LABDARÚGÁS

3F Superliga tippajánló: tavaszi hadjáratba kezdhet az FCK

Két hónap téli szünet után péntektől hétfőig a 21. fordulóval folytatódik dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a 3F Superliga 2019–2020-as szezonja.

PÉNTEK
19.00: EsbjergFC København

Nagy tavaszi hajrára készül az FC København, amely ősszel a nemzetközi kupaszereplés mellett a sok sérültnek köszönhetően elfogyott – mind a pályán mutatott játékot, mint a keret létszámát illetően. 

Annak ellenére, hogy eddig a hazai bajnokságban csak futott a listavezető Midtjylland után, húsz forduló elteltével csupán négy pont a hátránya, ez pedig semmiség, könnyen ledolgozható.

A csapatból távozott Frederik Ibsen (Kolding) és Carlo Holse (Rosenborg), Ahmed Daghim a norvég HamKamhoz ment kölcsönbe, míg Nicklas Bendtnerrel nem hosszabbítottak szerződést, de lehet, a dán válogatott csatár nem is bánja, mert jelenleg éppen tévés karrierjén dolgozik.

Visszatért Ragnar Sigurdsson, aki 2011 és 2014 között 70 meccsen már szerepelt afővárosiaknál, a 94-szeres izlandi válogatott középső védő a Fulham és néhány orosz csapat érintésével most az FK Rosztovtól érkezett Koppenhágába. De érkezett a 19 éves csatár, Mikkel Kaufmann is, aki ősszel 17 meccsen 7 gólt szerzett az Aalborg színeiben.

Az FCK péntek este az utolsó előtti helyen álló Esbjerg otthonában lép pályára, a hazaiak november vége óta nem nyertek, még a téli felkészülési meccseken sem sikerült megörvendeztetniük a szurkolókat: Lars Olsen csapata négyszer kikapott, csupán a Fredericia ellen ért el döntetlet.

Kevin Conboy, Søren Reese, Franz Brorsson, Ante Erceg, Rafal Kurzawa és Vito Mannoneszemélyében egy rakás játékos érkezett a nyárig, de ahogy a klubvezetés fogalmazott, most a tűzoltás, azaz a bennmaradás kivívása a legfontosabb.

Pénteken Daniel Anyembe, Pyry Soiri, Jeppe Højbjerg, Markus Halsti, Viktor Tranberg és Adrian Petre nem játszhat.

Tippünk: 2

VASÁRNAP
12.00: SønderjyskE–Hobro

Igazi alsóházi rangadóval kezdődik majd a vasárnapi játéknap, a 11. helyen álló SønderjyskE a 12. Hobrót fogadja, és amennyiben a hazaiak nyernek, nyolc pontra növelhetik előnyüket a riválissal szemben.

A SønderjyskE a jó kezdés után alaposan visszaesett, a legutóbbi nyolc bajnokija közül csupán egyszer nyert (Esbjerg 2-1), egyszer döntetlent játszott (Lyngby 2-2), hatszor viszont kikapott. 

Ráfért az erősítés a csapatra, így Julius Eskesen, Anders K. Jacobsen (mindketten OB) és Pierre Kanstrup (Vålerenga) végleg, míg Teofanisz Mavrommatisz (Panathinaikosz), illetve Emil Frederiksen (Heerenveen) kölcsönbe érkezett, de lejárt Rasmus Vinderslev (Vendsyssel FF) kölcsönszerződése is, így ő visszatért.

A klub nem tartott igényt Marco Rojas, Danny Amankwaa, Teit Jacobsen és Senad Jarovicszolgálataira, rajtuk kívül távozott még Frederik Schram (Lyngby), Justin Plautz (Oldenburg), Mart Lieder (OB), Kees Luijckx (Silkeborg) is. 

A Hobro ennyit nem gondolkodott az átalakításon: Simon Jakobsen (Silkeborg) érkezett, Frans Dhia Putros (Viborg FF) és Anel Ahmedhodzic (Malmö FF, lejárt a kölcsönszerződése) távozott.

Bár ősszel 1-1-et játszottak a felek egymással, mi most a SønderjyskE sikerét várjuk, elsősorban a jó téli felkészülési eredmények miatt. A csapat 2-0-ra verte a cseh élvonalbeli Bohemianst, 3-1-re a Brøndbyt, míg az ukrán Sahtarral 2-2-es döntetlent játszott.

Tippünk: 1

14.00: Nordsjælland–Horsens

Stabil őszt produkált a Nordsjælland, amely mindössze rosszabb gólkülönbsége miatt áll a 7. helyen, és mindössze négypontnyira van a negyedik pozíciótól. 

Talán ez volt az oka annak, hogy a klub nem nagyon nézelődött a piacon, no meg persze az is, hogy a nyáron lesz közel hétmillió eurója, amiből aztán majd gazdálkodhat. A legjobb játékost, Mikkel Damsgaardot ugyanis megvette a Sampdoria, de csupán július elsején kell majd jelentkeznie a genovaiaknál, azaz tavasszal még jelenlegi klubját erősíti.

