Válogatott sztorik, Bendó Zsolt “Befejezetlen meccsek” című könyvéből, 10. rész.

A dániasport.hu örömmel ad helyt olyan történeteknek melyek eddig nem kerültek a nagy nyilvánosság elé, vagy már a feledés homályába veszett az idők során. Az új, ezentúl majd minden hétfőn megjelenő sorozatunk ilyen lesz. Elsősorban a sporthoz és Dániához köthető sztorikat mutatunk be, Bendó Zsolt 2017-ben megjelent “Befejezetlen meccsek” című könyvéből.

A”Befejezetlen meccsek” nem sportkönyv.  Életrajzi ihletésű regény. De az írást, az első lapoktól az utolsóig végig kíséri a sport, azon belül a labdarúgás, kézilabda iránti rajongás. A regény írója közel ötven éve él Dániában, igazolt labdarúgó volt, később a Nemzeti Sport és más magyar, szlovákiai magyar lapok tudósítója.  Dolgozott sport tanácsadóként, az ő közreműködésével szerződött Dániába többek között  Siti Eszter, Németh Helga, Bódi Berni, Pálinger Kati, Kovacsicz Móni és az egyetlen férfi játékosként Császár Gábor. Az FCK felkérésére segített Rabóczki Balázsnak az FCK kétszeres dán bajnok kapusának beilleszkedni a csapatba, eligazodni a dán hétköznapokba. A humoros, sokszor mélységesen szomorú történet érdekes olvasmány nemcsak a sportrajongók számára. A szerző hozzájárulásával mi természetesen a sporttal kapcsolatos oldalak között szemezgettünk

A múlt heti, 9.rész egy magyar labdarúgó sorsát mutatta be, sajnos a szomorúbb oldaláról,a 10. és egyben utolsó részben egy vidámabb történet következik Peter Schmeichelről.

Hát, még amikor egy kicsit szabadabb szelek kezdtek fújdogálni Magyarországon! Érkeztek a látogatók. Nagy segítség volt számukra, hogy nálam megszállhattak és élvezték a laza, kötetlen atmoszférát. Csapatostul jöttek a művészbarátok. Csodálatos nyarakat töltöttünk együtt. Mindenkit nem tudnék felsorolni, de így hirtelen néhány név a teljesség igénye nélkül. Voith Ági, Gór Nagy Mari, Hernádi Jutka, Cserháti Zsuzsa, Dévai Nagy Kamilla, Schwajda Gyuri, Csiszár Imre, Gulyás Buda, Döme Zsolt, aztán a legendás 25. Színház tagjai, Galkó Balázs, Tardy Balázs, Mártha Pista, Pelsőczy Laci. Na és a zenekarok, minden műfajból. A Vágtázó Halottkémek, vagy éppen az akkoriban majdnem „száztagú” Bergendy zenekar, teljes létszámban. Külön fejezet Somló Tomi, aki, ha Koppenhágában játszott a banda, hatéves vendéglátós korszakának minden napját nálam töltötte.
 
– Petike akarsz vezetni? – kérdezte Somló barátunk kilenc éves kisfiát. Éppen befordultunk a csendes, forgalommentes utcácskába, ahol a kisfiú a szüleivel lakott. Petike kapva-kapott az alkalmon. Leült Tomi ölébe és ügyesen hazafelé kormányozta a járgányt. Rejtély, hogyan került mögénk a rendőrautó, de hirtelen kigyulladt mögöttünk a kék fény. Két fiatal zsaru, szigorú ábrázattal vonta felelősségre Tamást.  Kiszállítottak a magyar rendszámú kocsiból, hiába magyarázkodtunk. Szondáztatás, aztán a kocsit alaposan átvizsgálták. Különböző „bűnjelek” kerültek elő. Például egy tőr a tokjában, amivel a galamblelkű Tomi az otthonról hozott téli szalámit szokta szeletelni. De nem ez volt a legnagyobb fogás. Megtalálták a kocsiban a zenekar fellépéseinek időpontjait, a norvég és svéd városok nevével, amit Somló akkurátusan jegyzett fel magának, egy kockás füzetben. Ott volt az esti fellépés időpontja is az Exalon nevű diszkóban.
– Mutassa a munkavállalási engedélyt – keménykedett az egyik hekus.
Na, ilyen nem volt Tominak, aki szeretett mindent az utolsó pillanatra halasztani.
– Ne próbáljon meg fellépni, amíg nincs meg az engedélye –közölte vésztjósló ábrázattal az egyik rendőr.
Mindent megígértünk, csak engedjenek tovább. De még nem volt vége, következett a prédikáció, amiért Somló a kormányhoz engedte Petikét. De a végén csak elhúztak végre.
– Most mi lesz Tomi, nem játszol este? – kérdeztem.
– Hogyne játszanék. Ismered a Jürgent, tíz ilyen zsarunál is komiszabb.
Bólogattam, mert a német fickó szigorú rendet tartott a bandában. Meg is volt az eredménye, mert a zenekar Charlie-ék bandája, a Pannonia mellett Észak-Európa legsikeresebb, legjobban kereső vendéglátós együttese volt.  
– Igazad van Tamás. Különben is mennyi az esélye, hogy ez a két zsaru éppen az Exalonban akarja tölteni a szombat estét.
 
Tomi most is nálam lakott, szokás szerint együtt mentünk a buliba. Telt ház volt, mint mindig, ha a Trans Europen Express nyomta a koppenhágai sétálóutca legnagyobb szórakozóhelyén. A zenekari asztal, ott állt a színpadtól jobbra. Néhány bennfentes csaj csicsergett az asztalnál, előttük italok. Ismertem mindegyiket, leültem a lányok közé.
 
Már hangolt a banda, amikor megláttam a rendőröket, civilben voltak. Megálltak a színpad előtt, Tamást bámulták. Tomi is észrevette őket, nem jött zavarba, a színpadon nem szokott. Barátságosan rájuk mosolygott, integetett, amikor megismerte őket.
A zsaruk mogorván bámulták a zenekart, nem is köszöntek. Hülye helyzet volt. Szerencsére, Somlóval az élen beindult a banda. Nem az ő műfaja volt a vendéglátós zene, de ezt is olyan magas színvonalon csinálta, hogy a két rendőrnek leesett az álla. Néhány szám után már tapsoltak. A szünetben Tomi odahívta őket az asztalhoz, el voltak ájulva a zenekartól és főleg Tamástól. Kiderült, hogy az egyik dobol egy amatőr bandában. Hozták a piákat, faggatták Tomit a zenéről és egész este ámultan csodálták a produkciót. A munkavállalási engedélyről megfeledkeztek, többet szóba sem került a papír.

Ha Tamás (Somló) Kopiban játszott, minden estémet velük töltöttem. Több magyar is volt a bandában, Víg Peti után Kincses Gyuri lett a trombitás és Pascal a dobos az R-go-ból. Egy alkalommal, miközben a zenekar teljes odaadással dolgozott a pódiumon, én sörért álltam sorba a pultnál. Valaki megveregette a vállam.
– Vegyél nekem is egyet – mondta mögöttem Pascal.
– Hát te? Hogy kerülsz ide, és ki dobol? – lepődtem meg.
– Valami focista szállt be pár számra. Egész jól csinálja, dicsérte az új dobost.  
Az igazgató kérése volt – gondoltam addig legurítok veled egy sört. Furdalt a kíváncsiság, ki lehet a futballista. Elámultam. Peter Schmeichel volt, aki még a Brøndbyben játszott, de már tárgyalt vele a Manchester United, ahol aztán a világ egyik legjobb kapusa lett. Még abban az évben ismét találkoztam vele. A rossz emlékű Brøndby–Ferencváros mérkőzésen, amikor két meccset is nullra hozott le ellenünk. Igaz az Üllői úton zárt kapuk mellett játszott a Fradi.
Peter, aki erős dohányos volt, még sár- és fűfoltos szerelésben jött ki a folyosóra, éppen csak a cipőjét hagyta az öltözőben. Elvonult a folyosó végére, ott guggolt és szívta a spanglit, amikor a magyar újságírókkal körbefogtuk. Megismert. Mielőtt bármit mondhattam volna, ő kezdett kérdezősködni Somló Tomiékról. Később tudtam meg, hogy jazz-dobos volt az édesapja. Kétségtelen jó zenész vált volna belőle, de egyáltalában nem bántam, hogy a futball mellett döntött. Sok nagy élménnyel lennék szegényebb, ha másként alakul a sorsa. De ezen a két meccsen a Fradi ellen, igazán elmehetett volna dobolni…

Befejezetlen meccsek című könyv alapján…

Forrás: Bendó Zsolt – Befejezetlen meccsek- című könyve alapján.

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!