LABDARÚGÁS

Ez történt a 3F Superliga 32. fordulójában.

Története során harmadjára dán bajnok az FC Midtjylland! 24 gól, bajnokavatás Herningben, ez történt a 3F Superliga 32. fordulójában.

Nem adta magát könnyen a Hobro. Bár a Horsens hamar vezetést szerzett a 16 éves(!) Jeppe Kjaer lévén, a vendégek gyorsan megfordították az eredményt. A második félidőben a hazai csapat mindent egy lapra feltéve rohamozott, aminek a 53. és a 86.percen meg is lett az eredménye. A Horsens az Európa-liga helyért versenyez tovább, míg a Hobro a Lyngby ellen játszik két horrormérkőzést a bentmaradásért. AC Horsens- Hobro 3-2 (1-2)

https://www.instagram.com/p/CCabWb_nYtE/?utm_source=ig_web_copy_link

Itt is, a már kieső vendégek vezettek az első félidőben, de jött a hazai csapat középpályása Vito Hammershoy-Mistrati és rúgott egy szolid mesterhármast a második félidőben. A Randers az Odensével került össze az Európa-liga helyért folyó harcban. A tavaly még harmadik és nemzetközi kupa induló Esbjerg pedig kiesett a 3F Superligából. Randers-Esbjerg 3-1 (0-1)

A tippajánlónkban is utaltunk arra, hogy a vendégeknek ez volt az utolsó mérkőzésük ebben a szezonban. Számukra tét nélküli mérkőzésen négy fiatalnak is lehetőséget adtak a debütálásra. Az eredmény igazságos, a Lyngby készülhet a Hobro elleni osztályzó mérkőzésekre. Lyngby-Soenderjyske 1-1 (0-1)

A vendégek megint megtréfálták az Odensét, bár az eredmény nem befolyásolt semmit a hazai csapatnak össze kell kapnia magát a Randers elleni Europa-liga helyét való párharcban. Odense-Silkeborg 1-3 (0-2)

Aalborg tartja jó bajnoki formáját. Egy nagy aarhusi védelmi hibát kihasználva megszerezték a győztes gólt már a mérkőzés elején. Aalborg-Arhus 1-0 (1-0)

Elfáradt a fiatal FC Nordsjaelland a bajnokság hajrára, de szégyenkezni nincs okuk, hiszen az átlag életkoruk Európában a legfiatalabb. A Mikael Uhre élete első mesterhármasával csapata a Bröndby versenyben van a harmadik helyért továbbra is. Bröndby-FC Nordsjaelland 4-0 (2-0)

Európa legfiatalabb csata az FC Midtjylland

Utcahosszal, 17 ponttal vezeti a bajnokságot és ezzel dán bajnok története során harmadjára az FC Midtjylland. Az első félidőben minden az fővárosiak elképzelése szerint alakult, de aztán jött a már szokásos könnyelmű védelmi hiba amit az FCM ki is használt és egyenlíttet. Majd jött Dreyer egy 25 méteres bombával és már is bajnoknak érezhették magukat. A gól és a bajnok avatás a megtekintető a linkre kattintva: FC Midtjylland- FC Koppenhaga 3-1(0-1)

A képen a következők lehetnek: 23 ember
2015 és 2018 után 2020-ban is bajnok az FC Midtjylland. Fotó FC Midtjylland
Nem érhető el leírás a fényképhez.
A 3F Superliga állása a 32.forduló után. Fotó:Superliga.dk

Kiemelt kép : fcm.dk Forrás: superliga.dk