A ghánai szélső, Godsway Donyoh kölcsönbe a Dynamo Dresdenhez ment, egyetlen érkező a Spartak Trnava szlovák utánpótlás-válogatott védője, Ivan Mesik

Ez azt jelenti, hogy az FC Nordsjælland építhet arra az alapra, amely ősszel egész jól működött, és ahol Flemming Pedersen edzőnek nem kell komolyabb problémákkal megküzdenie. 

Egyedül a már említett Damsgaard bajlódik kisebb sérüléssel, így lehet, csak a kispadon kezd. A dán sajtó szerint külön figyelmet érdemel majd a 19 éves csatár, Joachim Rothmann, aki három felkészülései meccsen is eredményes volt. 

A 10. helyen álló, legutóbbi három bajnokiján veretlen Horsens szerződtette a gambiai U20-as válogatott csapatkapitányát, James Gomezt, kölcsönvette Jonas Gemmert (Kolding) és szerződtette még Magnus Riisgaard Jensent (Skive), Jannik Pohlt (Groningen) és Oliver Drostot (Kolding) is.

A csapat az utolsó négy felkészülési mérkőzésén kikapott, ősszel otthon is sima 3-0-s vereséget szenvedett a riválistól, így nem vitás, hazai sikert várunk.

Tippünk: 1

14.00: Silkeborg–AaB

Ha volt klub, amely komoly létjogosultsággal bírt az erősítések terén, az a Silkeborg, amely újoncként botrányosan szerepelt az ősszel, hiszen mindössze két mérkőzést tudott megnyerni.

A vezetés nem is tétovázott, távozott Simon Jakobsen (Hobro), Oliver Haurits (Næstved Boldklub) és Ronnie Schwartz (Midtjylland) mellett az egyelőre csapat nélkül lévő Magnus Dalsgaard és Andreas Heimer is. Mathias Hebo Rasmussen kölcsönszerződése lejárt, így visszatért a Vejléhez, míg Dennis Flinta visszavonult.

Érkezett a norvég középpályás, Vegard Moberg (Bodø/Glimt), a hét mérkőzés erejéig a Videotonban is megfordult holland középső védő, Kees Luijckx (SønderjyskE), a 21 éves középpályás Mark Brink (Esbjerg), míg a brazil csatár Junior Brumadót a Midtjylland adta kölcsön.

Az első tavaszi el1lenfél a 6. helyen álló AaB lesz, amely a decembert három nyeretlen bajnokival zárta. Wessam Abou Ali (Vendsyssel FF), Mikkel Kaufmann (FC København) ésOliver Abildgaard (Rubin Kazany) távozott, érkezési oldalon csupán Robert Kakeeto visszatérését lehetett felírni, de ő is csak azért jött, mert lejárt a Helsinki IFK-nál a kölcsönszerződése.

A hazaiaknál nincs hiányzó, a vendégeknél Jores Okore eltiltás, Kasper Pedersen és Lukas Klitten sérülés miatt nem játszhat.

A felek őszi meccsét az aalborgiak 3-1-re nyerték, és bár idegenben játszanak, ezúttal is esélyesebbnek tűnnek. 

Tippünk: X, 2

16.00: AGF–Randers

Legutóbbi hat bajnokiján nem kapott ki, öt győzelem mellett egy döntetlent játszott az AGF, amely jelenleg a bajnokság harmadik legjobb csapatának számít.

A keret inkább gyengült, mint erősödött – de csak számszakilag, hiszen Daniel Thøgersen (Kolding), Youssef Toutouh (FAR Rabat) és Nimo Gribenco egy percet sem játszott, míg Aleksandar Jovanovic (SD Huesca) csupán hat mérkőzésen lépett pályára. Visszatért viszont a 23 éves szélső, Nimo Gribenco, aki az őszt az izlandi Stjarnanban töltötte.

Az állandóság jó jel, ebben bízik David Nielsen edző is, aki télen meghosszabbított a szerződését. A szakember a Randers ellen nem számíthat a sérült Mustapha Bundu, Mustafa Amini és Jon Dagur Thorsteinsson játékára, míg Zach Duncan az eltiltását tölti.

Az 5. helyezett Randers elveszítette Kevin Conboyt (Esbjerg), Saba Lobzanidzét(Ankaragücü) és Tobias Damsgaardot (Vendsyssel FF), ugyanakkor érkezett Jesper Lauridsen (Esbjerg) és Mathias Greve (OB).

Thomas Thomasberg vezetőedzőnek elsősorban azt kell kitalálnia, ki pótolja majd Lobzanidzét, aki ősszel a legeredményesebb játékosként nyolcszor is eredményes volt.

Tippünk: 1

18.00: OB–Brøndby

Igazi futball-láz tört ki Odensében, ahol a klub hivatalos bejelentése szerint már tízezernél is több jegyet adtak el a Brøndby elleni bajnokira. 

„Az egész város izgatott, sok jegyet adtak el, ami azt sugallja, hogy szezonrekordot érhetünk el vasárnap. Izgalmas átigazolási időszak áll mögöttünk, sok új játékosunk van, természetesen a szurkolók szeretnék látni őket” – mondta Jack Jørgensen, az OB kereskedelmi menedzsere a klub hivatalos honlapján.

Az OB valóban komoly forgalmat bonyolított le, hiszen Ramon Leeuwin (AZ Alkmaar), Bashkim Kadrii (al-Fateh FC), Mathias Greve (Randers), Anders K. Jacobsen és Julius Eskesen (mindkettő SønderjyskE) távozott, míg Aron Elis Thrandarson (Aalesund), Mikkel Hyllegaard (SfB/Oure FA), Alexander Juel Andersen (Vendsyssel FF), Kasper Larsen (Norrköping), Mart Lieder (SønderjyskE), Robin Østrøm (B93) és Jørgen Skjelvik (LA Galaxy) érkezett.

Egy jó kezdés sokat lendítene a csapaton a végső célkitűzés, a legjobb hatba jutás felé vezető úton. 

A Brøndby egyetlen játékost sem igazolt, ugyanakkor a kulcsemberek közül távozott Dominik Kaiser (Hannover 96), Kamil Wilczek (Göztepe), Hany Mukhtar (Nashville SC) és Johan Larsson, de Luke Singh (Toronto FC), Gregor Sikosek (Domzale), Anton Bisgaard (Middelfart), Magnus Warming (Lyngby BK) és Ante Erceg (Esbjerg) sem maradt.

Nagy kihívás lesz így megtartani a jelenlegi 4. pozíciót (főleg annak fényében, hogy a legutóbbi négy bajnokin mindössze egy pont jött össze teljesebb kerettel is). Niels Frederiksen vezetőedzőnek a sérült Joel Kabongo, Hjörtur Hermannsson, Tobias Børkeeiet, Josip Radosevic és Kasper Fisker nélkül kell megbirkóznia az első nagy feladattal vasárnap.

Tippünk: 1, X

HÉTFŐ
19.00:
 Midtjylland–Lyngby

A lehető legrosszabb pillanatban jött a téli szünet a Lyngby számára, a csapat ugyanis a legutóbbi öt bajnokiján veretlen maradt, kétszer nyert, háromszor döntetlent játszott. 

A keret azért átalakult, Marcus Backmann, Emilio Simonsen (mindkettő Nykøbing FC) és Adnan Mohammad távozott, helyettük érkezett öt labdarúgó: Oskar Snorre (FK Haugesund), Pascal Gregor (FC Helsingør), Mathias Hebo Rasmussen (Vejle), Magnus Warming (Brøndby) és Frederik Schram (SønderjyskE).

A csapat a téli öt felkészülési meccsen jól játszott, a német Hansa Rostocktól ugyan kikapott, és a svéd Östersunds ellen csupán döntetlent játszott, de a Hvidovre, a portugál Farense és a svéd Helsingborg ellen nyerni tudott. A csatárok kifejezetten jól szerepeltek, hiszen André Riel és Frederik Gytkjær is eredményes volt, míg a védő Emil Nielsen mesterhármast vágott a Helsingborg elleni 3-2-es meccsen.

Christian Nielsen edző a sérült kapus, Oskar Snorre mellett a középpályás Martin Ørnskovjátékára sem számíthat.

Miután a Lyngby egyetlen meccset nyert meg idegenben, a listavezető Midtjylland pedig a második legjobb hazai mérleggel bír, mi hazai sikert várunk. 

Az első helyezettnél őrült játékosmozgás volt. Tizenegyen távoztak: Emiliano Marcondes visszatért a Brentfordba, Bill Hamid a DC United játékosa lett, kilencen pedig kölcsönben folytatták. Köztük a Costa Rica-i csatár, Mayron George, aki a Budapest Honvéd játékosa lett.

Sammy Skytte (Stabæk), Jakup Thomsen (Hafnarfjördur) és Nikolaj Kirk (FC Fredericia) a kölcsönszerződésük lejártával visszatértek az anyaklubba, Lasse Vibe (Göteborg), Anders Dreyer (Brighton), Dion Cools (FC Bruges) és Ronnie Schwartz (Silkeborg) ugyanakkor új játékosként írt alá. 

Brian Priske edző a tervek szerint Vibét és Dreyert máris a kezdőcsapatba jelöli, ugyanakkor szinte biztos, hogy egész tavasszal nem számíthat Oliver Olsen és Korcsmár Zsolt játékára. De a Lyngby ellen hiányzik eltiltás miatt a bajnokság egyik legjobb labdarúgója, a 21 éves brazil támadó középpályás, Evander da Silva Ferreira is.

Tippünk: 1