KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

„Jobb, ha azt hiszik, pszichopata vagyok, de mégis engem akarnak edzőnek”

Október 13-án jelenik meg a dán női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányának, Klavs Bruun Jörgensennek a Sort-Hvid (Fekete-fehér) című önéletrajzi könyve, amelyet Sören Paaskéval, a B.T. újságírójával közösen készített.

Klavs Brunn Jörgensen 2015-től -2020-ig volt a dán női kézilabda-válogatott élén. Fotó: Liselotte Sabroe / Scanpix Denmark
Klavs Brunn Jörgensen 2015-től -2020-ig volt a dán női kézilabda-válogatott élén. Fotó: Liselotte Sabroe / Scanpix Denmark

A dán Tv2 idézett néhány szemelvényt az új műből, amelyben a szakember először mesélte el, hogyan élte át edzői karrierje legnagyobb válságát.

Saját játékosai támadtak rá

Jörgensen 2015. július 1-jén vette át a dán női válogatott irányítását Heine Eriksentől, aki ideglenes kapitány volt Jan Pytlick után.

A csapat, a dán női kézilabda-válogatott túl volt a fénykorán, a 2004-es, magyarországi Európa-bajnokságon szerzett ezüstérme után mindössze egyszer állhatott dobogón, amikor a 2013-as szerbiai vébén a harmadik lett.

A szakember éppen egy világbajnokságon debütált, de csak a hatodik helyet szerezte meg (ami értelemszerűen visszaesést jelentett), ezt pedig egy sikertelen olimpiai kvalifikáció követte, amikor hazai pályán elvéreztek Románai és Montenegró ellen.

Azt írta, ezek után totális bolondnak érezte magát, ugyanis miután leadta írásbeli értékelését, egy három, A4-es oldalnyi levelet kézbesítettek neki a saját játékosai, amelyben hihetetlen kritikát kapott gyenge felkészüléstől a kézilabdázók iránti tisztelet hiányáig. Akkor úgy érezte, fel kell állnia.

„A játékosaim küldtek nekem egy három oldalas levelet, amelyben kritikát fogalmaztak meg a személyiségemről, az edzői képességeimről, a kommunikációmról. Igen, szinte mindenről. Hihetetlen támadás volt ellenem, mint válogatott szövetségi kapitány. A játékosok darabokra téptek.

Értékelésnek nevezték. Hahó! Tudjátok mi az a karaktergyilkosság?

Törölni akartam az e-mailt, továbblépni és azt mondani: basszátok meg, mi a fenét képzeltek? Teljesen el voltam keseredve.

Talán néhány pontban – a hiányos információk – igazuk lehetett, de azon könnyű változtatni, több információt is adhattunk volna, ez fair, gondoltam ezen tudunk változtatni. De azt a sok “szart” amit a fejemre zúdítottak, azok nem voltak igazak és nem is függtek össze a valósággal. Úgy lettem beállítva mint valami totál örült.

‘Mi a fenét csináltok? Teljesen megörültetek? Ez volt az első alkalom, hogy világversenyen vagytok és fogalmatok sincs arról, milyen a legmagasabb szinten játszani? Hány évesek is vagy valójában? – ezek a gondolatok őrlődtek a fejemben.

Fogtam a telefonomat, és felhívtak a sportigazgatót, Ulrik Wilbeket. De nem vette fel. Újra hívtam, és újra, miközben azt gondoltam, „A pokolba, vedd már fel!” És közben a fejem majd szétrobbant a dühtől.”

„Mindig nyerni akarok”

Elmondása szerint nagyon fájt neki, hogy a játékosok azzal vádolták meg, hogy a románok elleni mérkőzésre úgy készültek, hogy egy korábbi meccsét, az 1997-es GOG-Virum bajnoki döntőt (amelyen ő, és segítője, és Sören Herskind játszott) vetítette le nekik.

„Valójában az történt, hogy a sok sérült miatt az utolsó edzésünket meg sem tudtuk tartani. Egyéni feladatok voltak, és Kristina Kristiansennel beszélgettem valamiről, és bevillant egy eset, egy példa az 1997-es döntőről. Megmutattam és akkor Kristina látta, mire gondolok. – szeretem a fineszes kézilabdás dolgokat játékosként és edzőként is. – Az egész csapat ülve maradt, amin kicsit meglepődtem, de úgy tűnt, szórakoztatónak tartják.

Egy ponton Rikke Poulsen odajött, és megkérdezte, hogy muszáj ezt nézni, mire azt feleltem, dehogy, menjenek csak. Ennek ellenére jó néhányan maradtak, teljesen önkéntes alapon. Ezek után a levélben azt írták, meg kellett nézniük, ami ebben a formában hazugság volt.

Azzal is vádoltak, hogy az olimpiai selejtezőn a Románia elleni utolsó időkérésnél egyszerűen feladtam. Én mindig nyerni akarok, és kergetem az utolsó hajszálvékony esélyt minden egyes mérkőzésen. És ha visszanézzük az időkérést, a vádaskodásuk egyszerűen nem felel meg. Sok ilyesmivel támadtak, és ez bántotta a szakmai hiúságomat.

Jól tudtam, hogy valamikor eljut a médiához, mert a csapat a belső dolgokkal kapcsolatban olyan volt, mint egy lyukas szita. Minden kiszivárgott.”

