Válogatott sztorik, Bendó Zsolt “Befejezetlen meccsek” című könyvéből, 4. rész.

dániasport.hu örömmel ad helyt olyan történeteknek melyek eddig nem kerültek a nagy nyilvánosság elé, vagy már a feledés homályába veszett az idők során. Az új, ezentúl majd minden hétfőn megjelenő sorozatunk ilyen lesz. Elsősorban a sporthoz és Dániához köthető sztorikat mutatunk be, Bendó Zsolt 2017-ben megjelent “Befejezetlen meccsek” című könyvéből.

Fin Laudrup (fehér pólóban)és a könyv szerzője, Bendó Zsolt

A”Befejezetlen meccsek” nem sportkönyv.  Életrajzi ihletésű regény. De az írást, az első lapoktól az utolsóig végig kíséri a sport, azon belül a labdarúgás, kézilabda iránti rajongás. A regény írója közel ötven éve él Dániában, igazolt labdarúgó volt, később a Nemzeti Sport és más magyar, szlovákiai magyar lapok tudósítója.  Dolgozott sport tanácsadóként, az ő közreműködésével szerződött Dániába többek között  Siti Eszter, Németh Helga, Bódi Berni, Pálinger Kati, Kovacsicz Móni és az egyetlen férfi játékosként Császár Gábor. Az FCK felkérésére segített Rabóczki Balázsnak az FCK kétszeres dán bajnok kapusának beilleszkedni a csapatba, eligazodni a dán hétköznapokba. A humoros, sokszor mélységesen szomorú történet érdekes olvasmány nemcsak a sportrajongók számára. A szerző hozzájárulásával mi természetesen a sporttal kapcsolatos oldalak között szemezgettünk.

Az elsőmásodik rész után a harmadik fejezetet mutattuk be a múlthéten,ma a 4.résszel bővítjük sorozatunkat:

Otthon, amióta az eszem tudom mindig szidták a focistákat

Folyamatosan az Aranycsapathoz hasonlították a játékosokat. Elismerve Öcsiék tudását, azért egy Albert Flórit, Varga Zolit, Göröcs Titit, Tichy Lajost, vagy éppen az igazságtalanul elfelejtett Kotász Antalt, nem lett volna szabad senkihez sem hasonlítani. Ők alanyi jogon, Farkas Jancsival, Mészöllyel, Benével együtt a magyar labdarúgás valaha élt legnagyobb alakjai közé tartoznak, akárcsak a következő generációkból Kocsis Lajos, Törőcsik András, Nyílasi Tibor, egészen Détári Döméig bezáróan. Ebben az időben Dánia egy-egy kifutott eredményen kívül nem volt rajta Európa futballtérképén. Nem létezett profi foci. Amatőrök játszottak a klubokban, de a válogatott mérkőzésekért is maximum repülőjegyet kaptak a külföldön profiskodó játékosok. A hazaiak fizetéskiegészítést a munkakiesés után. Még Allan Simonsen, a későbbi aranylabdás idején is ez volt a helyzet a dán labdarúgásban. Csak a nyolcvanas évek elején, a német Sepp Piontek kapitánysága idején alakult át a dán labdarúgás.  Néhány komoly üzletember felfedezte a profi futballban rejlő lehetőségeket.

A régi patinás klubok a KB és a B1903 összevonásából új nagy csapat jött létre, az FC København, Ekkor már a Szuper Ligában vitézkedett a Brøndby, a másik nagy klub. Ezek az egyesületek lettek a modern kori dán labdarúgás zászlóshajói.

Amikor 1972 második felében leigazolt a Skovshoved IF, csak kapkodtam a fejem annyi meglepetés ért. A klub még a hatvanas évek elején az első osztályban szerepelt, több játékost adott a dán válogatottnak. Ebben az időben nálunk játszott Hans Aabech, a későbbi kétszeres dán gólkirály. Az 1973-as 2–2-re végződő Dánia–Magyarország mérkőzésen, éppen ellenünk mutatkozott be a válogatottban.

Hans technikai tudása nem verdeste az eget, csak akkor ismertem el, hogy mennyire jó futballista, amikor a dán első osztályban láttam őt játszani. Jó ütemben érkezett a kapu elé, remek volt a fejjátéka, és a legfontosabb: ontotta a gólokat. Sajnos soha nem játszhattam vele.  Az MLSZ két évre eltiltott a játéktól a disszidálás miatt. Az elvtársak utánam nyúltak. Kíméletre nem számítottam, de abban azért reménykedtem, hogy a büntetés a disszidálás évétől lép érvénybe. Nem így történt.

Öt év szünet után 1974-ben szerepeltem újra bajnoki mérkőzésen. Ekkora kihagyás nálam sokkal jobb futballisták karrierjét is tönkre tette volna. Hans már régen bajnokságot ünnepelt a Hvidovrével, amikor végre bemutatkoztam az első csapatban, két osztállyal lejjebb.

Hiába volt amatőr a futball Dániában, meglepően magas volt a színvonal. Komolyan vették a játékot, az edzéseket. Furcsa volt, hogy nagy tehetségek is képesek voltak egész pályafutásuk alatt alacsonyabb osztályban játszani a barátok vagy a klubhűség miatt. Ordrup, Klampenborg, Charlottenlund környékének csapata volt a miénk. Ezek Koppenhága leggazdagabb kerületei. Errefelé nem azzal a szándékkal kezdtek futballozni a gyerekek, hogy kitörjenek a mélyszegénységből. Ennek ellenére hihetetlen alázattal tették a dolgukat a pályán. Dániában nem divat, még ha megengedheti is a család, mondjuk, kocsit tolni a gyerek feneke alá. Egy gyároscsemete is elmegy nyaranta dolgozni a zsebpénzért. Otthonról akkor kap lehetőséget, ha már megtanult bánni a pénzzel, felelősséget tud vállalni a döntéseiért.

Én a magyar fociban nőttem fel, azt hiszem a csibészséget szinte az anyatejjel szívtuk magunkba, jó és rossz értelemben egyaránt. A magyar játékos az edzésen nem szerette megszakítani magát, ha le lehetett lazsálni egy kanyart futás közben, azt le is “csalta”, főleg, aki egy kicsit jobban bánt a labdával. Ezt tanultuk az idősebb játékosoktól, lenézően, jó esetben elnézően figyeltük azokat, akik nem a játékukkal, hanem az edzés mennyiséggel tűntek ki a csapatból. Az edzők ismerve a játékosok gondolatmenetét, éber szemmel vigyáztak az ügyes, de szemtelen srácokra. Jó poén volt elkapni az aranyos csibészt. Az ERDÉRT-ben edzésnapokon éppen csak beköszöntünk a munkahelyre, pedig a csapat csak az NB III-ban szerepelt. A Skovshovednél a munkaidő vagy az iskola után voltak az edzések. Őszi, téli időszakban sötétedés után mentünk ki a sáros rosszul megvilágított edzőpályára. Leif Sørensen volt a játékosedzőnk. Róla már esett szó, mert a dán válogatott egyik húzóembere volt azon a Dánia–Magyarország vb-selejtezőn, amelyet elveszítettünk 1969-ben. Minden edzésen késett legalább egy órát, mert Koppenhága másik oldaláról Hvidovréből jött, miután bezárta a cipőboltját. Ezzel a feltétellel tudta vállalni a munkát, benne volt a szerződésében. Kaptunk egy edzéstervet, a pályagondnok felállította a bójákat, gátakat, mindent, amire az edzés első részében szükség volt. Leif érkezéséig magunk edzettünk, felügyelet nélkül.Lógás nem volt, mindenki maximális erőbedobással csinálta a gyakorlatokat, inkább többet, mint kevesebbet. Becsületből, igaz nem is volt kit becsapni

Jött az első edzőmeccs, villanyfénynél a közeli Gentofte-stadionban.
– Na, George, tudod, ki ellen fogsz játszani – kérdezte Leif.
Csak ingattam a fejem.
– Hát a Laudrup ellen – mondta, és várta a hatást.
Ki lehet az a Laudrup? – morfondíroztam magamban. Leif elmagyarázta, hogy Dánia legjobb játékosa. Bólogattam, magamban meg azt mondtam, hol jöhet egy Laudrup Tichy Lajoshoz, Bozsik Cucuhoz, vagy a rengeteg magyar NB I-es játékoshoz, akik ellen volt szerencsém játszani, ha csak edzőmeccseken is. Egyetlen dán focistát ismertem, azt is a fekete-fehér magyar televízióból Harald Nielsennek hívták, és a Bologna színeiben rúgta a gólokat.
Pedig Leif nem túlzott el semmit, Fin Laudrup, Michael és Brian Laudrup édesapja korszakos zseni volt, akárcsak később a fiúk. Még játék közben is rajta felejtettem a szemem, mire nem képes egy dán futballista. Ebben az időben jött haza Bécsből, ahol évekig profiskodott. Később sokat játszottam ellene, de már csak az öregfiúkban. Azt hiszem ezen a mérkőzésen, a Brønshøj ellen kezdett megváltozni a véleményem a dán labdarúgásról. Nagy részben Fin Laudrup hatására.

Ha játéktudásban nem is, de sok minden másban, Dánia már ekkor előttünk járt. Csak egy példa. A kiscsapatnak számító Skovshovednek ebben az időben öt felnőttcsapata szerepelt a különböző osztályokban, volt öt ifi-, és legalább ennyi kölyökcsapat is. A játékosok, leszámítva az első és a második csapatot, maguk vették a felszerelést, tagdíjat fizettek. Cserében bajnokságban szerepelhettek, hasonló szinten játszó ellenfelek ellen. Senkinek, aki játszani akart, nem kellett abbahagyni a játékot. Az ifiből kiöregedett kevésbé tehetséges játékosok között akadt néhány későn érő típus. Ezek végül csak odakerültek az első csapat közelébe. Ilyen volt például Hans Aabech, aki aztán a válogatottságig vitte. A bajnokság remek talajú füves pályákon zajlott, még az alacsonyabb osztályokban is. Amikor pedig beköszöntött a profi futball, az ötmillió lakosú Dánia hirtelen kétszer annyi igazolt labdarúgóval rendelkezett, mint a dupla lélekszámú Magyarország…

Befejezetlen meccsek című könyv alapján

A “Befejezetlen meccsek” című könyv, még korlátozott számban megrendelhető az alábbi e-mail címen: zsoltbendo@hotmail.com.

A történet jövőhéten folytatjuk.

Amit nem kaptam meg a futballtól, megkaptam a kézilabdától. Hosszú éveken keresztül dolgozhattam, igaz csak mellékszereplőként, a világ legjobbjaival

Forrás: Bendó Zsolt – Befejezetlen meccsek- című könyve alapján.

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!

Share and Enjoy !

0Shares
0 0