Roberts marad Ikastban – Albertsen újra a dán élvonalban, Olsen sportigazgató lesz
Az Ikast Handball három kulcsjátékosával is hosszabbított, miközben Bjerringbro női csapata új vezetőedzőt kapott Martin Albertsen személyében. Morten Olsen pedig sportigazgatói posztot kap a TMS Ringstednél, miután befejezi játékosi karrierjét.

Három kulcsjátékosával hosszabbított az Ikast Haandball
A hír az alapszakasz utolsó, Esbjerg elleni mérkőzése előtt lett nyilvános. A válogatott dán irányító Simone Petersen mellett a norvég olimpiai bajnok Stine Skogrand és a rutinos svéd világklasszis Jamina Roberts is kétéves szerződést írt alá a midtjyllandi együttessel. Roberts hosszabbítása azért is nagy fegyvertény, mert eredetileg csak nyár végéig tervezte a maradást. Viszont azonnal a bajnokság legjobb játékosai közé emelkedett így Filippa Idéhn, Emma Lindqvist és Skogrand mellett az Ikast fő húzójátékosa, vezérletükkel a csapat az Európa Liga négyes döntőjébe is bejutott. Ezzel teljessé vált jövő évi keret, további érkező és távozó már nem várható, erősítette meg a klub elnöke Daniel Grönhöj.
Ősztől Martin Albertsen lesz a Bjerringbro női csapatának vezetőedzője
Két éves szerződést kötött a dán kézilabdacsapat a korábban ezen a környéken már Viborgban (dán bajnoki arany), Aarhusban és Randersben is edzősködő Albertsennel. A korábban Magyarországon is dolgozó, kiváló képzési rendszeréről ismert, egykori svájci szövetségi kapitány így a klubkézilabda világába tér vissza.
„Amikor Jesper Bangshöi bejelentette, hogy leköszön a vezetőedzői posztról, azonnal elkezdtük keresni a legjobb megoldást pótlására, és Martin volt számunkra a tökéletes jelölt” – mondja Dennis Jensen, a Bjerrringbro elnöke, továbbá a főszponzor Grundfos is elégedettségének adott hangot, tudhattuk meg Albertsen facebook-oldaláról.
Rutinjára minden bizonnyal szükség lesz, a csapat a tavalyi szezon végén osztályozón kellett, hogy kiharcolja a bennmaradást és idén is az alsóházi rájátszásban szerepel majd, hogy elkerülje a szezon végén ezeket az extra mérkőzéseket.
Hírek a férfi ligából:
Morten Olsen, a dánok olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, aki jelenleg a BSH játékosa, a nyáron befejezi pályafutását, és a TMS Ringsted sportigazgatója lesz, ahol a férfi ligacsapatot, valamint a másodosztályban szereplő női csapatot fogja irányítani.