“Akasztjuk a hóhért”-interjú Bendó Zsolttal.

Kedves olvasóink tíz héten át, minden hétfőn olvashattak, rövidebb-hosszabb történeteket a Dániában élő sportújságíró Bendó Zsolt által megjelentetett életrajzi ihletésű regényből. A több érdekes, néha vicces, máskor szomorú történeteknek örömmel adtunk helyet a honlapunkon.

Milyen indíttatásból készült a könyved és kinek szól?- kérdeztük a szerzőt.

A szerző jobbján Ulrik Wilbek, balján Peter Casøe.

Befejezetlen meccsek” nem sportkönyv, de a “Nagy generációnak”, ahogyan minket neveztek nagyon fontos volt a sport, főleg az akkor még a világ élvonalába tartozó foci és a zene. Az Anglia felől beáramló új zenei hangzás és életforma felerősítette  a nemzedékben a szabadság utáni vágyat.  Ennek a generációnak és ezen belül annak a mintegy 30 ezer fiatalnak az emlékére készült a könyv, akik megtalálták a kiskaput a vasfüggönyön és a hatvanas évek elejétől úgy a hetvenes évek közepéig Jugoszlávián keresztül Olaszországba szöktek, ahol megjárták a hírhedt olasz menekülttáborokat. Hiánypótló, mert szemben az 56- os menekültekkel, akikről rengeteg film és könyv készült, mintha rólunk megfeledkeztek volna. 

Van esetleg olyan történeted ami kimaradt a könyvből?

Rengeteg történet van természetesen. Az egyiket elmesélem. Rabóczki Balázs már az első szezonban bajnokságot ünnepelt  az FC Koppenhágával. Végig ott voltam a meccsein, remekül védett. Büntetőből az egész szezon alatt nem kapott gólt. Pár meccsel a a szezonzárás előtt fogadást ajánlott. Tíz tiziből nem rúgsz be ötöt, mondta egyszer magabiztosan. Az attól függ, hogy mi a tét, válaszoltam.  Két üveg jó francia borért még többet is berúgok, mielőtt berúgok, nevetgéltem.  Mehetünk, itt vannak a pályák, adok szerelést is.  Na nem, azt , hogy mikor és hol azt én döntöm el, mondta Balázs. Minden nap találkoztunk és én minden nap tizenegyeseket akartam rúgni, de csak ingatta a fejét. Majd! Jött az utolsó forduló a város ünnepre készült, az FCK egy győzelemre volt a bajnoki címtől, az ellenfél pedig az egyik sereghajtó. A csapat hotelben aludt a meccs előtt, hiába játszottak otthon. Balázs onnan telefonált. Ne felejtsd otthon a cipőd! Jött a meccs, 40 ezer néző előtt parádét rendezett az FCK. 4:0 lett a vége. A közönség tombolt a fehér dresszeket a külön erre az alkalomra készített “Bajnokcsapat” feliratú dresszekre cserélték le a játékosok. A közönség nem mozdult, a pályán folyt a pezsgő. Ekkor megjelent Charles, a csapat angol mindenese az újságíró páholyban. Balázs üzent, hogy vigyelek le az öltözőbe, valami fogadásról beszélt tizenegyesek vagy mi a fene.. Charles, nálam csak egy pár cipő van. Remélem az edző pályára gondol a Balázs. Nem, itt a stadionban. Rúgtál már büntetőt 40 ezer ember előtt vihogott az angol. Na nem, ez őrültség, Balázs sem gondolhatja komolyan, válaszoltam. De komolyan gondolja, ezért küldtek érted. Elszemtelenedtem. Na jól van, de csak ha megkapom Mygland mezét. Ezt nem ígérhetem meg, ki tudja kinek szánja. Akkor nem megyek és az a mez kell amelyikben játszott. Charles megszeppent. Megszerzem csak gyere már. Mygland -ot a Jézus képű norvég közönség kedvencet  korábban lehozta az edző, hogy megkapja a megérdemelt  ünneplést, hiszen oroszlánrészt vállat a sikerből. Külön öltözőt kaptam és az áhított mezt. Közben Balázs is visszavette dresszét, amit a meccsen viselt. Együtt vonultunk ki a tomboló publikum elé. Az eredményt  nem mesélem el. Legyen elég, hogy magyar volt aki büntetőből felavatta Balázst. A bor finom volt. Mondtam is Balázsnak igyál nyugodtan van még egy üveggel.  

Talán annak a sportos életmódnak köszönhetően, amit  generációkon keresztül folytatnak. Az egészséges táplálkozás alap. A rengeteg bringás, a futók, kocogók tömege nem új keletű Dániában.

A 2000-es évek elején dolgozhattál  a legjobb játékosokkal a válogatottból.   Voltak olyan hangok, edzői intelmek néhány sikertelen világverseny után, hogy jobb ha otthon játszanak a válogatott játékosok, mert visszafejlődnek. Mára már tudjuk két olimpiára sem jutottunk ki. Hogyan élték meg a játékosok ezeket kritikákat, hiszen minden héten a világ legjobbjai ellen vagy azokkal játszhattak? 

Voltak bizony és nem csak a sikertelen világversenyek után. Már az sem tetszett az edzőknek, kluboknak ha a lejárt szerződésű játékos Dániában gondolkodott. Volt olyan vélemény, hogy a magyar játékosoknak nem fekszik a  lazábbnak tűnő skandináv edzésmódszer. Csak  az otthon végzett   munkában hittek, amit egy “korbácsos” edző dirigál. Mintha Dániában nem kellett volna edzeni. Nehezen értették meg, hogy a magyar lányok is képesek elvégezni felügyelet nélkül, például erőnléti gyakorlatokat. Nem bíztak bennük. Amikor pedig jöttek a kezdeti problémák, nyelv, beilleszkedés az új játékrendszerbe,  kezdődött a károgás. “Nem megmondtam a dán stílus nem nekünk való.” Ott volt például Siti Eszti, akinek volt egy nehéz éve a sérülések miatt. Be sem fér az FCK-ba! Kellett neki Dánia. A kórus akkor halkult el, amikor gyógyulása után olyan évet produkált, hogy a dán csapat vezetői könyörögtek maradjon még egy évet. A lányoknak természetesen nem esett jól az alaptalan kritika, de tették a dolgukat. BL, EHF kupa győzelmekkek, bajnoki címekkel öregbítették a magyar kézilabda hírnevét.


A dán sport szinte “beszippantott “. Egy kis ország sportéletére mi a legjellemzőbb szerinted, mert azt hetente láthatjuk,  hogy sok sportolójuk a világ legjobb ligáiban meghatározó szerepet játszik, gondolok itt az NHL-es játékosokra, a női és férfi  labdarúgóira,  kézilabdásaikra, és a sort folytathatnánk több sortággal is.

Nem szeretnék elméleteket gyártani, de a skandinávok hihetetlen jó fizikai adottságokkal rendelkeznek. Talán annak a sportos életmódnak köszönhetően, amit  generációkon keresztül folytatnak. Az egészséges táplálkozás alap. A rengeteg bringás, a futók, kocogók tömege nem új keletű Dániában. Ehhez jön még az egészséges önbizalom, ami a skandinávokat jellemzi.  A magyar játékosok, szurkolók ezt gyakran félremagyarázzák. Mitől ennyire nagyképűek ezek, hallottam számtalanszor a mosolyogva melegítő dán sportolókat látva. Nem nagyképűek, viszont hisznek magukban. Dániában lehet hibázni. Magyarországon nem. Egyszer egy magyar edző azt mondta nekem, ha otthon egy fontos meccsen a játékos kihagy egy büntetőt, rámehet a karrierje és az egzisztenciája is. Nyilván jobban megremeg a lába mint egy jóléti államban felnőtt dánnak aki legfeljebb nem lesz futballista, viszont remekül megél valami más foglalkozásból. Amikor még futballoztam senki nem akart megölni azért, ha mondjuk nem jött be egy kötény egy bajnoki meccsen. Otthon ilyenért már a strandon leordítják a fejed. Végül még megemlíteném azt a hatalmas alapbázist ami főleg a kézilabda, foci, de más sikersportágak  mögött is megtalálható.


Várható-e folytatása a könyvednek ? 

Már írom a második könyvemet. Novellás kötet lesz, megkerülhetetlenül sok sporttal, de miként ez a könyv sem sportkönyv, nem lesz az a másik sem.

Végezetül , ha lehetne egy magyar-dán sport mérkőzést kiemelni, akkor melyik lenne az amire szívesen emlékszel vissza?

Hiába élek ötven éve Dániában, mindig a magyar csapatoknak szurkoltam. Aztán jött egy BL döntő, ahol a dán kedvenc, a Viborg még a régi  két meccses döntőben a Győrrel került össze. Az első meccset az Ålborg arénában játszották és a Győr idegenben diadalmaskodott. Nem tudtam tiszta szívvel örülni, mert a Viborgban játszott Kovacsicz Mónika, aki férjével Szabó Zoltánnal együtt nagyon jó barátom lett az évek során. Sajnáltam Mónikát, elvesztették a mérkőzést, igaz aztán a visszavágót Veszprémben megnyerték így csak BL győztes lett.

Kovacsicz Mónikával a könyv szerző


Share and Enjoy !

0Shares
0 0 0