3F Superliga tippajánló: harmadszor is legyőzné a Bröndby az FCK-t
A 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság a playoff második fordulójával, és egy fővárosi derbivel, a Bröndby – FC Köbenhavn csatával folytatódik. Az alsóházban pedig a Lyngby szeretne még közelebb kerülni a bennmaradáshoz.

FELSŐHÁZ
VASÁRNAP
14.00: Randers – Nordsjaelland
Ugyan a Randers 2-1-es vereséggel nyitott az FKC ellen, a hétközi bravúr, a kupaelődöntő első mérkőzésén aratott 2-0-s idegenbeli siker az AGF ellen feldobhatta a csapatot.
Hogy ez kitart-e a Nordsjaelland ellen, nem tudni, de kiegyenlített csatát várunk, hiszen a csapat a bajnokságban verte ugyancsak 2-0-ra az AGF-et.
A felek az alapszakaszban is megküzdöttek egymással, októberben a Nordsjaelland 1-0-ra nyert Jonathan Amon 85. percben szerzett góljával, a februári visszavágó pedig 1-1-es döntetlent hozott.
Tippünk: X
16.00: Bröndby – FC Köbenhavn
Egy hete azt írtuk, az FCK akkor lehet bajnok, ha a rájátszásban minden meccsét megnyerni. Nos, a koppenhágaiak ennek megfelelően nyitottak, a Randers elleni győzelem után most egy igazi csúcsrangadó vár rájuk a Bröndby otthonában.
A hazaiak elvesztették vezető pozíciójukat, mert kikaptak a címvédő Midtjyllandtól, de Carsten V. Jensen sportigazgató szerint nincs veszve semmi. De most csak a derbire tud gondolni, és reméli, sikerült folytatni a jó sorozatot.
A kék-sárgák kétszer is nyertek a rivális ellen az alapszakaszban, mindkét meccs úgy lett 2-1, hogy szeptemberben Mikael Uhre, márciusban Andreas Maxsö is a 90. perc után talált be az FCK hálójába.ű

Elérhető áron mérkőzés és játékoselemzés nem csak a legnagyobb klubok számára.
Írjon nekünk bártan még ma!
További információ : info@daniasport.hu
Veo-Már operatőr sem kell a meccsfelvételhez
Tippünk: 1
18.00: AGF – Midtjylland
Veszélybe kerülhet az aarhusiak dobogós helye, ha nem sikerült nyerniük vasárnap, de a csapat a legutóbbi öt tétmeccsén képtelen volt győzni, ugyanakkor a címvédő és most már listavezető Midtjylland veretlenségi sorozatban van.
Még az egymás ellen eredmények láttán sem leszünk okosabbak, hiszen az alapszakaszban mindkétszer a vendégcsapat győzött: novemberben az FCM Aarhusban 2-0-ra, márciusban az AGF Herningben 1-0-ra.
De úgy érezzük, a Midtjylland van olyan rutinos, hogy most már minimalizálja a hibalehetőségeket az aranyérem érdekében.

Tippünk: 2
ALSÓHÁZ
PÉNTEK
18.30: OB – Vejle
Az alsóházi rájátszást egyaránt döntetlennel kezdte meg az OB és a Vejle. Előtti a tökutolsó Horsens otthonában játszott 1-1-et úgy, hogy Issam Jebali a 90. percben szerezte az egyenlítő gólt.
Legutóbb Michael Hemmingsen edző nem számíthatott Ryan Johnson Laursen és Mart Lieder játékára, most mindketten ott vannak a 20 fős meccskeretben. A kérdés az, hogy a csatár Bashkim Kadrii játékára a kezdettől fogva lehet-e számítani.
A Vejle az utolsó előtti Lyngby elleni gól nélküli döntetlennel nyitott. A Midtjylland ellen piros lapot kapott Juhani Ojala ezúttal sem játszhat, Matthew Briggs és Wahid Faghir sérült, azonban Mads Greve és a csapatkapitány Jacob Schoop is visszatért az előző körben.
Constantin Galca csapata a legutóbbi 17 Superliga-mérkőzésből mindössze kettőt nyert meg, de az jó hír, hogy a riválist az alapszakaszban mindkétszer legyőzte: idegenben 1-0-ra, otthon 2-0-ra.
Tippünk: X, 2
VASÁRNAP
14.00: SönderjyskE – Horsens
Az alsóház egyik nagy kérdése, hogy mikor jön ki a pontválságból a SönderjyskE. Glen Riddersholm csapata a legutóbbi 10 forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött, és a sereghajtó Horsensszel együtt ez a legkevesebb. Előnye most már csupán hét pont a már kieső helyen álló Lyngby előtt, de a rivális 2021-ben eddig 10 ponttal többet gyűjtött, mint a haderslevi klub.
A Horsens ellen kötelező nyerni, úgy, ahogy az alapszakaszban is sikerült: idegenben 3-0-ra, otthon 2-0-ra.
Tippünk: 1
HÉTFŐ
19.00: Lyngby – AaB
A Lyngby egészen parádés feltámadást produkál másfél hónapja, nagy kérdés, hogy ez a menetelés elég lesz-e a bennmaradáshoz. A csapat a legutóbbi hét forduló alatt mindössze egyszer kapott ki, kettő döntetlen mellett négyszer győzött, és ha ez a lendület kitart, akkor otthon az AaB ellen is győzhet.
Az alapszakaszban a hazai 0-0 után Aalborgban 3-2-re kikapott, de azóta január végén egy felkészülési mérkőzésen le tudta győzni a riválist.
A hazaiaknál Brian Hamalainen sérült, de Pascal Gregor letöltötte az eltiltását. A vendégeknél kérdéses Oscar Hiljemark és Lucas Andersen szereplése, és azt sem tudni, mi lesz Jakob Ahlmann sora, akit a legutóbbi meccsen már a félidőben le kellett cserélni, ugyanis légzési nehézségekkel küzdött.
Tippünk: 1, X
