Ez történt a 3F Superliga 36. utolsó fordulójában.
Nagy izgalmak közepette szerezte meg a az FC Koppenhága az ezüstérmet. Négy mérkőzés kilenc gól, izgalmas jelenetek és búcsúztatások, ez történt a 3F Superliga 36. fordulójában.
Felsőház
FC Midtjylland-Aalborg 1-2 (0-2)
A már bajnok FCM az utolsó fordulóban, hazai pályán az aranyérmeket is átvehette. Természetesen ehhez egy kis ünneplés is járt a mérkőzés végén, ami nem úgy alakult ahogy a hazaiak elképzelték. Az vendégek gyorsan 2-0-ás előnyre tettek szert, ami meglepte a Midtjyllandot. Akik a második félidőben mindet megpróbáltak, de csak egy gólra futotta az erejükből azt is tizenegyesből. Érdekesség , hogy a csapatól távozó finn Tim Sparv kezdőként kapott lehetőséget. Három perc után a hazaik edzője Brian Priske lecserélte, így mindenki állva tudta megtapsolni és megköszönni a hat éves elkötelezettségét. Az év 3F Superliga játékosa Erik Sviatchenko lett.
FC Koppenhága-Fc Nordsjaelland 2-1 (1-1)
Jó az öreg az háznál! Az FC Koppenhága rutinos, de a szezonban sérülésekkel bajlódó csatára Dame N Doye góljával bebiztosították az ezüstérmet a fővárosiak. Akinek ezzel a mérkőzéssel még nem ért véget a szezon, hiszen az Európa Ligában még érdekeltek. Augusztus 5-én, este fogadják a török Basaksehir csapatát, akitől a párharc első mérkőzésén 1-0ra kikaptak. Ha továbbjutnak a nyolc közé, akkor a Manchester Uniteddel fognak játszani.
A vendégek hatodik helyen zárták az idényt, ami nem jelent nemzetközi kupaszereplést, de így sem kell szégyenkezniük. Két játékos eladásával, Mikkel Damsgaard (20éves) és Mohammed Kudus (19éves) jó bevetélt tudnak majd elkönyvelni erre az évre. Az előbbit, akit az év legjobb fiataljának választottak meg a 3F Superligában, a hírek szerit 6millió euróért a Sampdoriának, utóbbit 9 millióért az Ajax Amszterdamnak adtak el.
Arhus-Bröndby 0-1 (0-0)
Arhusban is ünnepre készültek hiszen a harmadik hely már biztos volt. De egy győzelem és egy FCK pontvesztés esetén akár az ezüstérem is meg lehetett volna, ha…Mint tudjuk a sportban nincs “ha”. A vendég Bröndbynek is igazán fontos volt a találkozó. Ha nem szerez pontot akkor lecsúszik az ötödik helyre, mert az Aalborg meglepetésre vezetett és a végén nyert is Herningben. Szóval a mérkőzésnek igazán jót tett, hogy a másik pályákra is kacsingatni kellett a szurkolóknak. Akik igazán szép számmal, több mint nyolc ezren ki is látogattak a mérkőzésre. Amelynek végeredménye akár lehetett volna 3-3 is, de a helyzet kihasználás nem volt az erőssége egyik csapatnak sem vasárnap este. Ezért csak egy gól született, egy szép támadás végén a svéd középpályás Jesper Lindstrom (20éves) talált be a hazaiak hálójába.
RÁJÁTSZÁS AZ EURÓPA LIGÁÉRT
Horsens-Odense 1-1 (0-0)
Fiatalokkal tovább szárnyalnak a vendégek. Megvolt az esélye a hazaiaknak, hogy ledolgozzák a kétgólos hátrányukat, de 1-0 vezetésüknél nem tudták megrúgni a továbbjutáshoz szükséges második gólt. A vendégek, akiknél fordulók óta kulcsszerepet játszanak a fiatal játékosok, nem álltak be kibekkelni a mérkőzést. Egy labdavesztés után gyorsan visszatámadtak, majd kiugratták a fiatal Mikkel Hyllegaard, aki nem hibázott. Negyedik 3F Superliga góljával eldöntötte a továbbjutás sorsát. Az odensei fiatalokra egy utolsó nagy feladat vár szerdán este nyolc órakor Arhusban. A bajnokság kiírásának értelmében a bajnokság 7.helyezettje (Odense), játszhat az Európa Ligáért egy mindent eldöntő mérkőzést a bajnokság harmadik helyezettje ellen idegenben. Aki nyer az indulhat a nemzetközi kupa porondon.
Klub | K | V | U | T | Mål | +/- | Point | Seneste |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
FC Midtjylland (P) | 36 | 26 | 4 | 6 | 61-29 | 32 | 82 | |
FC København (M) | 36 | 21 | 5 | 10 | 58-42 | 16 | 68 | |
AGF | 36 | 19 | 7 | 10 | 58-41 | 17 | 64 | |
Brøndby IF | 36 | 16 | 8 | 12 | 56-42 | 14 | 56 | |
AaB | 36 | 16 | 6 | 14 | 54-44 | 10 | 54 | |
FC Nordsjælland | 36 | 13 | 8 | 15 | 59-54 | 5 | 47 |