Miért ügyesebbek egyes kézilabdások a cselezésben, mint mások?
Amikor olyan játékosok cseleznek, mint Stine Oftedal Dahmke, az gyakran könnyűnek tűnik. Egy gyors mozdulattal a felsőtesttel, egy hirtelen irányváltással – és máris túljutott az ellenfelen. De valójában milyen mozgások tesznek egyes játékosokat ilyen ügyessé a cselezésben? És ezek a mozgások növelhetik-e a térdsérülés kockázatát is?
Egy új tudományos tanulmányban éppen ezt vizsgáltuk. Meg akartuk tudni, mi jellemzi azokat a játékosokat, akik ügyesek abban, hogy kicselezzék a védőt, és hogy ugyanezek a mozgások összefüggésbe hozhatók-e a megnövekedett sérülésveszéllyel – írja az oldalán a Norvég Testnevelési Egyetem.
A kézilabdában sok minden dől el egy másodperc töredéke alatt. Egy jó csel jelentheti a különbséget a gól és a védekezés között. A játékos egyik irányt bemutatja, majd hirtelen a másik felé indul. Az ilyen típusú mozgások nélkülözhetetlenek a teljesítmény szempontjából – ugyanakkor ezek az irányváltások egyike a leggyakoribb helyzeteknek, amelyekben elülső keresztszalag-sérülések keletkeznek.
Mégis még mindig keveset tudunk arról, mely mozgások teszik hatékonnyá a cselt – és ugyanakkor melyek terhelik jobban a térdet.
96 kézilabdást teszteltek
Összesen 96 kézilabdás vett részt a tanulmányban, köztük Stine Oftedal Dahmke is. Egy mozgáslaboratóriumban kézilabda-specifikus cseleket hajtottak végre, miközben háromdimenziós kamerák és erőmérő lemezek mérték, hogyan mozgott a testük és milyen erők keletkeztek.
Ezután az edzők értékelték, mennyire ügyesek a játékosok a cselezésben, majd két csoportra osztottuk a résztvevőket: azokra, akiket az edzők jónak ítéltek a védő kicselezésében, és azokra, akiket kevésbé jónak értékeltek
A legjobb játékosok gyorsabban mozogtak
Az eredmények egyértelmű különbségeket mutattak a két csoport között. A cselezésben kiemelkedő játékosokra a következők voltak jellemzők:
- Kevesebb ideig érintkezett lábuk a talajjal
- Gyorsabban mozogtak az egész mozdulat során
- Kevésbé éles irányváltást hajtottak végre
- A lábfejüket kissé távolabb helyezték el oldalirányban, amikor az a padlóra ért
Ez arra utal, hogy a hatékony cselek nagyrészt gyors és robbanékony irányváltásokon alapulnak – és kevésbé azon, hogy az irányváltás a lehető legélesebb legyen.
A felsőtesttel tévesztik meg az ellenfelet
De a sebesség önmagában nem magyaráz meg mindent. A tanulmány különbségeket mutatott abban is, hogyan használják a játékosok a fejüket és a felsőtestüket.
A legjobb játékosok nagyobb és gyorsabb mozdulatokat tettek a fejükkel és a felsőtestükkel a tényleges haladási irányukkal ellentétes irányba. Így egyértelmű jelzést küldtek a védőnek az egyik irányról, mielőtt a másik felé indultak.
Más szóval: a legjobb játékosok a felsőtestükkel tévesztik meg az ellenfelet, miközben a testük többi része már a helyes irányba tart.
Azok a játékosok, akiknek kevésbé cseleznek jól, azok gyakrabban tűntek úgy, mintha az egész testüket először a rossz irányba mozdítanák, mielőtt ismét irányt váltanának – ez a mozdulat egyszerre lassabb és könnyebben olvasható.
🎙 Podcast: Megelőzheti-e Oftedal cselezési technikája a keresztszalag-sérüléseket?
Egy nem kívánt következmény
Ugyanakkor egy lehetséges nem kívánt következményt is megfigyeltünk.
A legjobb játékosok esetében a térd nagyobb terhelésének jelei is mutatkoztak. A térd valamivel jobban bedőlt befelé, és a térdet befelé nyomó erő is nagyobb volt. A korábbi kutatások az ilyen terheléseket a keresztszalag-sérülés fokozott kockázatával hozták összefüggésbe.
Ez egy valódi dilemmára mutat rá a teljesítmény és a sérülésbiztonság között: néhány olyan mozdulat, amely gyorssá és hatékonnyá teszi a cselt, egyúttal növelheti a térd terhelését – és ezzel a keresztszalag-szakadás kockázatát.
Fontos üzenet az edzőknek és a játékosoknak
Ez messze túlmutat a laboratóriumon. Az edzők olyan játékosokat szeretnének, akik egyszerre gyorsak, hatékonyak és sérülésmentesek. Eredményeink azonban arra utalnak, hogy ezek a célok nem mindig mutatnak ugyanabba az irányba.
A nagy sebesség, a rövid talajon töltött idő és a felsőtestben végzett határozott cselmozdulatok jók lehetnek a teljesítmény szempontjából. Ugyanakkor nagyobb terhelést okozhatnak a térdben.
Az edzők és a játékosok számára a sérülésmegelőzés nem korlátozódhat pusztán a terhelés csökkentésére. A technika módosításainak a mérkőzésen is működniük kell. Ha egy technika kevésbé hatékonnyá teszi a játékost, valószínűtlen, hogy valóban alkalmazzák majd.
A cél ezért olyan technikák megtalálása legyen, amelyek egyszerre működnek a játékban, és a lehető legjobban védik a térdet.
Csökkenthető-e a sérülésveszély a teljesítmény romlása nélkül?
Tanulmányunk néhány lehetséges technikai kiigazításra mutat rá, amelyek csökkenthetik a térd terhelését anélkül, hogy a cselek kevésbé lennének hatékonyak a mérkőzésen:
- Kerüljük, hogy a térd túlságosan bedőljön befelé, amikor a lábfej a talajra ér
- Kerüljük az irányváltásba való beugrást
- Inkább a lábközépen vagy az előlábon érjünk talajt, mint a sarkon
- Kerüljük, hogy a lábfej túlságosan befelé mutasson talajon érintéskor
Ezt azonban a jövőbeli kutatásokban alaposabban kell vizsgálni. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy nem létezik egyetlen tökéletes technika, amely mindenki számára megfelelő – az optimális megoldás játékosonként és mérkőzésbeli helyzetenként is változni fog.
A kutatás legfontosabb tanulsága
A hatékony cselek többről szólnak, mint a gyors lábakról. A legjobb játékosok a nagy sebességet határozott fej- és felsőtestmozdulatokkal kombinálják – ugyanakkor ezek a mozgások a térd terhelését is növelhetik. A jövőbeli kihívás: olyan technikák kidolgozása, amelyek egyszerre nyújtanak jó teljesítményt és alacsonyabb sérülésveszélyt.
