Csúcsra ért a dán futballhős, aki megmentette csapattársa életét
Bár még matematikailag nem kvalifikálta magát, a dán válogatott a San Marinó-i győzelemmel nagy lépést tett a jövő évi, németországi Európa-bajnokság felé. A keddi mérkőzés egy ember számára azonban így is pályafutása egyik csúcspontját jelentette: az AC Milan védője, Simon Kjaer 130. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, ezzel hazája csúcstartójává vált.
A 34 éves labdarúgó 2009-ben mutatkozott be a legjobbak között, a 130. fellépése pedig azt jelentette, hogy megelőzte az Eb-győztes legendát, a kapus Peter Schmeichelt, akivel múlt szombat óta osztozott a rekordon.
„Ez egy olyan nap volt, amelyre életem végéig emlékezni fogok. Sajnos nem játszottunk, ahogy szerettük volna, de a futball ilyen. Végül csak szereztünk három pontot. Gratulálok San Marinónak, nekünk sok mindent ki kell még javítanunk” – nyilatkozta a miniállam televíziójának.
„A feleségem és a két fiam, Milas és Viggo is ott lehetett velem a stadionban, majd az öltözőben. Miután rekordot állítottam fel, azt mondták, hogy életemből több mint két évet töltöttem a válogatottban. Ez nagyon hosszú idő, de minden pillanatát imádtam” – magyarázta az EkstraBladetnek.
„Mindenért, amit elértem, küzdöttem. De az életen valóban sok nélkülözéssel járt, főleg, ami a családomat illeti. Nem voltam ott a gyerekeim születésnapján, mert nemzetközi meccseken játszottam. A hétvégéket mindig tőlük távol töltöm. Amikor pedig végre szabadnapom van kedden, a fiaim iskolában vannak. Néha megkérdezik, ma otthon maradhatok-e. De nem lehet. Remélem, egy napon megértik, mit jelent egy dolog iránti elkötelezettség. De nem rossz a lelkiismeretem, mert a futball nekem igazi hivatás. Amíg megvan bennem a szenvedély iránta, addig folytatom.”
A középső védő azonban nem tudni, meddig őrzi trónját, csapattársa, a három évvel fiatalabb Christian Eriksen 126 meccset játszott eddig, és utolérve Dennis Rommedahlt, immáron a képzeletbeli dobogó harmadik helyén áll.
„Amikor egy nap megelőz, én leszek az első, aki gratulálok neki” – jelentette ki Kjaer.
Csak Milánóban bírt ki három évet
Kjaer igazából vándormadárnak számít, jelenlegi csapatában, az AC Milanban töltötte eddig a legtöbb időt, hiszen immáron lassan négy éve az olasz klub alkalmazottja.
Az 1989. március 26-án született játékos négyévesen kezdett el futballozni egy a Horsens városa melletti kis település csapatában, a Lund IF-nél, ahonnan 12 évesen került az FC Midtjylland ifjúsági csapatához. Nem ő volt a legtehetségesebb játékos a csapatban, de a küzdeni tudása példaértékű volt.
Eképesztő elszántság dolgozott benne, ha nem is volt labdazsonglőr, akarással és eltökéltséggel minden hiányosságát pótolni tudta.
Eleinte középpályásként szerepelt, ám miután egyik edzője védőként is kipróbálta, ott ragadt. 2006 áprilisában egy franciaországi ifjúsági torna legjobb játékosának választották, így a Lille le is akart csapni rá, de az FCM akkor már nem engedte el. 2007. szeptember 30-án debütált a Superligában az AGF ellen, néhány hónapon belül a Middlesbrough és a Chelsea is bejelentkezett érte. Az FC Midtjylland Simon Kjaer eladásából bejött pénzből kezdte el, mára már európai szinten is elismert Akadémiájának fejlesztését. Claus Steinlein az FCM sportigazgatója azt is elmondta egy cikkben, ha nem hoznak az Akadémiára külföldi játékost valószínűleg nem is lett volna egy Simon Kjaerük.
17 évesen egy olaszországi tornán vett rész az FCM-mel. Az a Atalanta ellen játszottak és az olaszok egyik legjobb játékosát az U19 válogatott csatárát levette a pályáról. Miután véget ért a mérkőzés a fél Serie-A csapat bejelentkezett érte. – mondta Mikkel Beck, Simon Kjaer menedzsere egy podcastban. Akkor már a Real Madridnál is megfordult próba edzéseken, de a Palermo volt az, aki minden feltételt teljesített az FC Midtjylland felé, azaz a legtöbb pénzt ők fizették ki érte – mondta a dán játékosügynök.
Palermótól – Milánóig
2008 februárjában az olasz Palermóval kötött ötéves szerződést, ám két év után a német Wolfsburghoz került (pedig sajtóhírek szerint akkor már sorban állt érte a két manchesteri klub mellett a Tottenham, valamint a Juventus is.) Nem is játszott rosszul, ám pechjére egy edzőváltást követően Felix Magath azt mondta neki, nyugodtan távozhat, így egy évre kölcsönbe az AS Romához került.
Amikor visszatért, Magath megbékélt vele, Kjaer azonban egy Bundesliga-szezon után 2013-ban a francia Lille-hez szerződött. Onnan 2015-ben a Fenerbahce, majd 2017-ben – miután a török klubot eltiltották az európai kupáktól – a spanyol Sevilla következett.
Két szezon után a spanyolok sem számítottak már rá, így előbb az Atalantának, majd fél évvel később az AC Milannak adták kölcsön. A milánóiaknál aztán annyira bevált, hogy a klub előbb 2020-ban szerződtette, majd egy évvel később 2024-ig meghosszabbította a megállapodást.
És Kjaer, aki addig egyetlen trófeát sem szerzett klubjaiban, tavaly felért a csúcsra: 2022. május 22-én a Milan legyőzte a Sassuolót, és ezzel megszerezte az olasz bajnoki címet.
A dán csillag az utóbbi időben sérüléssel bajlódott, tavaly nagyon sokat kispadozott, de idén sincs előkelő helyen Stefano Pioli edző hierarchiájában, hiszen a szezon kezdete óta mindössze öt bajnokin kapott lehetőséget és csupán három alkalommal a kezdő tizenegye tagjaként.
A hős, aki köztünk él
Ami a válogatottságot illeti, a korosztályos csapatokat végigjárva 2009. június 6-án, a Svédország elleni vb-selejtezőn mutatkozott be a felnőttek között. Morten Olsen szövetségi kapitányt ugyanis lenyűgözte a Palermóban nyújtott formája, így őt tette be a csapatba a sérült Per Kröldrup helyett.
Kjaer többek között részt vett a 2010-es, a 2018-as és a 2022-es világbajnokságon, valamint 2012-ben és 2021-ben rendezett Európa-bajnokságon. Ha nem is emlékszünk kimagasló mérkőzésére, azt biztosan mindenki tudja, hogy 2021. június 12-én ő mentette meg Christian Eriksen életét.
A Finnország elleni nyitómeccs első félidejében az akkor még Interben szereplő csapattárs összeesett a pályán, Kjaer volt az első, aki segített neki, szívmasszázst alkalmazott, amíg odaért az orvosi stáb. Szintén ő javasolta csapatkapitányként a társaknak, hogy vegyék körbe Eriksent, hogy a világ ne lássa, ahogy az orvosok az életéért küzdenek.
2021 augusztusában az európai szövetség a kivételes vezetői képességei miatt az Elnöki díjat adományozta a védőnek – csakúgy, mint a koppenhágai Parken-stadion négyfős orvosi személyzetének valamint a stadionban az UEFA részéről szolgálatot teljesítő két tisztiorvosnak.
A dán válogatottsági ranglista:
130: Simon Kjaer – még aktív
129: Peter Schmeichel
126: Dennis Rommedahl
126: Christian Eriksen – még aktív
112: Jon Dahl Tomasson
108: Thomas Helveg
104: Michael Laudrup
102: Martin Jörgensen
102: Morten Olsen
101: Thomas Sörensen
Kiemelt kép: Getty Images
Kapcsolódó tartalom: