Az edző mantrája elvette a GOG tehetségeinek örömét – később a nemzeti csapat sztárjaivá váltak
Amikor tinédzserként térdsérülést szenvedett, eszébe sem jutott, hogy edző legyen. Sőt, Mathias Albrektsen még annak az ötletét is elutasította – végül mégis az ország legnagyobb tehetségeivel dolgozott együtt, akik közül többen igazi sztárokká váltak.
„Poul Syberg odajött hozzám, és azt mondta, hogy edzőnek kellene lennem. Nem értettem egyet vele. Nem igazán éreztem magam felkészültnek és nem is voltam motivált arra, hogy kézilabdaedző legyek. De Poul Syberggel szemben nincs más választásod” – mesélte Albrektsen a GOG legnagyobb legendájáról a klubról szóló „Az új arany” (Det nye guld) című könyvben.
Így aztán Albrektsen nulla edzői tapasztalattal az U12-eseknél kezdett el dolgozni, majd végig küzdötte magát a GOG rendszerén, olyan játékosokkal együtt, mint Mathias Gidsel, Simon Pytlick, Niclas Kirkelökke, Emil Jakobsen és Emil Madsen. És ahogy a lista is mutatja egymás után nevelte ki a világsztárokat.
Néha annyira megerőltető volt ez, hogy a jelenlegi klasszisok belefáradtak Albrektsen követeléseibe, legalábbis ez derült ki az Erik Nielsen által írt könyvből, amelynek egyik fejezetéből a TV 2 Sport közölt részletet.
Néhány évvel azután, hogy a GOG megmenekült a csődtől, Mathias Albrektsen lett a csapat másodedzője.
Jakob Larsen vezetőedző azon dolgozott, hogy a GOG-ot visszavezesse a dán kézilabda élvonalába. 2015-ben együtt nyertek bronzérmet, többek között két nagyon fiatal játékossal, Lasse Möllerrel és Niclas Kirkelökkével.
„Az volt a feladatom, hogy felelős legyek az ifjúsági és a felnőtt csapat közötti átmenetért. Biztosítanom kellett, hogy a fiatal játékosok a lehető legjobban beilleszkedjenek egy új életbe, ahol szigorúbbak voltak a velük szemben támasztott követelmények. Niclas Kirkelökke volt az első azok közül, akiket ma már mindenki ismer, és akiket fiatal koruktól kezdve beengedtek a felnőtt csapatba. Aztán jött Kasper Kildelund, Lasse Möller, Jon Andersen, Emil Jakobsen, Emil Laerke, Lukas Andersen, Mathias Gidsel, Frederik Bo Andersen, Simon Pytlick és Emil Madsen, hogy csak néhányat említsünk. Az én feladatom az volt, hogy bevezessem őket a GOG különleges, egyedi kultúrájába: Mindig lehet egy kicsit jobban csinálni. Amit csinálsz, soha nem elég jó. Engem is ez a kultúra formált. Ez egy olyan kultúra volt, amelyet magam is apámtól, Carsten Albrektsentől örököltem. MINDIG lehet egy kicsit jobban csinálni. Ez formálta azt az edzői filozófiát, amely szerint dolgozom.”
„Az volt a feladatom – a kézilabdatudás fejlesztése mellett –, hogy mentálisan felkészítsem a fiatal tehetségeket arra, hogy képzett profi sportolókká váljanak.
Erényként kezeltük azt a tényt, hogy minél nehezebben haladunk az úton, minél több kihívást tudtunk kitűzni magunk elé, annál jobbak lesznek a játékosok.”
„Az is lehet, hogy amit most csinálunk, az sikeres, és nagyszerű. De lehet még jobb is. Megpróbáltam egy képet kialakítani a játékosok fejében: ha még keményebben dolgoznának, akkor valami vár rájuk, amit egyikünk sem lát még. Hosszú és nehéz utat kell bejárnunk. Valami még jobb vár ránk, ha kihívások elé állítjuk magunkat és megdolgozunk érte. És én szerettem volna őket erre ösztönözni, kíváncsibbá tenni.”
„Mathias Gidsel, amit csinálsz, az kibaszottul jó. De most láttam, hogy száz gólt is tudsz lőni a kapus jobb lábához. Most azt akarom látni, hogy ezt meg tudod-e csinálni, mert erre tudom, hogy szükséged lesz rá két év múlva, amikor felmész a felnőtt szintre” – mondtam. Kihívások elé állítottam őket. Arra ösztönöztem őket, hogy valami önmaguknál nagyobbat érjenek el. Olyan gondolkodásmódot akartam kialakítani bennük, hogy mindig tudnak egy kicsit keményebben edzeni. Hogy mindig tudnak mindent egy kicsit jobban csinálni. A mindennapi életben valószínűleg sokszor átkoztak, azt gondolták, hogy kemény és szigorú vagyok. Nagyon kemény és nagyon szigorú. Amikor most visszatekintenek, látják az őrület értelmét.
Lasse Möller egyike volt azoknak, akik időnként ésszerűtlennek találták a követeléseket. Többször is közel állt ahhoz, hogy feladja a profi kézilabdázóvá válás gondolatát, és fontolgatta, hogy abbahagyja a kézilabdázást. Pedig hatalmas elszántsággal lépett fel a felnőttek közé, óriási örömet okozott neki a kézilabda. Nagyon élvezte. Ezt már ifjúsági játékosként is megengedték neki. De most valami más fog történni, és Mathias Albrektsen volt az, aki meglendítette az ostort.
Idősebb korában voltak időszakok, amikor nem tartotta annyira szórakoztatónak a kézilabdát. Ekkor kerestem és hoztam néhány más perspektívát az edzésébe. Egy kis időbe telt, mire megtaláltuk a közös hangot.
Nagyon-nagyon ritka, hogy valaki valami igazán nagyot érjen el – például felnőtt válogatott játékos legyen –, ha nem tesz valami abszolút kivételes dolgot. Valami rendkívülit. Ez csontfagyasztóan kemény munka és egyáltalán nem szórakoztató. Ez volt az a zsákutca, amelybe Lasse belekerült.
A csúcsra vezető út undorítóan nehéz.
A játéknak is hajtóerőnek kellene lennie, de naivság azt hinni, hogy a sportban csupán a játék a csúcsra visz. A tehetség és a játékosság hajtóerő és egy olyan ajándék, amit fel lehet használni, de sok nagy tehetséget megelőztek a kevésbé tehetséges játékosok. Olyan klubtársak, akiknek nagyobb volt a munkamoráljuk, és hajlandóak voltak folytatni, amikor nehezebbre fordultak a dolgok. A tehetség nem elég. Ahogy mondtam, ez egy ajándék. Ha nem tudod kemény munkával kibontani az ajándékot, akkor valaki más éri el a végső sikert és a nagyobb célokat.
„Amikor Lasse Möller a felnőtt csapatba került, felismerte, hogy beigazolódott, amiről másfél évvel korábban beszéltünk. Ez olyasmi, amit sok játékos akkor fedez fel, amikor az U16-os korosztályból az U18-asba kerül. Hirtelen valami másra van szükség. Vagy amikor ifjúsági játékosként bekerül a felnőtt keretbe, és együtt edzhet a már befutott játékosokkal. Akkor látja, hogy más dolgokra is szükség van. Edzőként elsősorban emberekkel foglalkozom, és csak utána a kézilabdázókkal.
A GOG DNS-ében benne van a játék és a szórakozás, a mérkőzések, illetve azok megnyerése. Illetve a kemény munka, valamint a rendkívül magas követelmények. Amikor én voltam az U18-as edző, Carsten Jensen volt az, aki bevezette őket a kézilabdaedzésbe, amikor az oure-i középiskolába kerültek. Akkoriban ő volt az U16-os edző, és ő volt az egyik első, aki találkozott a játékosokkal.
Mathias Albrektsen foglalkozott a GOG-ban azzal a kézilabdázóval, akit 2025-ben a világ legjobbjának tartanak.
„Mathias Gidsel olyan, mint a legtöbb fiatal kézilabdázó. Látható, hogy képes valamire, de kristálygömbre lenne szükség ahhoz, hogy lássuk, meddig juthat el. Ez szinte mindenkire vonatkozik.
