„Kaptunk egy boldog srácot” – Mikkel Hansen gólokkal tért vissza a pályára
Több hónap kihagyás után július 20-án együtt kezdte meg a felkészülést aalborgi csapattársaival Mikkel Hansen, a világ egyik legjobb kézilabdázója.
Az olimpiai, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok klasszis februárban jelentette be, hogy a túlzott stressz hatására a családjával, orvosokkal és a klubbal egyeztetve határozatlan időre visszavonul és betegszabadságra megy.
Úgy tűnik, öt hónap elég volt ahhoz, hogy feltöltődjön, és ismét játékra jelentkezzen.
Szükség is lesz rá, ha a legutóbbi két szezon ezüstérmese szeretné megszorítani a címvédő GOG csapatát.
Hansen kedden este lejátszotta első felkészülési mérkőzését is, amelyet az Aalborg idegenben 31-26-ra megnyert a TTH ellen – a klasszis három találattal járult hozzá a sikerhez.
„Nagyon jó volt látni, hogy egy boldog srácot kaptunk vissza. Hiányzott neki, hogy a közösség tagja legyen, és hiányzott számára a kézilabda. Nem lehetett észrevenni, hogy sokat kihagyott volna az elmúlt másfél évben” – nyilatkozta csapattársa, Henrik Möllgaard, utalva arra, hogy Hansen tavaly trombózis miatt is hónapokig nem játszhatott.
A kapuban a hazatérő Niklas Landin brillírozott, azt mondta, örült, hogy gyorsan leküzdhette a lámpalázát. És amiatt is boldog volt, hogy ismét egy csapatban játszhatott barátjával.
„A jó öreg Mikkel visszatért. És ennek nagyon örülök” – mondta.
A nagy visszatérő, a háromszor is a világ legjobbjának választotta klasszis ugyanakkor nem nyilatkozott a sajtónak.
A dán bajnokság 2023-24-es idénye szeptember 2-án kezdődik.
Az Aalborgtól a nyáron távozott többek között a világbajnok dán beállós Benjamin Jakobsen (Sporting), az Európa-bajnok svéd jobbátlövő Lukas Sandell (Veszprém) és a jobbszélső Andreas Flodman (Frisch Auf Göppingen), valamint az izlandi irányító Aron Pálmarsson (FH).
Ugyanakkor olyan nagy nevek érkeztek, mint az olimpiai és világbajnok kapus, Niklas Landin Jacobsen (Kiel), a világbajnok beállós Simon Hald (Flensburg), és a svéd Eb-ezüstérmes kapus, Fabian Norsten (Gummersbach), valamint a jobbátlövő Jack Thurin (Porto)
Kapcsolódó tartalom: