Tíz legtehetségesebb skandináv játékos a topligákból

Jens Petter Hauge átigazolása az AC Milanba nem egy mesebeli történet, írtuk a honlapunkon. Ennek a transzfernek a kapcsán arra gondoltunk a jövőben még közelebb hoznánk olvasóiknak a skandináv tehetségeket.

Tíz legtehetségesebb skandináv játékos
Tíz legtehetségesebb skandináv játékos

Azzal talán nem mondunk újat, hogy megszámlálhatatlan fiatalt labdarúgót nevelnek ki a norvég, svéd, izlandi, finn és dán futball iskolák, utánpótlás klubok.

Igazán nehéz dolgunk volt is kiválasztani azokat a húszas évei elején járó játékosokat, akik a topligákban játszanak, ezért a cikkhez kértük a scoutedhungary.hu segítségét, jelöljék ki ők is, kit tartanak a tíz legtehetségesebb skandináv játékosnak.

Sander Berge / Sheffield United
Sander Berge / Sheffield United
Sander Berge

22 éves, norvég, védekező középpályás / Sheffield United

Sokak meglepetésére igazolt 2010 telén az angol Sheffield United csapatához, úgy hogy sokan érdeklődtek iránta. A norvég Valerengától került 3 éve Genkbe, ahol négy szezont töltött el, ez idő alatt pedig a norvég válogatottba is bekerült. Fizikailag rendkívül jól felépített, erős, labdabiztos középpályás, alapvetően feküdne neki az angol liga, azonban 24 millió eurós vételárát eddig nem tudta törleszteni. Bár nem kezdtük jól a rajtot, így sok pozitívumot nem tudunk felmutatni, csak Berge játákát-nyilatkozta a csapat edzője.

Értéke 20 millió euró

Malick Thiaw / Schalke 04
Malick Thiaw / Schalke 04
Malick Thiaw

19 éves, finn, középhátvéd / Schalke 04

Nem könnyű bekerülni a Schalke csapatába középhátvédként, amikor az ember előtt olyan játékosok vannak a sorban, mint az egyik legnagyobb védőígéretként számontartott Ozan Kabak, a Manchester Cityben is megforduló Matija Nastasic vagy éppen Salif Sané és Benjamin Stambouli. Nem is meglepő, hogy a 19 éves Malick Thiaw idén még nem jutott szóhoz, pedig a Németországban született, de finn állampolgár játékos hatalmas ígéretnek bizonyul. A Leverkusen és a Schalke utánpótlását végigjárva tavaly már bemutatkozott a Bundesligában, 4 bajnokin pedig nem is mutatott rossz teljesítményt.

Jacob Bruun Larsen / Hoffenheim
Jacob Bruun Larsen / Hoffenheim
Jacob Bruun Larsen

22 éves, dán, balszélső / Hoffenheim

Bruun Larsen hosszú éveket töltött el a Dortmund Akadémiáján, ahol az egyik legnagyobb ígéretnek számított. Két évvel ezelőtt viszonylag sokat is játszott a 18/19-es szezonban, akkor 24 bajnokin kapott lehetőséget, de nem voltak vele teljesen megelégedve. Az előző szezonban több játéklehetőség reményében eligazolt a Hoffenheimhez, ahova 9 millió euróért irt alá. Nem mondható, hogy új csapatában kinyílt volna a gólzsák, 11 bajnokin csupán egyszer volt eredményes, az idei szezonban pedig pályára sem lépett még, pedig óriási a potencia benne. Pályán kívül is mindent megtesz annak érdekében, hogy jó fizikai állapotban kerüljön így külön foglalkozik vele honlapunk egyik interjú alanya Mads Tömörkényi is.

Érteke csökkent az évek során, volt amikor 20 milliót eurót is ért, jelenleg 8 millió euróra taksálja a transfermarkt.com

Erling Haaland / Dortmund
Erling Haaland / Dortmund
Erling Haaland

20 éves, norvég / Dortmund

A norvég center az utóbbi másfél évben olyan teljesítményt tett le az asztalra, hogy mára senkinek nem bemutatni mit is tud ő. Sokan kételkedtek, hogy a tavalyi formája tartható lesz-e, azonban rácáfol kételkedőire, hiszen minden sorozatot nézve 5 meccsen 5 gólnál és 2 asszisztnál jár. Egészen hihetetlen, amit csinál, egy igazi mai center, akiben minden adottságban megvan. Világklasszis lehet belőle, aki a szemünk láttára lesz jobbnál-jobb.

Tehetséget mutatja az értéke is, ami 80 millió euró jelenleg.

Alexander Isak / Real Sociedad
Alexander Isak / Real Sociedad
Alexander Isak

21 éves, svéd / Real Sociedad

Kevesen emlékezhetnek rá, de anno tiniként 2017-ben őt is a Dortmund fedezte fel, akkor 8 millió eurót adtak érte az AIK-nak. Dortmundban nem váltotta meg a világot, de az Eredivisie-ben, a Willem II-ben bizonyította, hogy mit láttak benne a Dortmund megfigyelői. 2019 nyara óta a Sociedad játékosa, csupán 6,5 milliójába fájt a baszk csapatnak, ám azóta húzóember lett. Idén meg nem tudta bevenni az ellenfelek hálóját, de 2019/20-ban 9-szer volt eredményes. 

Értéke 22 millió euró

Martin Ödegaard / Real Madrid
Martin Ödegaard / Real Madrid
Martin Ödegaard

21 éves, norvég / Real Madrid

A Real Madridnál kezdő tinisztár végre összeszedte magát, mára a a Királyiaknál is úgy néz ki alapember lehet, hiszen már 3 bajnokin játszott. A Heerenveen és a Vitesse után a Sociedadnál találta meg számításait, tavalyi kiugró szezonját követően Zidane úgy néz ki már számol vele. Sokan már leírták a képességeit, azonban bizonyítja, hogy talán a média túl nagy nyomását nem bírta tiniként, képességeivel semmi gond nincsen.

Értéke 45 millió euró

Andreas Skov Olsen / Bologna
Andreas Skov Olsen / Bologna
Andreas Skov Olsen 

20 éves, dán / Bologna

A Nordsjaellandban remekelt 18/19-ben, utolsó szezonjában 19 bajnoki gólt szerzett, ami után minden izgatottan várta mire lesz képes egy erősebb ligában. Némi meglepetésre a Bologna vitte el 2019 nyarán 6 millió euróért, de az olasz ligában már nem volt ilyen gólerős, akadtak nehézségei. Végül első szezonjában 26 meccsen játszott, de csupán hétszer volt kezdő, ráadásul a neve mellett található 747 perc sem valami sok, az egy rúgott gól pedig végképp nem. Idén 3 alkalommal lépett pályára, az előző évi góltermését pedig már most hozza, hiszen a Parma ellen már betalált a második fordulóban.

Meglőtte élete első gólját a dán válogatottban is Feöer-szigetek ellen szerdán emellett egy gól passzt is kiosztott és ezzel a csapata egyik legjobbja volt. Pályafutása nem kezdődött valami szerencsésen, hiszen sok kisebb-nagyobb sérülés hátráltatta. Volt nevelő edzője az FC Nordsaellandnál a magyar származású Fehér Péter, aki szerint Skov nagyon tehetséges játékos, aki sokat dolgozott sérülései alatt is azért, hogy profi labdarúgó váljon belőle.

Értéke 6,5 millió euró

Mikkel Damsgaard / Sampdoria
Mikkel Damsgaard / Sampdoria
Mikkel Damsgaard

20 éves, dán / Sampdoria

Skov Olsenhez hasonlóan ő is Olaszország fele vette az irányt a Nordsjaellandból, érte most nyáron 6,5 millió eurót fizettek. Nála még nehéz eldönteni mennyire jött be a Serie A, mindenesetre a legutóbbi fordulóban kezdett először a Fiorentina ellen. Dániában nagyon kiemelkedő volt ő is, a 19/20-as kiírásban 11 gól és 6 gólpassz köthető hozzá. 

Ezzel a videóval köszönt el nyáron a klubja.

Mikkel Damsgaard

Értéke 6,5 millió euró

Jens Petter Hauge / AC Milan
Jens Petter Hauge / AC Milan
Jens Petter Hauge

20 éves, norvég / AC Milan

A legfrissebb skandináv ígéret, aki épp a napokban tette át székhelyét a Serie A-ba, ami kelendő célpontnak tűnik, listánkon már harmadik játékos, aki Olaszország fele vette az irányt. Hauge az idén remeklő Bodo/Glimmt kulcsembere volt, szélsőként 14 gól és 10 asszisztot jegyeztek fel nála, az Európa Ligában pedig éppen jelenlegi csapata; a Milan ellen játszott remekül. Azt túlzás lenne állítani, hogy ott figyeltek fel rá ( egy játékost nem egy meccsen választanak ki), de tény ez is fontos lépés volt karrierjében.

4,5 millió eurót adott érte az olasz sztárcsapat, így az értékét is erre a az árra tennénk.

Kasper Dolberg / Nice
Kasper Dolberg / Nice
Kasper Dolberg 

22 éves, dán / Nice

Az utóbbi időkben azzal került a lapok címlapjára, hogy csapattársa eltulajdonította nagyértékű óráját, pedig a pályán mutatott teljesítményéről is lehetne beszélni. Az Ajaxban tűnt fel, fél Európa sorban állt érte, majd kicsit eltűnt, és a Ligue 1-ben kötött ki. Második évét kezdi Nizzában, tavaly 11 góllal fejezte be a szezont, idén is már 2-nél jár. 2016/17-ben ismerték meg sokan, akkor 16 gólt szerzett az Eredivise-ben, ám kicsit megtört a karrierje, nem lett akkora sztár, mint aminek akkor beharangozták. 

Értéke 20 millió euró

Kapcsolódó cikk:

Share and Enjoy !

0Shares
0 0