Megfogadni vagy kidobni?

Nem bírtam tovább, ezért hívtam fel Ulrikot, hogy darabokra téphesse a szerződésem. De olyan ravasz volt, hogy nem vette fel. Amikor délután visszahívott, azt mondta, amikor meglátta, hogy én hívom, nagyon jól tudta, mit akarok.

Azt hitte, csak egy kis időre van szükségem, különben új kapitányt kellett volna keresnie.

Megpróbált megnyugtatni, és megkért, hogy beszéljünk az egészről. Azt mondta, olvassam el újra és szűrjem ki, mit tudok belőle hasznosítani vagy egyszerűen az egészet hagyjam figyelmen kívül. De ezt rohadt könnyű volt mondani neki , mint nekem ezt megtenni. Először nem tűnt túl konstruktívnak az ötlete. ”

Csak ültek, és várták az ítéletet

Jörgensen nem tudta, mihez kezdjen, beszélt asszisztensével, Sörennel is és abban egyetértettek, mennyire meglepő, hogy egy játékos sem volt, aki szemtől szemben felvállalta volna a konfliktust.

„Nagyon sajnáltam, hogy a világbajnokság és az azt követő összejövetelek során nem erőltettük a közös megbeszéléseket, akkor megtudhatták volna, hogy nem én vagyok az a pszichopata, akit a levélben leírtak.

Ezekkel a gondolatokkal egy hónapig éltem, majd jött az összetartás a soron következő Európa-bajnoki selejtezőkre. Ugyanakkor vártam, hogy a történet eljusson a médiába és az időzítés aligha lehetett volna ennél jobb: pont a találkozásunk előtti este történt.

Az Ekstra Bladet újságírója kiszimatolta, hogy van egy ilyen levél, és tudomást szerzett annak tartalmáról. Ezért felhívott, és feltett néhány kérdést. Én a lehető legrövidebben válaszoltam neki, de nem voltam hajlandó megjegyzést fűzni a levél tartalmához.

Megígértük Ulrik Wilbeknek, hogy a játékosok szemébe nézünk, meghallgatjuk az egészet. És akkor annak megfelelően döntünk a sorsunkról. Amikor odaértünk, gyorsan összegyűltünk egy tárgyalóterembe. Ulrik megpróbálta kicsit tompítani az egészet, de még neki is nehéz volt megfelelő légkört teremtenie. „

Néhány pontot átvettek a játékosokkal, de Jörgensen azt írta, nem sok mindenre emlékszik az elhangzottakból.

„Arra emlékszem, hogy végül azt mondtam, kész vagyok lépni. Ha valaki nem akar edzőnek, szóljon és lemondok, mert nem a magam kedvéért, hanem a játékosaimért dolgozom a válogatottnál. Ha csak egy játékos felállt volna, és azt mondja, hogy új edzőt szeretne, akkor lelépek. A végeredmény az volt, hogy a játékosok leültek egy megbeszélésre, miközben Sören és én elhagytuk a termet. Nem voltunk kevésbé megrendülve, amikor kint ültünk az előcsarnokban. De furcsa forgatókönyv volt, hogy ott ültünk, és vártuk az ítéletet.”

Le kellett nyelni a békát

Fél óra múlva ismét behívták őket. A játékosok úgy döntöttek, hogy velük folytatják.

„Oké, akkor lépjünk tovább a programban, gondoltuk. De valakinek – fogalmam sincs, kinek – őrült ötlete támadt, hogy még tovább feszítse a húrt. A leggroteszkebb módon, amit el tudtam képzelni. Leültünk néhány székre a szoba közepén, minden játékos kapott egy papírt, amire pozitív dolgot kellett írniuk.

Aztán egyenként felolvasták, az elkötelezettség és a magas követelmények voltak a leggyakoribb kifejezések.

Nem mintha baromságot jelentett volna, de majdnem meghaltam, felcetliztek sárga lapokkal. Azt akartam mondani, mennyire rohadtul gyáva dolog ez, mi a francért nem tudtunk erről beszélgetni. A sok post-it papír mihamarabb a kukában landolt.

Egyértelmű jel volt, hogy egyáltalán nem ismernek minket, nem tudják, milyen típusok vagyunk. Nem töltöttünk sok időt együtt, annak ellenére, hogy világbajnokságon és olimpiai selejtezőn szerepeltünk.

Sörennel arról beszélgettünk, hogy le kell nyelnünk ezt a békát, és örülnünk kell, hogy a játékosok látszólag összetartanak. Mert ha túl sok repedés lenne a csapatban, rendkívül nehéz lenne egységet teremteni ebben a csoportban.

Akkor jobb, ha azt hiszik, pszichopata vagyok, de mégis engem akarnak edzőnek.”

Jörgensen végül 2020 januárjáig maradt a posztján, Dánia addig egyszer játszott Európa-bajnoki elődöntőt, de 2016-ban a negyedik helyen zárt. Emellett 2017-ben világbajnoki 6., 2018-ban Eb-8., 2019-ben vb-9. lett.

Klavs Bruun Jörgensen 2022 nyarától a dán első osztályban szereplő Soenderjykse férfi csapatát irányítja majd, addig is tv-szakértőként dolgozik a dán TV2 Sport-csatornánál.

Kapcsolódó tartalom: