KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Landin olimpiai arannyal búcsúzna a válogatottól

A dán kézilabdaport egyik legnagyobb alakja hamarosan visszavonul válogatottságtól: Niklas Landin bejelentette, hogy 16 év szolgálat után a párizsi olimpiát követően befejezi szereplését a nemzeti csapatban.

Niklas Landin
Niklas Landin/ Dánia Fotó:Henning Bagger/Ritzau Scanpix)

„Ez egy régóta várt döntés, de úgy érzem, most jött el a megfelelő idő. A párizsi olimpia tökéletes időpont. És nincs semmi, amit szívesebben szeretnék, mint egy olimpiai arannyal zárni”mondta Niklas Landin a TV 2 Sportnak adott exkluzív interjújában.

Az 1988. december 19-én született sportember 2006-ban mutatkozott be a GOG Svendborg csapatában, utána a Bjerringbro-Silkeborg (2010—2012), a Rhein-Neckar Löwen (2012-2015), majd a THW Kiel (2015-2023) következett, tavaly nyár óta pedig az Aalborg Haandbold együttesét erősíti.

A válogatottban 2008. november 28-án debütál.

VEO kamerák

Ulrik Wilbek szövetségi kapitány pedig már a 2009-es horvátországi vb- re is elvitte. Eddig összesen 273 mérkőzést játszott a legjobbak között, a válogatottal 10 világverseny döntőjében szerepelt és 5 aranyérmet nyert.

2016-ban olimpiai, 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban világ-, 2012-ben pedig Európa-bajnok volt, emellett van egy olimpiai (2021), két világbajnoki (2011, 2013) és két Európa-bajnoki ezüstje (2014, 2024), illetve egy Eb-bronza (2022).

Az IHF 2019-ben és 2021-ben a világ legjobb férfi kézilabdázójának választotta.

„A válogatott adta a legnagyobb élményeket a kézilabdában, és őrülten büszke vagyok arra, hogy azokkal a korosztályokkal játszhattam, akik egy-egy óriási tehetséget kitermeltek. Legfőképpen arra vagyok büszke, hogy egy fantasztikus válogatottat sikerült összehoznunk, amely szerintem Dániának a következő néhány évben is meglesz majd.

Niklas Landin klubszinten folytatja pályafutását, de végre elgondolkodhat azon, hogy világverseny helyett mivel is foglalkozzon az év elején.

„Hihetetlenül különleges érzés lesz, de úgy gondolom, hogy a javamra válik, amikor január elején tarthatok egy kis szünetet. Remélem, ez segíthet abban, hogy még sokáig a csúcson maradjak.”

Jacobsen: Korai…

Nikolaj Jacobsen szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy teljes mértékben elfogadja és tiszteletben tartja Landin döntését, és nem érte felkészületlenül. Elsősorban azért, mert korábban sokat beszélgettek erről.

„Kétségtelen, hogy szomorú vagyok. Tudtam, hogy eljön ez a nap, de szomorúsággal tölt el, hogy elveszítem. Nem csupán egy fantasztikus játékost, de még inkább egy igazán jó embert”mondta.

„Teljesen elfogadom és tiszteletben tartom Niklas döntését. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy ha te vagy a világ legjobb kapusa, akkor még korai ez a kilépés. Többek között erről is szóltak a megbeszéléseink.”

Ez is érdekelheti: