csatában sikerült megoldanom a feladatot.

Chrsitina Roslyning Christiansen


Féltem, hogy nem tudok teljesíteni minden elvárást. Túlságosan sokat gondoltam a játékomra, főleg a válogatottban. Az örömöt időnként a kudarc miatti félelem váltotta fel, és növekedett bennem az igény a bizalomra. A legrosszabb az volt, hogy soha nem beszéltem senkivel a gondolataimról, féltem, hogy az érzékenységem a válogatottban töltött játékidőmbe kerülhet.
Dániának az 1990-es években egy nyertes csapata volt, és meg voltam győződve arról, hogy itt nincs helye a gyengeségnek. Visszagondolva erre az időszakra, jó lett volna edzői vagy sportpszichológusi segítség. Vagy az, hogy egyáltalán megosszam másokkal a gondolataimat és az érzéseimet.

Emlékszem, hogy Ulrik Wilbek teljesen más volt, ő fordított figyelmet az érzékenységemre.
Egy nap, amikor visszatértem a válogatottól Viborgba, odajött hozzám.
Hogy ment? Nehéz volt?’ – kérdezte. ’Igen’ – válaszoltam, és sírásban törtem ki.
Nagyon ritkán sírtam, de akkor nem tudtam visszatartani. Olyan biztonságos volt számomra, hogy visszajöttem a klubba, mert itt másként éreztem magam. Itt nagy volt a bizalom hosszabb volt a póráz, jobban tudtam összpontosítani a pályán nyújtott teljesítményemre. Én Ulrik Wilbek bizalmán nőttem fel, aki teljes egészében hitt bennem.

És ez Budapesten tetőzött, ahol hirtelen ismeretlen szerep és nagy felelősség várt rám. A visszavágó első félidejében nagyon küzdöttünk, szerencsére a kapusaink közül mindenki egészséges volt, és Susanne Munk nagyon jól védett. A fekete ruhás nézők köpködtek bennünket, öngyújtókat dobtak a pályára, így a meccset alkalmanként meg kellett állítani. Szerencsére senkit sem találtak el. De mégis történt valami: előbb megsérült Vibeke Nesse könyöke, néhány perccel később pedig Heidi Astrup nem folytathatta lábsérülés miatt. ’Christina, menj és játssz irányítót’ – szólt akkor Ulrik Wilbek.
Vajon én – egy szélső – tudnék irányítani egy ilyen fontos, idegenbeli, őrült csatában?
Hatalmas feladat és hatalmas bizalom volt ez, amit Wilbek adott nekem abban a pillanatban.

Igen, a pokolba! Azt kiáltják: Viborg, Viborg. Nem halljátok?

Az első félidő hátralévő részében a belső posztok mindegyikén megfordultam, kicsit bal-, majd jobbátlövőt is játszottam. De bárhova is kerültem a pályán, meg akartam oldani a rám bízott feladatot. Kilenc vagy tíz méterről lőttem átlövésgólt, és miközben védekezéshez futottam vissza, csak az járt a fejemben, hogy történhetett meg ilyen. A bizalom olyan erőt adott nekem, amelyről nem tudtam, hogy a birtokomban van. Két óriási belső védőt kicselezve, betörésből is betaláltam, ez is teljesen ismeretlen cselekedet volt a számomra. De remek élmény is. 12-9-re vezettünk a szünetben, a védekezésünk kiváló volt, de támadásban kezdtünk kifogyni az erőforrásokból. Leültünk a fapadokra az öltözőben, senki sem szólt, a legtöbben üres tekintettel bámultunk. Kimerültünk.

’Ria, ria, Hungária’ – hallottuk a csarnokban ordító magyar drukkereket, akik nem tartottak szünetet. Mi meg csak ültünk és próbáltunk energiát és bátorságot gyűjteni a második félidőre.
Akkor megszólaltam: ’Nem vicces? Olyan, mint ha azt kiabálnák, Viborg, Viborg.’
Körülnéztem, de a csapattársak csak ültek és lógatták a fejüket. Az öltözőben teljes csend honolt, Heidi Astrup és Merethe Hansen felemelte a fejét, és meghökkentve rám nézett. Most vagy kihajít (Wilbek) innen engem, mert komolytalan vagyok vagy feltudom rázni a csapatot, gondoltam magamban.

Áthajoltam Ulrik Wilbek felé, aki vette a lapot: ’Igen, a pokolba! Azt kiáltják: Viborg, Viborg. Nem halljátok?’
Megkönnyebbülten fellélegeztem, a tervem működött. Az öltözőben nevetés tör ki, a légkör már kevésbé volt feszült.
A második félidőre úgy tettünk, mintha otthon lennénk. Lehet, hogy őrülten hangzik, de elképzeltük, hogy az agresszív szurkolók velünk vannak. A mérkőzés hátralévő részében igazi csapatként dolgoztunk, megharcoltunk minden labdáért és segítettük egymást.

A kapuban Heidi Tjugum is fantasztikus volt, teljes őrület,hogy a kapusaink milyen jól állták a sarat.
Küzdöttünk azzal a néhány játékossal, akik rendelkezésre álltak. Merethe Hansen őrülten jól játszott jobbátlövőben, én is folytattam és nyomást gyakoroltam a magyar védelemre. A csatában egyszer sem kerültünk hátrányba, végig vezettünk, ritkán tapasztaltam ilyen nagyszerű harci szellemet egy csapatban. Végül nem csupán bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe, de a budapesti mérkőzést is megnyertük 22-21-re.

Ha az emberek bíznak bennem, akkor meg kell találnom a megoldást.

Nyertem olimpiát, játszottam sok döntőt, de ez a magyarországi mérkőzés volt pályafutásom során a legjobb. Személyes győzelem volt számomra, hiszen edzőm nagyon bízott bennem, nekem pedig egy fontos csatában sikerült megoldanom a feladatot. A mai napig, amikor ismeretlen vagy nehéz feladatokkal szembesülök, amelyeket nem tudok azonnal megoldani, eszembe jut a budapesti elődöntő. Ha az emberek bíznak bennem, akkor meg kell találnom a megoldást.

A Viborg végül nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a fináléban ugyanis a hazai 22-22-es döntetlen után 25-19-re kikapott Ljubljanában a Krimtől.
Christina Roslyng négyszer lett dán bajnok a Viborggal (1999, 2000, 2001, 2002), 1999- ben nyert EHF-kupát is (a Győri ETO ellen). A dán válogatottban 129 mérkőzésen 299 gólt szerzett.

Christina Roslyng (42éves) édesanya, férje Lars Christiansen a Flensburg és a dán válogatott Európa Bajnok legendája. Jelenleg a dán női kézilabda válogatott mellett dolgozik mint csapat menedzser, ahol a tanulmányait (HR és sportpszichológia) és az élsportban szerzett tapasztalatait kihasználva segíti majd az új szövetségi kapitány, Jesper Jensen munkáját.

FTC-Viborg 21-22.

Fordítás : daniasport.hu Kiemelt Kép: All Over-seoghoer.dk