KIEMELT HÍRLABDARÚGÁS

3F Superliga tippajánló: hét hét után elrajtolt az új szezon

Nem sok lehetőséget kapott pihenésre a dán élvonal, héthetes nyári szünet után ugyanis a hétvégén elrajtolt az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság. A pénteki nyitómérkőzésen a Midtjylland 23 év után először találkozott bajnokin az újonc Hvidovre együttesével, amelyet nagy nehezen, de 1-0-ra legyőzött.

A 3F Superliga első fordulójának párosítása. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga első fordulójának párosítása. Fotó: Superliga.dk

SZOMBAT
16.00:
Lyngby – FC Köbenhavn

Nehéz rajt előtt áll a Lyngby, amely az előző szezonban óriási harc és küzdelem árán úgy maradt bent, hogy csak jobb gólkülönbséggel előzte meg a kieső a Horsens csapatát. A nyitó fordulóban a bajnok FCK ellen nem esélyes, de egy jó rajt dobhatna a lendületen.

A hazaiak nagyjából a teljes tavalyi kerethez ragaszkodtak, tehát az összeszokottság hiányára nem panaszkodhatnak.

A vendégeknél komoly veszteség, hogy Mohamed Daramy az Ajaxhoz került vissza, mert lejárt a kölcsönadása. Ráadásul a csapatkapitány Viktor Claesson mellett Nicolai Boilesen és David Khocholava is sérült. Ennek ellenére meglepetés lenne, ha kikapna a címvédő.

A két csapat 24-szer találkozott egymással a Superliágában, ebből 21 alkalommal az FCK került ki győztesen. A tavalyi szezonban mindkétszer három nullra nyert a vendégcsapat

Tippünk: 2, X

VASÁRNAP
14.00:
AGF – Vejle

A másik újonc, a másodosztályt megnyerő Vejle a bronzérmes AGF vendégeként mutatkozik be az élvonalban. A hazaiak kiváló tavaszi menetelésekor főleg a védelem teljesített kiválóan, így nagy kérdés, hogy az Internek eladott Yann Aurel Bisseck hiánya milyen hatással lesz a csapatra. Ugyanakkor jött öt új ember: Tobias Bech, Magnus Knudsen, Janni Serra, Michael Akoto, Felix Beijmo.

Ami rossz hír, hogy térdsérülés miatt kiesett a középpályás, Kevin Yakob, de kérdéses Mikael Anderson és Mikkel Duelund szereplése is.

A Vejle esetében a legnagyobb kérdés, vajon ezúttal túléli-e a Szuperligát? A csapat 2018-ban és 2020-ban is kiesett, de egyből vissza is pottyant a második vonalba, szóval a túlélés küldetését nem könnyű teljesíteni. Az érkezők listája jóval több mint a távozóké, kérdéses az erősítések mennyire tudják majd felvenni a 3F Superliga tempóját.

Tippünk: 1

16.00: OB – Randers

A legutóbbi három hazai tétmérkőzésen nem tudott az odensei együttes nyerni a Randers ellen, itt a lehetőség a javításra.

A tavalyi 8. hazaiak nem lehettek boldogok, hiszen nem jutottak felsőházba, ugyanakkor az alsóbb régiókban nagy csatát vívtak a jóval erősebb játékoskerettel rendelkező Midtjyllanddal a Konferencia Liga-indulásért.

A nyáron Yankuba Minteh rekordösszegért távozott a Newcastel Unitedhez, Jeppe Tverskov és Mads Frökjær-Jensen sem az Odensét erősíti majd, ugyanakkor sok új ember érkezett. A legnagyobb várakozás a hatszoros Sierra Leone-i válogatott Mohamed Buya Turay játékát kíséri, mert a támadó 2019-ben svéd gólkirály volt.

A Randers stabilan szerepelt a Superligában, végül a hatodik helyen zárt, igaz, az utolsó hat forduló csak egyetlen pontot szerzett.

Az előző szezonhoz képest számos játékos távozott, de jött a holland középső védő, Wessel Demmers, illetve a rutinos, 33 éves középpályás, Mads Albaek, akiktől sokat várnak. Frederik Lauenborg és Mikkel Kallesöe még hosszabb ideig hiányozni fog sérülés miatt.

Tippünk: X, 1

18.00: Silkeborg – Bröndby

A párharcban a legutóbbi négy alkalommal mindig a pályaválasztó nyert, szóval elvileg a Silkeborg következne. A hazaiak nagyon nem csaptak bele az átigazolásokba, a középpályára érkezett Fredrik Carlsen és Andreas Pyndt a feljutó Hvidovre csapatától, illetve a balszélső Callum McCowatt a második ligás FC Helsingörtől. A rajt előtt a klub értékesítette egyik legnagyobb tehetségét a 16 éves Lasse Abildgaardot az Ajax Amszterdamnak.

A Bröndby két fontos embert veszített, a kapus Mads Hermansen az angol másodosztályba kiesett Leicester City játékosa lett, míg Anis Slimanét az angol élvonalbeli Sheffield United csábította el.

„Nagyon fontos, hogy jól kezdjük a bajnokságot a Silkeborg ellen. Természetesen egy jó csapattal állunk szemben, idegenben lépünk pályára, de hiszünk a saját képességeinkben és abban, hogy el tudjuk vinni a három pontot. Ehhez csapatként kell küzdenünk” – jelentette ki a kétszeres norvég válogatott támadó, Ohi Omoijuanfo.

Tippünk: 2

HÉTFŐ
19.00
: Nordsjaelland – Viborg

Az előző szezon meglepetéscsapata, a Nordsjaelland az utolsó két fordulóban bukta el az aranyérmet, így lenne még hová javulnia. A Viborg ellen a legutóbbi három alkalommal nyeretlen maradt, mindössze egy gólt tudott szerezni.

A csapat a nyáron több kulcsembert elveszített, a középpályás Mads Bidstrup és Jacob Steen Christensen, illetve a csatár, Wahid Faghir is távozott. A támadójáték javulása Marcus Ingvartsen megvásárlásával várható.

A Viborg nélkülözni fogja a Dániából távozó középpályást, Clint Leemanst, ugyanakkor érkezett egy olyan csatár, aki elég régen volt eredményes. Az elmúlt szezonban például egyszer sem, pedig 29 tétmérkőzésen is pályára lépett az AaB színeiben.

Jakob Vester sérült, de várhatóan Zan Zalatel és Mads Lauritsen sem léphet pályára.

Tippünk: X

Kapcsolódó tartalom: