3F Superliga tippajánló: a rangadók hétvégéje következik
Az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság a 18. fordulóval folytatódik, amelyben két csúcsrangadót is rendeznek: az első két helyezett Herningben, a harmadik és a negyedik pedig Koppenhágában csap össze.
PÉNTEK
19.00: Vejle – Horsens
Három veretlen bajnokival kezdte a tavasz a a Vejle, amely legutóbb kikapott a listavezető Bröndby otthonában, így nem tudott közelebb lopakodni a felsőházi helyekhez.
Az újonc pénteken a Horsenst fogadja, amely ellen van miért visszavágnia: a tökutolsó csapat ugyanis az eddigi 17 forduló során mindössze egyszer győzött, még 2020. november 29-én éppen a Vejlét verte 3-1-re.
A hazaiaknál Mads Greve, Jacob Schoop, Thomas Gundelund, Matthew Briggs és Kevin Yamga továbbra is sérült, ugyanakkor a legutóbbi fordulót kisebb sérülés miatt kihagyó Arbnor Mucolli lehet, hogy visszatér.
A vendégeknél Magnus Jensen az egyetlen hiányzó.
Tippünk: 1
VASÁRNAP
14.00: OB – Randers
Érdekes mérkőzésnek ígérkezik az Odense és a Randers csatája is, hiszen előbbinek kell a győzelem a felsőházért zajló versenyben, utóbbi viszont három ponttal leszakíthatná üldözőjét.
A felek legutóbbi két-két mérkőzése egyaránt döntetlennel végződött, elsősorban az OB-nek kellene összekapnia magát, mert a két 0-0 nem ígér sok jót a támadófutball területén.
A hazaiaknál Jakob Michelsen vezetőedző nincs könnyű helyzetben, hiszen alapcsapatából Jörgen Skjelvik, Mads Frökjær-Jensen és Janus Drachmann is sérült, de ha Kasper Larsen és Oliver Lund sem vállalja a játékot, akkor a védelemben a mindössze 18 éves Robin Öström lép pályára.
A Randers három fordulóval ezelőttig a bajnokság egyik legerősebb csapatának számított, hiszen sorozatban hat győzelmet számlált. Az azóta begyűjtött két pont viszont azt jelzi kicsit leeresztett a lufi… A gólerős Alhaji Kamara visszatért eltiltásából, de Mathias Nielsen még sérült.
Tippünk: X, 1
14.00: Nordsjaelland – AaB
Októberben és novemberben magunk is meglepődtünk a Nordsjaelland szárnyalásán, azon, hogy a csapat hat fordulón át veretlen maradt lés messze a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta. Azóta a helyzet annyiban változott, hogy a kiegyensúlyozottság maradt, csak éppen nem pontokban, hanem kudarcokban mérhető.
Igaz, öt vereség után a legutóbbi két döntetlen már-már előrelépés, de az igazi mégiscsak egy győzelem lenne. És mikor jöhetne el, ha nem egy hasonlóan gyenge szériát futó riválissal szemben?
Az AaB öt forduló óta nyeretlen, mindössze két pontot kapart össze, és már a felsőházba tartó hat csapat közül is visszaesett a 8. helyre.
Tippünk: 1, X
16.00: FC Köbenhavn – AGF
A forduló egyik rangadóját Koppenhágában rendezik, ahol az FCK az AGF-et fogadja, és ha legyőzi, feljön a képzeletbeli dobogó harmadik helyére.
A fővárosiak nyolc forduló óta veretlenek, hat győzelem mellett kétszer játszottak döntetlent, így a hazai pálya előnyét figyelembe véve esélyesebbnek tűnhetnek. Vagy inkább tűnhetnének, az aarhusiak ugyanis hét meccs óta nem kaptak ki, mellesleg vendégcsapatként a legkevesebb (mindössze egy) vereséget szenvedtek az idény során.
A hazaiaknál nincs sérült, így Jess Thorup ugyanazzal a felállással próbálkozat, mint legutóbb. A vendégeknél Alexander Munksgaard visszatért eltiltásából, de Frederik Tingager, Zach Duncan és Niklas Backman még sérült.
Az FCK az elmúlt 11 évben egyszer kapott ki otthon a riválistól, éppen legutóbb, július 19-én 4-2-re.
Tippünk: 1
18.00: Midtjylland – Bröndby
Ez lesz a hétvége igazi rangadója, hiszen a címvédő és második helyen álló Midtjylland a listavezető Bröndbyt fogadja. A hazaiak a legutóbbi öt, egymás elleni meccsükön nem kaptak ki (három győzelem és két döntetlen a mérleg), és most is azt érezzük, megragadják az alkalmat, hogy visszavegyék a vezetést.
Brian Priske csapata egy kiábrándító hazai vereséggel kezdte a tavaszt, de azóta egymás után háromszor is nyert. Sory Kaba legutóbb visszatért a kezdőbe, ráadásul gólt szerzett, így várhatóan kiszorítja a német Luca Pfeiffert. Junior Brumado sérült, Gustav Isaksen játéka kérdéses.
A Bröndby a Superliga legjobb csapataként négy meccsen 10 ponttal kezdte a tavaszt, ezúttal egy döntetlen is elég lenne a vezető pozíció megtartásához.
Tippünk: 1, X
HÉTFŐ
19.00: SönderjyskE – Lyngby
Miután bravúros, Midtjylland elleni győzelemmel kezdte az évet a SönderjyskE, beleszaladt három vereségbe, így hétfőn jól jöhet számára egy önbizalom növelő siker az utolsó előtti Lyngby ellen.
A Glen Riddersholm irányította kupagyőztes csak az eltiltását töltő Stefan Gartenmannra nem számíthat, a vendégektől a két sérült, Frederik Gytkjaer és Brian Hamalainen hiányzik majd.
Tippünk: 1