Hogyan építi fel a kultúráját a norvég női kézilabda válogatott?
Kari Brattset Dale olimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok norvég válogatott kézilabdázó, a Győri ETO KC beállósa. Az év elején a Norvég Kézilabda Szövetség leült vele beszélgetni arról, hogyan hozzanak létre a női válogatottnál erős csapatkultúrát és bizalmat.
„Folyamatosan dolgozunk ezen. Az erős kultúra rendkívül fontos a jó teljesítményhez. Az apró dolgok, mint például, örülni a legkisebb dolgoknak is, energiát adhatnak, és akár el is vehetik az ellenfél energiáját.” – mondta Kari.
Hangsúlyozta a szemkontaktus, a fizikai kontaktus, a támogatás és az egymásnak adott válaszok, reakciók fontosságát.
„Egy csapatjátékos számára a legrosszabb dolog az, ha visszahúzódik és elveszíti a kapcsolatot a körülötte lévőkkel. Akkor elveszíti a kezdeményezőkészségét és félni kezd a hibáktól. Fontos, hogy érezd, hogy a csapat része vagy, hogy kapcsolatban legyél a körülötted lévő lányokkal, és tudd, hogy mindenki támogat.”– mondta.
Kari Brattset Dalevel egy videóinterjú készült, melyben elmondottakat az alábbiakban olvashatjuk:
Hogyan építik a válogatott lányok a csapat önbizalmát a kultúraépítésen keresztül
Kari: „Ezen sokat dolgozunk a klubban és a válogatottban is, és ez folyamatos erőfeszítést igényel. Rendkívül fontos, hogy legyen ilyen kultúránk: örülni a legkisebb dolgoknak, energiát meríteni az apró sikerekből, amelyek akár az ellenfél energiáját is elvehetik. Nagy hangsúlyt fektetünk a szemkontaktusra, a reakciókra, a fizikai kapcsolatra, az egymás megérintésére és támogatására.
Egy csapatjátékos számára a legrosszabb, ha bezárkózik, elveszíti a kapcsolatot a többiekkel, és így a kezdeményezőkészségét is. Passzívvá válik, majd félni kezd a hibáktól. Erre különösen odafigyelünk. Lényegében a kapcsolattartásról és az egymás iránti érzékenységről van szó. Fontos, hogy mindenki érezze: a csapat tagja, és hogy egymást támogatjuk – akár egyénileg, akár csapatként küzdünk.”
Kari: Sokat beszélünk erről. Volt több csapatmegbeszélésünk is, ahol visszanéztük azokat a mérkőzéseket, amikor érezhetően mindenki eltávolodott egymástól, elvesztette a bizalmat önmagában és a csapatban, és ezzel együtt az összetartozás érzését is. Ezután csoportos beszélgetéseket tartottunk, ahol arról volt szó, mit tehetünk és min kell dolgoznunk a jövőben.
Ezeken kívül én magam is próbáltam külön foglalkozni ezzel, és beépíteni a következő mérkőzésekbe – főleg olyanokba, ahol tudtuk, hogy feszült lesz a helyzet –, hogy gyorsabban tudjuk változtatni a dolgokon. Talán találunk egy közös szót is, amit ilyenkor kimondhatunk, jelezve, hogy mostantól egymásra figyelünk.
Egy biztos: nem fogunk veszíteni azért, mert nem állunk ki egymásért. Mindent megteszünk, amit tudunk. Nem szabad azért veszíteni, mert félünk a vereségtől – mert akkor valóban a másik csapat lesz a jobb.”
Kettős együttműködés: Megoldjuk ezt, visszatalálunk a nyugalomhoz, és a feladatra koncentrálunk.
Kari: Ez egy nagyon általános megállapodás volt, de más csapatokban is előfordult már, hogy volt valaki, akiről tudtam: ha ránézek, azonnal érezzük, hogy »meg tudjuk oldani«. Fontos, hogy megerősítsük egymást abban, hogy minden rendben van, hogy nyugodtak vagyunk, urai a helyzetnek, és jó energiát tudunk átadni egymásnak.
Több csapatban is megtapasztaltam már ezt – például a beállók közötti együttműködésben vagy a melletted álló játékossal kialakított kapcsolatban. Skogranddal például a védekezésben volt egy rendszerünk: számoltuk a szereléseket, kicsit ösztönöztük egymást, és több fizikai kontaktust is belevittünk. Ez segített abban, hogy építsük a bizalmat, és a nagy, ijesztő kép helyett inkább a kis dolgokra koncentráljunk.”
A tendencia megfordítása: ez kemény munka!
Kari:„Igen, teljesen így van. A kultúra idővel épül fel. 2017-ben csatlakoztam a válogatotthoz, 2018-ban és 2019-ben pedig néhány gyengébb eredményt értünk el, ami Norvégia szempontjából akkoriban csalódásnak számított. Emlékszem, több dologban sem voltunk elég jók.
Aztán elkezdtünk dolgozni ezen. Thorir átvette az irányítást, és sokat foglalkozott velünk csoportosan, mi pedig rengeteget dolgoztunk egyénileg is. Ez nagyon kemény munka volt. 2020-ban viszont már nyertünk – vagyis ez az építkezés immár öt éve tart.
Minden nagy torna előtt felvetjük: mik lesznek a kihívások? Miben tudunk segíteni egymásnak? Mire van szükség ahhoz, hogy ezekben a helyzetekben a legjobbak legyünk? Szerintem ez a különbség a medál megszerzése és a medál nélkül maradás között.
Nemcsak arról szól, hogy jelen vagyunk a mérkőzéseken és meg tudjuk fordítani a helyzetet, hanem arról is, hogy ki áll ott a másik mellett, és ki képes erőt adni neki. Ez nem olyasmi, amit az edzők írnak elő, hanem sokkal inkább a mi kezdeményezésünk.”
Kari jó tanácsai a jó csapatkultúra kialakításához: legyen szemkontaktus, reagáljunk egymásra, használjunk fizikai kontaktust, és ünnepeljük meg az apró sikereket is.
Szerző: Petruska Zoltán/ Daniasport.hu
