LABDARÚGÁS

3F Superliga tippajánló: csúcsrangadóval folytatják

Az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság a playoff hetedik fordulójával folytatódik, a csúcsmérkőzést a Bröndby–Midtjylland csata jelenti. Ugyan a bajnokság matematikailag nem dőlhet el, de egy vendégsikerrel karnyújtásnyira kerülhet a címvédés.

Superliga playoff hetedik fordulója. Fotó: Superliga.dk
Superliga playoff hetedik fordulója. Fotó: Superliga.dk
FELSŐHÁZ
VASÁRNAP
16.00:
Randers – AGF

Legutóbb a Randers olyat tett, amit addig a rájátszás során még nem: meccset nyert, ráadásul éppen a Bröndby ellen. Ezzel ugyan jobb helyzetbe nem került, de a 4-2-es sikerrel a riválist romlásba döntötte, a koppenhágaiak ezzel ismét négypontos hátrányba kerültek az aranyéremért folytatott harcban.

Kérdés, maradt-e erő a Randersben ahhoz, hogy megcélozza a negyedik helyet, amellyel még megszerezhetne egy Európa Liga-indulást . Az biztos, hogy ha vasárnap legyőzi az AGF-et, akkor három pontra csökkenti a hátrányát a vetélytárshoz képest.

A hazaiaknál a legeredményesebb játékos, Alhaji Kamara valószínűleg a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára, Kasper Högh sérült, Erik Marxen az eltiltását tölti. Ugyanakkor Björn Kopplin és Jesper Lauridsen felépült

Az aarhusiaknál Zach Duncan és Sören Tengstedt meggyógyult, így már csupán Frederik Tingager, Mathias Jörgensen, Daniel Arzani, Alex Gersbach és Niklas Backman sérült. Illetve Jon Dagur Thorsteinsson az eltiltását tölti.

Tippünk: 1

18.00: Bröndby – Midtjylland

Ahelyett, hogy most azon kellene izgulnia a Bröndbynek, sikerül-e átvenni a vezetést, a múlt heti vereség miatt kapaszkodnia kell, hogy egyáltalán versenyben maradhasson a címvédővel. Ugyan a bajnoki cím matematikailag nem dőlhet el, de a gyakorlatban aligha kétséges, hogy az arany Herningbe kerül, ha a Midtjylland megnyeri a rangadót.

A meccslabda a címvédő kezében van, egy idegenbeli győzelemmel ugyanis hétpontos előnyre tenne szert, ami három fordulóval a bajnokság vége előtt szinte egyenértékű lenne az aranyéremmel.

Az FC Midtjylland ebben a szezonban a három mérkőzésből hármat megnyert a Bröndby ellen, így abszolút esélyes, és szerintünk sem kap ki.

Tippünk: 2, X

HÉTFŐ
19.00:
Nordsjaelland – FC Köbenhavn

A koppenhágaiak ismét lehetőséget kaptak arra, hogy a második hely közelébe férjenek – ehhez az kell, hogy a Bröndby elbukja a forduló rangadóját, az FCK pedig idegenben legyőzze a Nordsjaellandot.

Erre van is esélye, a hazaiak ugyanis 2017. augusztus 27-e óta nem verték meg pályaválasztóként a riválist, pedig azóta hatszor is találkoztak a farumi Right to Dream Parkban (a mérleg három döntetlen, három FKC-siker).

Tippünk: 2

A Superliga felsőház állása a 28. forduló után. Fotó Superliga.dk
A Superliga felsőház állása a 28. forduló után. Fotó Superliga.dk
ALSÓHÁZ
PÉNTEK
19.00:
OB – AaB

Nagy a harc az alsóház legjobb pozíciójáért, ebben a csatában jelenleg az AaB áll jobban, de mindössze egy pont az előnye, így az a legjobb, ha nem hibázik az utolsó négy fordulóban.

Az előző fordulóban a SönderjyskE elleni 2-0-s vereségnél Michael Hemmingsen vezetőedző nem számíthatott a sérült Ryan Johnson Laursen és az eltiltott Oliver Lund játékára, így a fiatal csatárnak, Max Fengernek jobbszélsőként kellett helyt állnia. Lund péntek este visszatér, de azt nem tudni, hogy Johnson Laursen milyen állapotban van

Az AaB egy hete sima 4-0-s győzelmet aratott a Lyngby ellen, ezen a mérkőzésen Marti Cifuentes edző a Lucas Andersen, Kasper Kusk, Tom van Weert támadótrióval állt fel, kérdés, egy kicsit jobb védelem ellen mire lesznek képesek.

Mathias Ross és Jakob Ahlmann az eltiltását tölti, Oscar Hiljemark sérült, de kérdéses a hétközi edzőseken megsérült Rufo és Pedro Ferreira szereplése is.

Tippünk: 1, X

VASÁRNAP
14.00:
Lyngby – Horsens

Szegény Lyngby óriásit hajrázott a szezon középső szakaszában, de pont a kritikus hajrára pukkadt ki teljesen. A csapat a legutóbbi három mérkőzését elveszítette, pedig az a kilenc pont már bennmaradó helyet érne.

Négy forduló alatt le lehet mg dolgozni nyolcpontos hátrányt, csak elég valószínűtlen – mindenesetre a tökutolsó, már a másodosztályra készülő Horsenst hazai pályán verni kell.

Marcel Römer eltiltása lejárt, de még mindig sok a sérült: Brian Hamalainen és Frederik Gytkjaer nem játszhat, Adam Sörensen ugyan felépült a keresztszalag-sérülésből, de még korai lenne számára a játék. Christian Jakobsen fejsérülése miatt kihagyta a legutóbbi meccset,

A Horsensben Bjarke Jacobsen letöltötte a büntetését, Jannik Pohl és Jonas Thorsen sérült.

A dán Veo cég magyarországi AMBASSADOR  partnere a DÁNIASPORT.HU
A dán Veo cég magyarországi AMBASSADOR partnere a DÁNIASPORT.HU

Tippünk: 1

14.00: Vejle – SönderjyskE

A SönderjyskE még hajt a bajnokság 7. helyére, de elég nehéz helyzetben van, ugyanis a hét közepén öt, eddig meg nem nevezett játékost és a stáb egyik tagját karanténba zárták, mert szoros kapcsolatban álltak egy olyan személlyel, akinél koronavírust diagnosztizáltak. A klub ráadásul a dán kupadöntő elött is áll, csütörtökön a Randers ellen védhetik meg a Sydbank kupát.

Az említett játékosok biztosan kihagyják a vasárnapi, Vejle elleni mérkőzést. Szombaton újra tesztelik a csapatot így az is elképzelhető, hogy többen is csatlakoznak hozzájuk. Márpedig ha kulcsemberek kimaradnak illetve pihentetik őket koncentrálva csütörtöki mérkőzésre, akkor nehéz dolguk lesz idegenben, ahol a Vejle a bent maradást harcolhatja ki. (cikkünket szombaton frissítjük!)

Tippünk: 1, X

Superliga alsóház állása a 28.forduló után. Fotó: Superliga.dk
Superliga alsóház állása a 28.forduló után. Fotó: Superliga.dk

Kapcsolódó cikk: