Öngyújtókkal dobálták, mégis a Népligetben játszotta élete mérkőzését, Christina Roslyng

Az olimpiai bajnok Christina Roslyng a 2001-es, FTC ellen BL-elődöntőt tartja pályafutása csúcsmeccsének.

Június közepén jelent meg a Min bedste kamp (A legjobb mérkőzésem) című sportkönyv Dániában, amelyben az ország legjobb kézilabdázói vallanak életük meghatározó élményeiről, a legjobb meccseikről. A sydneyi olimpiai döntőről Camilla Andresen mesélt, de megírtuk Anne Mette Hansen győri élményét is.

Ebben a cikkünkben Christina Roslyng történetéből szemezgettünk.

Sohasem felejtem el azt a látványt, amely fogadott bennünket, amikor megérkeztünk a budapesti csarnokba

Christina Roslyng a Viborg HK volt játékosa

Ezúttal Christina Roslyng (vagy ahogy Magyarországon ismertük, Christina Roslyng Hansen) története következik, aki állítja, ugyan nyert olimpiát 2000-ben és Európa- bajnokságot 2002-ben, élete legjobb mérkőzését 2001. április 8-án a Népligetben, a Herz- FTC elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján játszotta.

„Sohasem felejtem el azt a látványt, amely fogadott bennünket, amikor megérkeztünk a budapesti csarnokba, ahol a Bajnokok Ligája elődöntőjében játszottuk. Fekete ruhás emberek százai bámultak minket, amikor kiszálltunk a buszból. Nem szóltak semmit, nem is mozdultak. De átható pillantásaik közepette kellett bemanővereznünk a csarnokba. Minden volt, csak nem barátságos üdvözlés, inkább egy jel, hogy tudjuk, mi vár ránk a mérkőzés kezdetekor.

Az elődöntő első mérkőzését 24-21-re megnyertük. Nagyon nagy eredménynek számított, hiszen ellenfelünk nagyjából azonos volt a magyar válogatottal, amely hat hónappal korábban Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Nekünk ugyan erős csapatunk volt, dán bajnoki címvédőként
érkeztünk, de rengeteg sérüléssel bajlódtunk.”

Négy hiányzónk közül három térdszalag-sérüléssel dőlt ki: a magyar jobbátlövő, Borók Rita, a balátlövő Rikke Skov és a norvég balszélső, Camilla Thorsen. De a jobbszélső Helle Simonsenre sem számíthattunk, míg a norvég irányító, Vibeke Nesse éppen csak visszatért egy keresztszalag-sérülésből.

Nem is lett volna gond ezzel a poszttal, az első meccsen Heidi Astrup fantasztikusan játszott (9-gól szerk.), de neki is akadtak problémái az egyik lábával. Amikor Magyarországra utaztunk, valójában nem tudtuk kiállítani 12 embert, ezért Ulrik Wilbek felkérte a mindössze 17 éves balszélsőt, Ann Grete Nörgaardot, (jelenleg a román Valcea játékosa) hogy jöjjön velünk. Egy olyan lány, aki egy héttel korábban még a padlót törölte az elődöntőn. Meglehetősen groteszk volt ilyen szűk kerettel nekivágni a BL-visszavágónak.

Wilbek megmondta

’Ez a mi győzelmünk’ – mondta Ulrik Wilbek, aki elképesztő erővel rendelkezett edzőként. Rendkívül jól bánt a hitünkkel és a mentális képességeinkkel, és nagyszerűen motiválta a játékosokat. Taktikailag is a topon volt, mindig mindent tudott az ellenfelekről, és amikor láttuk, hogy az elemzései mindig beváltak, akkor még inkább bíztunk benne.

Tehát amikor Wilbek azt mondta, hogy megoldhatjuk a feladatot Budapesten, hittünk benne. Ugyanakkor a három gól előny nem tűnt soknak (24-21-a szerk) egy olyan országban, ahol a szurkolói kultúra sokkal fanatikusabb, mint Dániában. Amikor átöltözünk, és kimentünk a pályára, közel 2000 ember kiabált és sikoltott. A falon egy „Welcome to hell!” felirat várt bennünket, szinte meg akartunk fordulni, hogy visszamenjünk az öltözőbe.

“Jesszusom mi történik, itt most már mindig jól kell játszanom”

Wilbek végigment az oldalvonal mentén, majd visszajött hozzánk és azt mondta: „Ez a pálya is 40×20 méteres, mint Viborgban, tehát nincs ok a félelemre.” Ettől még mindig úgy éreztem, kissé ideges leszek egy ilyen csarnokban szélsőt játszani. Főleg a cserepaddal szemközti oldalon, ahol a nézők majdnem belógtak a pálya fölé, a lelátó mindössze egy méterre volt az oldalvonaltól. Mindig is érzékeny kézilabdázó voltam, nekem nagyon fontos volt, hogy érezzem a környezetem bizalmát. Emlékszem, amikor 1999-ben a hazai világbajnokságon játszottunk, már komolyan érdeklődött irántam a média.
Egyik nap elolvastam az ExtraBladet című napilapot, amely úgy említett mint Dánia új kedvence. Volt rólam egy fotó, de a képességeimről semmi, csak a megjelenésemről. Persze lehet azt is pozitívan értelmezni, hogy jó a seggem, de nem ezt szerettem volna. Hirtelen arra gondoltam : “Jesszusom mi történik, itt most már mindig jól kell játszanom”

Nyertem olimpiát, játszottam sok döntőt, de ez a magyarországi mérkőzés volt pályafutásom során a legjobb. Személyes győzelem volt számomra, hiszen edzőm nagyon bízott bennem, nekem pedig egy fontos csatában sikerült megoldanom a feladatot.

Chrsitina Roslyning Christiansen

Féltem, hogy nem tudok teljesíteni minden elvárást. Túlságosan sokat gondoltam a játékomra, főleg a válogatottban. Az örömöt időnként a kudarc miatti félelem váltotta fel, és növekedett bennem az igény a bizalomra. A legrosszabb az volt, hogy soha nem beszéltem senkivel a gondolataimról, féltem, hogy az érzékenységem a válogatottban töltött játékidőmbe kerülhet.
Dániának az 1990-es években egy nyertes csapata volt, és meg voltam győződve arról, hogy itt nincs helye a gyengeségnek. Visszagondolva erre az időszakra, jó lett volna edzői vagy sportpszichológusi segítség. Vagy az, hogy egyáltalán megosszam másokkal a gondolataimat és az érzéseimet.

Emlékszem, hogy Ulrik Wilbek teljesen más volt, ő fordított figyelmet az érzékenységemre.
Egy nap, amikor visszatértem a válogatottól Viborgba, odajött hozzám.
’Hogy ment? Nehéz volt?’ – kérdezte. ’Igen’ – válaszoltam, és sírásban törtem ki.
Nagyon ritkán sírtam, de akkor nem tudtam visszatartani. Olyan biztonságos volt számomra, hogy visszajöttem a klubba, mert itt másként éreztem magam. Itt nagy volt a bizalom hosszabb volt a póráz, jobban tudtam összpontosítani a pályán nyújtott teljesítményemre. Én Ulrik Wilbek bizalmán nőttem fel, aki teljes egészében hitt bennem.

És ez Budapesten tetőzött, ahol hirtelen ismeretlen szerep és nagy felelősség várt rám. A visszavágó első félidejében nagyon küzdöttünk, szerencsére a kapusaink közül mindenki egészséges volt, és Susanne Munk nagyon jól védett. A fekete ruhás nézők köpködtek bennünket, öngyújtókat dobtak a pályára, így a meccset alkalmanként meg kellett állítani. Szerencsére senkit sem találtak el. De mégis történt valami: előbb megsérült Vibeke Nesse könyöke, néhány perccel később pedig Heidi Astrup nem folytathatta lábsérülés miatt. ’Christina, menj és játssz irányítót’ – szólt akkor Ulrik Wilbek.
Vajon én – egy szélső – tudnék irányítani egy ilyen fontos, idegenbeli, őrült csatában?
Hatalmas feladat és hatalmas bizalom volt ez, amit Wilbek adott nekem abban a pillanatban.

Igen, a pokolba! Azt kiáltják: Viborg, Viborg. Nem halljátok?

Az első félidő hátralévő részében a belső posztok mindegyikén megfordultam, kicsit bal-, majd jobbátlövőt is játszottam. De bárhova is kerültem a pályán, meg akartam oldani a rám bízott feladatot. Kilenc vagy tíz méterről lőttem átlövésgólt, és miközben védekezéshez futottam vissza, csak az járt a fejemben, hogy történhetett meg ilyen. A bizalom olyan erőt adott nekem, amelyről nem tudtam, hogy a birtokomban van. Két óriási belső védőt kicselezve, betörésből is betaláltam, ez is teljesen ismeretlen cselekedet volt a számomra. De remek élmény is. 12-9-re vezettünk a szünetben, a védekezésünk kiváló volt, de támadásban kezdtünk kifogyni az erőforrásokból. Leültünk a fapadokra az öltözőben, senki sem szólt, a legtöbben üres tekintettel bámultunk. Kimerültünk.

’Ria, ria, Hungária’ – hallottuk a csarnokban ordító magyar drukkereket, akik nem tartottak szünetet. Mi meg csak ültünk és próbáltunk energiát és bátorságot gyűjteni a második félidőre.
Akkor megszólaltam: ’Nem vicces? Olyan, mint ha azt kiabálnák, Viborg, Viborg.’
Körülnéztem, de a csapattársak csak ültek és lógatták a fejüket. Az öltözőben teljes csend honolt, Heidi Astrup és Merethe Hansen felemelte a fejét, és meghökkentve rám nézett. Most vagy kihajít (Wilbek) innen engem, mert komolytalan vagyok vagy feltudom rázni a csapatot, gondoltam magamban.

Áthajoltam Ulrik Wilbek felé, aki vette a lapot: ’Igen, a pokolba! Azt kiáltják: Viborg, Viborg. Nem halljátok?’
Megkönnyebbülten fellélegeztem, a tervem működött. Az öltözőben nevetés tör ki, a légkör már kevésbé volt feszült.
A második félidőre úgy tettünk, mintha otthon lennénk. Lehet, hogy őrülten hangzik, de elképzeltük, hogy az agresszív szurkolók velünk vannak. A mérkőzés hátralévő részében igazi csapatként dolgoztunk, megharcoltunk minden labdáért és segítettük egymást.

A kapuban Heidi Tjugum is fantasztikus volt, teljes őrület,hogy a kapusaink milyen jól állták a sarat.
Küzdöttünk azzal a néhány játékossal, akik rendelkezésre álltak. Merethe Hansen őrülten jól játszott jobbátlövőben, én is folytattam és nyomást gyakoroltam a magyar védelemre. A csatában egyszer sem kerültünk hátrányba, végig vezettünk, ritkán tapasztaltam ilyen nagyszerű harci szellemet egy csapatban. Végül nem csupán bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe, de a budapesti mérkőzést is megnyertük 22-21-re.

Ha az emberek bíznak bennem, akkor meg kell találnom a megoldást.

Nyertem olimpiát, játszottam sok döntőt, de ez a magyarországi mérkőzés volt pályafutásom során a legjobb. Személyes győzelem volt számomra, hiszen edzőm nagyon bízott bennem, nekem pedig egy fontos csatában sikerült megoldanom a feladatot. A mai napig, amikor ismeretlen vagy nehéz feladatokkal szembesülök, amelyeket nem tudok azonnal megoldani, eszembe jut a budapesti elődöntő. Ha az emberek bíznak bennem, akkor meg kell találnom a megoldást.

A Viborg végül nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a fináléban ugyanis a hazai 22-22-es döntetlen után 25-19-re kikapott Ljubljanában a Krimtől.
Christina Roslyng négyszer lett dán bajnok a Viborggal (1999, 2000, 2001, 2002), 1999- ben nyert EHF-kupát is (a Győri ETO ellen). A dán válogatottban 129 mérkőzésen 299 gólt szerzett.

Christina Roslyng (42éves) édesanya, férje Lars Christiansen a Flensburg és a dán válogatott Európa Bajnok legendája. Jelenleg a dán női kézilabda válogatott mellett dolgozik mint csapat menedzser, ahol a tanulmányait (HR és sportpszichológia) és az élsportban szerzett tapasztalatait kihasználva segíti majd az új szövetségi kapitány, Jesper Jensen munkáját.

Fordítás : daniasport.hu Kiemelt Kép: All Over-seoghoer.dk