KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

Akire bátran építhet a Barcelona – Andreas Christensen dán szemmel

Andreas Christensen július 7-én írta alá szerződését az FC Barcelona csapatával. Ennek apropóján készítettünk egy összeállítást az 56-szoros dán válogatott középső védőről. Arról hogyan látják őt az egykori edzői és a jelenlegi szakértők.

Andreas Christensen az FC Barcelona játékosa lett. Fotó: Albert Gea/ Ritzau Scanpix
Andreas Christensen az FC Barcelona játékosa lett. Fotó: Albert Gea/ Ritzau Scanpix

Az 1996. április 10-én született Christensen nyolcévesen szerződött a Bröndbyhez a Skjold Birkeröd csapatától, és nyolc éven át a koppenhágaiaknál maradt.

„Már korán rajta tartottuk a szemünket. Nem volt kétségünk afelől, hogy hatalmas potenciál rejlik benne. Mindig egy korosztállyal feljebb játszott, ami az utánpótlásban nem jellemző. Néhányan egy meccsre vagy egy edzésre korosztályt válthatnak, de ezt megtenni állandóan nem szokványos. Minden bizonnyal ettől vált olyan érett játékossá. Soha nem lehetett észrevenni, hogy idősebb korosztályban játszik. A legnagyobb tehetségünk volt, aki ebben az időben az utánpótlásban játszott” nyilatkozta tíz éve John Ranum, az U17-es csapat akkori edzője.

15 évesen több nagy klub is felfigyelt rá, de az Arsenal, a Manchester City vagy a Bayern München mellett végül a Chelsea-re esett a választása.

„Ez a nap egyszerre volt vidám és szomorú. Boldogok voltunk, hogy egy hatalmas kihívással néz szembe, de a Bröndbynél azt szeretjük, ha az utánpótlás-játékosok a felnőtt csapatnál kezdik a felnőtt pályafutásukat” – vélte Ranum.

„Andreas nem egy könyvmoly, nem szeretett gimnáziumba járni. A családjával megegyezett abban, hogy száz százalékban a futballra koncentrál, amivel a Bröndbynél nem értettek egyet. Ekkor jött a Chelsea ajánlata, amit elfogadott. És mondhatjuk, hogy ez nem volt rossz választás.”

Az akkor 15 éves Andreas Christensen az Ekstra Bladetnek meg is indokolta mindezt.

„Azért döntöttem úgy, hogy szerződést írok alá a Chelsea-vel, mert olyan futballt játszik, amit szeretek. Ugyanakkor ez volt az a klub, amelyiknek a legjobb volt a terve a futballtudásom fejlesztésére” – mondta

BL-győzelemig jutott Angliában

Az első 90 perces mérkőzését a Ligakupában, a Shewsbury Town ellen 2014. október 28-án, játszotta, ahol hiába játszott remekül, mégis csak epizódszerepeket kapott később. Ezért a Borussia Dortmundhoz ment 2 évre kölcsönbe, majd visszatérve a Chelsea-hez Európa Ligát nyert 2018-19-ben. 2021-ben a Bajnokok Ligáját és a Szuperkupát, idén februárban pedig a klubvilágbajnokságot is megnyerte.

Az FC Barcelonához való szerződése nem egy logikus döntés, legalábbis a dán Tv2 újságírója, Morten Glinvad szerint.

„Személyes célokat érzek ebben a klubváltásban. Érzem, hogy dolgozik benne az a vágy, hogy Barcelonában és Spanyolországban játszhasson.”
Christian Eriksenhez hasonlóan, Christensen is azzal próbálta felhívni magára a klubok figyelmét, hogy nem hosszabbított aktuális klubjával, hogy ingyen igazolhatóvá válhasson a szerződése lejártával.

„A rossz anyagi körülményekkel bajlódó Barcelona nem engedheti meg magának, hogy középső védőkre költse a pénzt, ezért ingyen igazolható játékosokat keres erre a posztra.” –mondta Morten Glinvad

A spanyol futball illik hozzá

„Jelenleg a Barcelona játék- és pénzügyi szempontból is krízis helyzetben van, de Xavi irányításával és a pénzügyi helyzet stabilizálásával már látszik a fény az alagút végén. Christensen részese lehet az elkövetkező néhány év megújított Barcelonájának. Azokkal a képességekkel, amelyekkel rendelkezik, úgy gondolom, hogy nagyon, de nagyon jó játékosa lesz a Barcelonának” – vélte Glinvad.

Ezt a véleményét John Ranum is osztotta.

„Nincs kétségem afelől, hogy eredményes lesz Barcelonában. Lehet, hogy lesznek kezdetben kihívások, amelyekkel szembe kell néznie. De azzal a hozzáállással, ami neki van, meg fog tudni küzdeni vele. Mindig is úgy gondoltam, hogy a spanyol futball tökéletesen illik hozzá” – mondta.

Ranum és Glinvald is a kezdőcsapatba várja Christensent:

„Pique még mindig ott van a csapatnál, és elvárás, hogy játsszon, de ő is egyre idősebb. Eric Garcia nem jobb Christensennél. Lenglet és Umtiti két olyan játékos, akitől szeretne a klub megválni. És ott van még Ronald Araújo, aki előtt nagyon szép jövő állhat. Andreas Christensen szintje a kezdőcsapatba juttatja ebből a hatfős mezőnyből.”

Jonas Hebo Rasmussen,a TV2 Sport labdarúgás-szakértője szerint Christensen a legjobb dán védő lábbal Daniel Agger óta, aki annak idején szintén közel volt ahhoz, hogy a Barcelonához igazoljon, de neki végül nem sikerült.

„A Barcelona nem annyira jó, mint amikor Agger a látómezejébe került, de biztosak vagyok benne, hogy Andreas Christensen nem fog csalódást okozni a klubnak és a La Ligának.”

“Nagyon büszke vagyok. Gyerekkorom óta ez volt az álmom, amióta az eszemet tudom. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát. Én egy dolog miatt vagyok itt, mégpedig azért, hogy nyerjek. Tehát ugyanaz az álmunk” mondta az Anderas Christensen a sajtónak.

A dán sajtó értesülései szerint Christesen évi nettó hatmillió eurót is kereshet majd az FC Barcelonánál.

  • Név: Andreas Bödtker Christensen
  • Születési év: 25 éves, 1996 árilis 10
  • Születési hely: Lilleröd, Danmark
  • Poszt: Középsővédő
  • Klubjai: Skjold Birkerød, Brøndby, Chelsea

Kiemelt kép: Albert Gea/ Ritzau Scanpix

Kapcsolódó tartalom: