Interjú Puskás Zsomborral az FCM U-17 labdarúgójával.

Folytatjuk a Dániában sportoló sportolók bemutatását, hiszen honlapunk a dániasport.hu elkötelezett az iránt, hogy bemutasson olyan jelenlegi játékosokat, edzőket vagy volt sportolókat, akik a magyar sportszerető közönség látókörén kívülre kerültek.

A nyáron olvastuk a hírt, hogy az dán FC Midtjylland leigazolta a 16 éves Puskás Zsombort a Vasas Kubala Akadémiától.

Pár hónap eltelt azóta, hogy a fiatal játékos hátra hagyta az addigi megszokott életét és fiatal kora ellenére belevágott egy dániai kalandba. Zsomborral készült interjúnkban a beilleszkedésről, dániai életéről és természeten a fociról is beszélgettünk, továbbá arra is kíváncsiak voltunk, szülei hogyan élték, élik meg azt, hogy már nem lakik otthon a kisebbik fiúk.

Zsombor az új FC Midtjylland mezében fotó: fcm.dk

Pár mondatban először szeretnénk kitérni arra is milyen klubba igazolt a magyar U17-es válogatott labdarúgó.

Zsombor klubja az FCM (vezeti jelenleg a 3F Superligát) rendkívül eredményes a tehetségek felkutatásában, gondozásban, azok kinevelésében, erre rendkívül sok példát láttunk az utóbbi időben. Dánián kívül is igen eredményes a játékos megfigyelésük, volt játékosuk kelet Európából , Új-Zélandról, Ázsiából és afrikai labdarúgó akadémiát is működtetnek. Simon Kjær a dán válogatott csapatkapitánya az elsők között volt, akinek eladásával jelentős bevételi forrásra tettek szert, az érte kapott pénzt ismét visszaforgatták, hogy még jobb eredményeket érjenek el az utánpótlás területén is. Októberi mérlegük szerint az utolsó két évben nyereségük több mint 5,8 milliárd forint volt!

Az FC Midjylandról már ebben a cikkünkben írtunk, ahol a igazgatójuk mesél arról mekkora feladat néha egy-egy külföldről érkező játékos beintegrálása a dán társadalomba.

De térjünk vissza Zsomborra, hogyan telnek a napjaid az Akadémián?

Általában 6.40-kor kelek, egy könnyű gyorsan felszívódó reggeli után 7.30-kor már edzés a pár száz méterre lévő 8-10 füves és műfüves pályákból álló edzőközpontunkban. Edzés végén összeszedem magam és irány a suli, ha esik, ha fúj, biciklivel. Az Ikast-Brande Gimnáziumba járok angol szakra, mindent angolul tanulok, heti kétszer van dán órám és az idén tanultam még latint is a többi tantárgy mellett. Fontosnak tartja a tanulást a klubom, emellett Magyarországon is fent van tartva tanulói státuszom, így majd otthon is kell vizsgáznom. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az Altis Gimnázium igazgatónőjének, aki ezt a speciális helyzetet (két iskola) tudja kezelni és mindenben segítenek maximálisan. A suli után, attól függ hány órám volt aznap, vissza biciklizem az akadémiára, és készülök a délutáni edzésre. Edzés után közös meleg vacsora a csapattal. Így élünk együtt a csapattal, mint egy nagy család. Együtt fekszünk-kelünk, ha vannak problémák meg kell oldani, hiszen együtt éljük a mindennapjainkat.

– Olvasóinknak bemutatnád a csapatodat?

26-an vagyunk az U17-es csapatban, 9 védő, 5 középpályás, 9 csatár, 3 kapus. A csapat több mint fele válogatott játékos, ebből adódóan nagy a versenyhelyzet. Rajtam kívül egy izlandi és egy elefántcsontparti csapattársam van, a többiek mind dán állampolgárok. Az edzéseken változó, hány edző van velünk, de rendszerint, minden edzésen egy vezetőedző, segédedző, erőnléti és kapusedző foglalkozik velünk, de a teljes stáb ennél lényegesen nagyobb. Különedzést bármikor lehet kérni, ha valamiben szeretnénk fejlődni, erre van egy edző külön. Hetente három alkalommal van 2 edzésünk, kedd délután kondi programunk van, szerda és vasárnap van általában szabadnapunk, ezeken a napokon viszont van alkalmunk különedzést kérni, amit ki is szoktam, szoktunk használni. Pénteken egy edzés van, szombaton vannak a bajnoki meccsek. Azokra az időszakokra amikor bajnoki szünet van, rangos nemzetközi tornákra megyünk. Így történt ez most a hétvégén is, amikor az U-19-el voltam Svédországban.

Amikor Zsombort kinéztük magunknak, akkor egy olyan játékost láttunk benne, aki jól beleillik az FC Midtjylland “DNS” profiljába…

Flemming Broe az Akadémia igazgatója.

-Mennyire volt nehéz a váltás, sikerült-e beilleszkedni?

Az első másfél hónap nagyon kemény volt a pályán, fel kellett vennem a intenzívebb tempót, a gyorsabb gondolkodást és eközben nagyon oda kellett figyelnem a nyelvi nehézségek miatt is. Kezdetben nagyon elfáradtam fizikailag és mentálisan is az edzéseken, de idővel sikerült felvennem az itteni ritmust. A beilleszkedéssel nem volt problémám, közvetlen vagyok, otthon sem az a félrevonulós, sarokban ülő típus voltam, Dániában is magamat adom. Hétvégén az U-19 es csapat fel is avatott, amikor dánul kellett énekelnem, mondanom sem kell az egész stáb nevetett, de kiálltam a próbát

-Hogy tetszik a dán élet, és a labdarúgásuk?  

Nagyon tetszik! Dánia a második otthonom lett! Ami talán furcsa volt, itt egyszer esznek meleg ételt este, a nap többi részében szendvicset. Az első időben hiányzott anyukám meleg ebédje, de mára már ezt is megszoktam. A focijuk is közel áll hozzám, azt a játékot, amit itt játszanak közel érzem magamhoz. Gyors, kemény, támadó futball jellemzi őket. Az utolsó percig hajtanak az edzésen és a meccseken is.

Szeretnék európai szinten is elismert játékossá válni és a magyar válogatott tagja lenni és ezért mindent megfogok tenni a jövőben.

Puskás Zsombor az FCM U-17-es csapat labdarúgója

-Miben fejlődtél szerinted ? 

Erőnlétben, gyorsaságban, fejben egészen biztos. De persze tisztába vagyok azzal , hogy még van hova fejlődnöm. Mind az U-17ben és U-19ben is nagyszerű szakemberekkel dolgozhatok, élvezem velük a mindennapi munkát, ez itt egy nagyszerű közeg ahhoz, hogy a fejlődésem garantált legyen.

-Ha 10 év múlva beszélünk majd, mit fogsz mesélni nekünk, terveid a jövőre nézve? 

Szeretnék nemzetközi szinten is elismert játékossá válni és a magyar válogatott tagja lenni és ezért mindent meg fogok tenni a jövőben.

Aztán jött ez a lehetőség, ami mindent felülírt

Puskás Zsombor szülei, Éva és Zsolt

Ritkán olvasunk arról, milyen nehéz lehet egy szülőnek az ha gyermekük sportpályafutása egy nem várt, de fejlődése érdekében egy jól megérdemelt fordulatot vesz. Honlapunk lehetőséget kapott, hogy megkérdezzük Zsombor szüleit, arról miként élték meg, hogy a 16 éves fiúk 1800-km re költözött a szülői háztól.

Éles váltás az biztos minden szempontból és mindenkinek. Két fiúnk van, ráadásul Zsombi a kisebbik a családban, így nyilván nagyon féltettük. Mi jobban megszenvedtük az elválást mint ő. Nem egyszerű elengedni egy másik országba, idegen nyelvterületre, teljesen egyedül egy alig 16 éves gyereket. Számunkra tavaly még az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy Magyarországi bentlakásos akadémiára beadjuk. Itthon mi négyen szimbiózisban éltünk, hoztuk- vittük edzésre, minden versenyen ott voltunk és jelen voltunk a mindennapjaiban, soha nem volt távol tőlünk hosszabb időre. Aztán jött ez a lehetőség, ami mindent felülírt. Meghagytuk a döntést Zsombinak, hiszen az ő élete, neki kell megbirkózni a nehézségekkel egy idegen országban teljesen egyedül. Ő döntött! Első perctől kezdve azt mondta, hogy nagyon szeretné magát külföldön kipróbálni, egy válogatott, nemzetközi mezőnyben fejlődni, hogy minél jobb legyen a pályán.Nekünk akkor vált világossá, hogy ő ezt mindennél és mindenkinél jobban akarja, amikor feladva a kényelmét, a család melegét, az egyesületét ( Vasas Kubala Akadémia), ahol alap embernek számított, barátait, iskolát és aláírt Dániába. Havonta egyszer megpróbálunk kimenni hozzá, segítjük, támogatjuk és szurkolunk a bajnoki meccsein, bátyja a tanulmányaiban nyújt segítséget. Büszkék vagyunk rá, hogy idáig így vette az akadályokat és így helytáll. Azt hisszük és bátran kijelenthetjük, most nőtt fel igazán!


Név: Puskás Zsombor
Posztja: Belső védő
Év: 16 år (2003 05. 14.) 
Elöző klubja: Vasas Kubala Akadémia

Kiemelt kép: fcm.dk

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!