Szerencsés vagyok, hogy a tehetségek olvasztótégelyében, egy teljesen egyedi kultúrában lehettem. Így talán gyakoroltam, hogy kiszúrjam, mire képesek a játékosok. És olyan játékosoknál, mint Mathias Gidsel, Kirkelökke, Lasse Möller, Emil Jakobsen, Frederik Bo Andersen, Simon Pytlick, Emil Madsen és így tovább, látszik, hogy van bennük potenciál arra, hogy igazán, nagyon jókká váljanak. De hogy mennyire, azt nem lehet biztosan tudni. Bármi lehet, attól kezdve, hogy képzett első osztályú játékos válhat belőle, egészen odáig, hogy a világ legjobbjának választják. Ezt nem lehet megjósolni.
Amikor U16-os volt, senki sem jósolhatta meg, hogy Mathias Gidsel a világ legjobbja lesz.
Amikor feljött az U16-ból, csak szélsőként játszott. Hagyták, hogy egy kicsit átlövőként is próbálkozzon, de a meccseken csak szélsőként jutott szóhoz. Amikor U18-as játékos lett, lassan elkezdtem átlövőként kezelni. Teljesen egyedi labdaérzéket és a kézilabda nagyfokú értését láttam benne. Kár lett volna, ha a szélen hagyom elbújni. Aztán maga Mathias is megerőltette magát, mert olyan pozícióban akart játszani a pályán, ahol jobban részt vesz a játékban.
Mathias Albrektsen 27 évesen csatlakozik az ifjúsági válogatotthoz.
Akkoriban a GOG U18-as csapatát fogja vezetni, többek között Simon Pytlickkel és Emil Madsennel a csapatban.
A dán U19-es válogatottban Simon Sörensen segítőjeként dolgozott, a páros első döntőjében Dánia bronzérmet szerzett. A csapatban olyan játékosokkal, mint Oscar Vind, Mads Hoxer, Simon Pytlick és Emil Madsen.
„Abban az időben a kézilabda kitöltötte az egész életemet. Olyan volt, mint Alice Csodaországban. Minden ébren töltött órám a kézilabda volt. És ez így volt már sok éven át. Ez egy életstílus. Amikor 19 évesen elvégeztem a középiskolát, elmentem egy főiskolára Oure-ban, ahol elvégeztem egy edzői tanfolyamot. 21 éves korom óta kézilabdaedzőként keresem a kenyerem.
Az a tény, hogy ifjúsági szövetségi kapitányként lehetőségem nyílt dolgozni, a GOG fiataljaival végzett munkámnak köszönhető.
A fiúknak köszönhetem, hogy karriert építettem. A velük végzett napi munka révén ajánlották fel nekem az állást. Hét fantasztikus év volt. Számos ezüst- és bronzérmet nyertem az ifjúsági válogatottal.
2025 nyarán Albrektsen lemondott az ifjúsági válogatott másodedzői posztjáról, és a Bjerringbro/Silkeborg segédedzője lett, ahol jelenleg hároméves szerződését tölti.
A válogatottbeli edzői pályafutását úgy fejezte be, hogy az U21-essekkel részt vett a világbajnokságon, ahol Dánia meglepetésre aranyérmet nyert – a döntőben 29-26-re verte Portugáliát. 20 év után ez az első alkalom, hogy Dánia U21-es világbajnok lett, előtte a legutóbbi világbajnoki címet 2005-ben nyerte el, még Henrik Möllgaarddal, Morten Olsennel és René Toft Hansennel soraiban.
A gudmei csapat ismét kitett magáért, hiszen a válogatott sikerében Frederik Pedersen és Frederik Möller is kulcsszerepet játszott. Előbbi gólkirály lett, utóbbi 39%-os védési hatékonysággal zárta a döntőt.
Egy harmadik GOG-játékos, Lasse Vilhelmsen – aki rendszeres tagja a jelenkor válogatottjának – csak azért mondta le a részvételt, mert érettségire készült. Különben ő is a világbajnokságot megnyerő csapat tagja lett volna.
