KÉZILABDA

A tudatos karrierépítés tökéletes példája.

Sander Sagosen hat éve már pontosan tudta, hova szeretne eljutni.

Balra Aalborg mezben jobbra az EB-n válogatott mezben. A 15kg különbség jól látható. Fotó: Ritzau Scanpix

A férfi kézilabda Európa-bajnokság legnagyobb sztárja kétségtelenül a még mindig csak 24 éves norvég Sander Sagosen, aki légiós karrierjét 2014-ben az Aalborg csapatában kezdte meg, de azóta sok minden történt vele. Az irányítóról a dán Tv2 közölt érdekes írást. 

Amikor elhagytam Norvégiát 85 kg voltam, most 100 kiló vagyok. Szükségen volt erre, ha a legjobbak közé akarok tartozni” – nyilatkozta a PSG norvég válogatott sztárja. 

Erős és minél jobb játékos akarok lenni. Ahhoz, hogy ezen a szinten tudjak játszani, fizikálisan is topon kell maradnom. Egy kézilabdázós sokat kap és sokat ad, ehhez erő kell. Most úgy érzem, ott vagyok fizikálisan, ahol szeretnék lenni, ezt a szintet kell tartanom

Kész terve volt

Jan Larsen szerint nem véletlen Sagosen fejlődése, az Aalborg Håndbold igazgatója 2014-ben szerződtette az akkor 18 éves játékost, aki akkor már kész karriertervvel érkezett.

Már akkor tudta, hogyan szeretné felépíteni a pályafutását. Három év kellett neki, hogy megerősödjön Dániában, hogy majd megtegye a következő lépést Németország vagy Franciaország felé” – mondta Larsen.

Kétségtelen, a terve bevált, az egyre nagyobb rutinja mellett a rendkívüli fizikai állapota teszi őt a világ egyik legjobb kézilabdázójává. Három párizsi év után a nyártól a német THW Kiel játékosa lesz.

Egy rekord már megdőlt

Az Európa-bajnokságon egy norvég rekordot már megdöntött: soha egyetlen honfitársa sem tudott 100 gól fölé kerülni az Eb-k során. A csúcsot eddig a balszélső Havard Tvedten tartotta, aki 2006 és 2014 között 24 Eb-mérkőzésén 98-szor volt eredményes.

Ez nagyszerű! Azzal, hogy öregszem, már ilyen célokat is kitűzhetek magam elé. De ez nem sokat jelent számomra, mert nekem az éremszerzés a célom. Ezért dolgozunk minden nap” – nyilatkozta.

Az Európa-bajnokságon ő szerezte eddig a legtöbb gólt (51), és adta a legtöbb gólpasszt (39)az egész mezőnyt tekintve. Ezt azt jelenti, hogy a norvég válogatott eddigi 217 góljának 41 százalékából így vagy úgy, de kivette a részét.

Forrrás: TV2 sport.dk