Karoline vallomása: “Itt egy történet valakiről, akinek NEM sikerült.”
Karoline Olsen a Vipers Kristiansand volt játékosa életét gyász, összeomlások, depresszió és a jövőtől való félelem jellemezte. A teste nem bírta tovább és azt mondta, hogy állj.
“Ez kínos. Szégyellem, hogy nem jól csináltam“
Karoline Olsen könnyes szemmel ül, miközben az NRK-nak beszél. A 25 éves lány most először döntött úgy, hogy nyíltan beszél a küzdelmeiről.
Kevesen tudják, min megy keresztül már jó ideje, mert nem könnyű megérteni, ha csak az arcát látjuk. Külsőre Karoline Olsen vidám, derűs és közkedvelt dél-norvégiai lány, akinek minden sikerül, amit csinál. Profi kézilabdázó, és végzett szociális munkás. Az olimpiai bajnok Anders Mol barátnője és a világ legjobb kézilabdázójának, Henny Reistadnak a legjobb barátnője. Családja van, akik szeretik őt, szóval nincs miért panaszkodnia, nem igaz?
Nem is olyan régen még minden sokkal fényesebben festett.
2019 nyarán Karoline Olsen rákattintott a frissen kihirdetett válogatott keretre, csak meg kellett néznie, hogy ki szerepel benne: Heidi Løke. Camilla Herrem. Silje Solberg, …, Karoline Olsen. Mikor a neve először szerepelt a norvég kézilabda-válogatottba behívott játékosok listáján, egy álom vált valóra. Az évekig tartó verejték és kemény munka végre meghozta a gyümölcsét. Nem sokkal a válogatottba való beválogatása előtt bronzérmet nyert a Bajnokok Ligájában a Vipersszel. Minden szépnek tűnt.
Miközben hatalmas örömet és büszkeséget érzett, egy ördög is ült a vállán, és olyasmit üvöltött a fülébe, amit nem igazán akart hallani. A nagy öröm és ujjongás közepette rájött, hogy soha nem vehet részt a válogatott összetartásán. A kristiansandi lány olyan régóta küzdött a vállával, hogy bármennyire is próbálkozott, vonakodva belátta, hogy ebben az állapotban nincs keresnivalója a kézilabdapályán. Szomorúan és kétségbeesetten vette elő a mobiltelefonját, és felhívta Thorir Hergeirssont, a válogatott szövetségi kapitányát.
Nem is sejtette, hogy ez csak a kezdet volt.
Először vállműtéten esett át, majd a térde kezdett hirtelen rakoncátlankodni. Ismét a műtőbe került. Ez arculcsapás volt számára, de még két sikertelen térdműtét után sem volt hajlandó feladni, és úgy döntött, egy teljes évet szentel az edzésnek. Még akkor is keményen edzett, amikor 2022-ben lejárt a szerződése a Vipersszel, hogy rendbe hozza a térdsérülését.
Négy sérüléssel járó év után szembe kellett néznie azzal, hogy a sérülések győztek. Még mindig nem tud futni. A karrierjének vége, rájött, hogy soha nem fog visszatérni profi kézilabdázóként.
Karoline Olsen teljesen tisztában van azzal, hogy ez csak sport, és hogy sokaknak nehezebb dolga van, de számára az élet szétesett.
“Minden munkát beletettem, amit csak tudtam, és még mindig nem jön össze. Egyszerűen hülyén érzem magam” – mondja.
A kézilabda mindig is Karoline Olsen élete volt, így most úgy érzi, nem tudja, ki is ő valójában.
A 25 éves lányt mentálisan is megviselte a kálváriája.
“Többször volt már pánikrohammal járó összeomlásom. Néha, amikor nincs kézilabda, úgy érzem, mintha teljesen az ismeretlenben lennék” – meséli.
A mindennapok hirtelen nagyon megterhelővé váltak a fiatal játékos számára. Mindenhol vannak “kiváltó okok”: ha bemegy a boltba, és meglátja a Vipers-kenyeret, melyen az ő képe van, hamar észreveszi, hogy a teste megfeszül. Akkor csak úgy érzi, hogy el kell menekülnie.
Amióta vissza kellett vonulnia, egyetlen percet sem nézett a Vipers meccseiből, sem a tévében, sem a lelátóról. Még mindig nem tud belépni az Aquaramába, a csarnokba, amely sokáig a munkahelye volt. Abszolút minden, ami arra emlékezteti, milyen lehetett volna a kézilabdás élet.
Ez tükröződött az NRK-val készített egyik interjúban is. Amikor a Vipers dalát játszották le egy mobiltelefonon, nem kellett sokáig várni a könnyekre.
“Ez az, amit el akarok kerülni. Ezért nem megyek ki, amikor a városban Vipers-aktivitások vannak, annyira fájdalmasnak találom. Annyira a szívem csücske a klub. Bár a legjobb emlékek kötődnek ehhez a dalhoz, mégis összeszorul a gyomrom, amikor meghallom” – folytatja a fiatal lány, aki igazából csak el akar menekülni minden sporttal kapcsolatos dolog elől, de ez nem így működik, amikor a barátja a röplabdás sztár Anders Mol, a legjobb barátnője pedig Henny Reistad.
Amikor a barátja jól szerepel a versenyeken, néha könnyekben tör ki.
Nem érti, miért, egyszerűen csak megtörténik. A mai napig nem tudja végignézni legjobb barátja meccsét. Amikor Reistadot idén májusban a világ legjobb kézilabdázójának választották, Karoline Olsen teljesen összeomlott. a fürdőszoba padlóján zihált, hiperventilált és teljesen összeomlott.
A reakciója nem azért volt, mert a legjobb barátja megtapasztalta a sikert, hanem mert ez elgondolkodtatta arról, amit ő maga soha nem fog megtapasztalni. Soha többé nem fogja megtapasztalni azt a boldogságot, amit csak az élsport adhat neki.
A bennem élő sportoló irigykedik, és nehezen viseli, hogy mások olyan dolgokat csinálnak, amelyeket én nem tudok. Még akkor is, ha a legjobb barátomról van szó. És én nem akarok az a legjobb barát lenni. Szurkolni és támogatni akarok – mondja, aki arra a kérdésre, hogy rossz barátnak érzi-e magát, így felelt: – Az elmúlt néhány évben, különösen az utóbbi években igen, rossz barátnak éreztem magam. Tudom, hogy Henny megérti, miért. De ettől függetlenül bűntudatom van.
Most attól fél, hogy elveszíti őket, ha nem foglalkozik a problémákkal…
Mert ha az leszek, aki a legrosszabbkor voltam, akkor nem vagyok jó senkinek
Ezt hogy kell érteni?
Ha nem tudok kimászni a gödörből, mosolyogni és jól érezni magam, ha nem tudom elfogadni az örömöt, akkor egy sötét lyukban vagyok. Sötét számomra és mindenki számára, aki körülöttem van – válaszolja.
Elkezdett beszélgetni egy pszichológussal, hogy segítsen neki leküzdeni a problémáit. A pszichológus szerint gyászfolyamatban van. Élete során nem ez az első alkalom, hogy gyászol, de ez az első alkalom, hogy valamit, nem pedig valakit. Úgy gondolja, a megoldás az lehet, ha valami újban találja meg magát, olyanban, ami szenvedélyt és lendületet ad neki, de fogalma sincs, mi lehet az.
Egyszer egyébként a nyilvánosság előtt is összeomlott. Méghozzá a lehető legrosszabb helyen: egy nappal azelőtt, hogy Norvégia tavaly Bécsben játszotta volna a strandröplabda csapat Európa-bajnokság elődöntőjét, Karoline és Anders Mol együtt ettek szusit egy étteremben. A terv az volt, hogy Anders visszamegy a szállodába, ahol ő és röplabdapartnere, Christian Sørum laktak, míg Karoline egy Airbnb-ben alszik, és másnap egyenesen a repülőtérre utazik, hogy elérje a Norvégiába induló gépet.
“Én csak abban a buborékban akartam maradni, de haza kellett mennem a sajátomba. És mi volt az? Egy rendes munka, ami nem én vagyok. Amikor el akartam búcsúzni tőle, összeomlottam” – mondja, és úgy emlékszik vissza rá, mintha tegnap történt volna.
“Meg kell próbálnom összeszedni magam. Holnap meccset játszik, az elődöntőt, és nekem csak össze kell szednem magam, és utána a lakásomban kell ezt feldolgoznom – gondolta akkor, de a zsúfolásig megtelt étterem előtt összeomlott.
“Sokkolt, amikor megtörtént. Nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen jön. Teljesen pánikba esett. Soha nem láttam még ilyen állapotban”– beszélt Anders Mol az NRK-nak az eddig ismeretlen drámáról.
Mol élsportolóként hozzászokott ahhoz, hogy stresszes helyzeteket és nyomást kezeljen, de ilyet még sosem tapasztalt. Leült vele, és tervet készítettek
“Veled megyek, erre van szükséged. Szükséged van a közelségre. Biztonságra. Nem pedig egyedül aludni egy Airbnb-ben – mondta neki.
Anders Mol számára ez könnyű döntés volt. Az a Európa-bajnoki elődöntő a második helyre került.
“Nem tudtam otthagyni Karoline-t, nem tudtam visszamenni a szállodába, hogy a sportra koncentráljak. Teljesen ki volt ütve, nehéz volt látni őt ebben a helyzetben – emlékezett vissza.
Társának, Christian Sørumnak azt mondta, hogy aznap este nem megy a szállodába vissza. Norvégia másnap megnyerte az elődöntőt, majd a döntőben is győzött. De Anders Mol számára ez nem egy olyan hétvége volt, amire szívesen gondol vissza.
Karoline még mindig megborzong, amikor visszagondol a történtekre. Szégyelli magát, mert nem tudta összeszedni magát, mert ez most nem csak őt érintette. A mentális problémái lassan közvetlenül kihatással vannak a párja karrierjére is.
Anders Mol, aki világ- és olimpiai bajnok is, egész életében arról álmodott, hogy sikereket érjen el a sportban. Sokat gondolkodik azon, hogy a barátnője nem élheti át ugyanezt.
“Fájdalmas, hogy ez az álom elúszott számára. A dolgok annyira igazságtalanok – mondja. – A bécsi drámai incidens ébresztő volt. Karoline rájött, hogy cselekednie kell, ez így nem mehet tovább.
Most kíméletlen döntést hozott: el kell hagynia Kristiansandot.
A pár most egy oslói lakásba költözött, négy órányira mindentől, ami a Vipersre és az eddigi életére emlékezteti.
Kristiansandban nem tudok továbblépni, és olyanná válni, hogy együtt tudjak élni önmagammal – mondja Karoline.
Most pszichológusával együtt dolgozik azon, hogy elérje következő nagy célját az életben: reméli, egy nap a jövőben újra megnézhet egy Vipers-meccset. Szeretné újra felfedezni a sport örömét, még ha nem is tud részt venni, de ami a legfontosabb: meg kell találnia az élet új értelmét. Valamit, ami az övé.
Sokáig gondolkodott azon, hogy valóban előálljon-e ezzel a történettel. Attól fél, hogy nyafogásnak fogják tartani, és hogy az emberek nem fogják megérteni, miért szenved. Attól fél, amit sokan normális életnek neveznének.
“Hogy miért mondom el most ilyen nyíltan? Amikor a mélyponton voltam, nem voltak történeteim, amelyekhez kapcsolódhattam volna, egyedül éreztem magam, és ez még inkább hozzájárult a szégyenhez. Az ember mindig a legjobb akar lenni, önmagának megfelelni, és azt hiszem, sok fiatal érzi ezt a nyomást. Olyan ember akarok lenni a társadalomban, aki azt tudja mondani, hogy “nem, ez nekem nem jött össze. Itt egy történet valakiről, akinek nem sikerült”.
