Bánhiditől tartanak leginkább a dán kézisek

Nem becsüli le ellenfelét, sőt, kifejezetten tiszteli a magyarokat a dán férfi kézilabda-válogatott, derült ki a DR Sporten összeállításából. A lap szerint a kedvencek szerdán „a fizikálisan erős magyarokkal találkoznak a világbajnokság negyeddöntőjében.”

A dán férfi kézilabda-válogatott tagjai tartanak a magyarok beállósaitól. Bánhidi Bence. Fotó / Kiemelt kép: Kovács Tamás / Ritzau Scanpix
A dán férfi kézilabda-válogatott tagjai tartanak a magyarok beállósaitól. Bánhidi Bence. Fotó / Kiemelt kép: Kovács Tamás / Ritzau Scanpix

„A magyar csapat fizikálisan nagyon erős, mindkét oldalon akad néhány nagyfiú, emellett .támadásban sokszor megjátsszák a hatalmas beállósukat” – mondta Mikkel Hansen.

Magyarország útja a negyeddöntőig göröngyösebb volt, mint a dánoké: amíg az északiak eddig veretlenek (öt győzelem mellett egy horvátok elleni 32-32-es döntetlen a mérleg), addig a magyarok némi szerencsével jutott be a nyolc közé, hiszen négy győzelem mellett két nagy vereséget szenvedtek a portugáloktól és a svédektől.

Az Izland felett aratott csoportbeli győzelem azonban végül negyeddöntőt ért. A Veszprémben kézilabdázó Rasmus Lauge szerint a magyar csapat igazi hullámvasutat élhetett át, hiszen két vereséggel jutottak tovább valahogy.

„Persze ehhez kellett egy kis szerencse, de ez egy minőségi csapat nagyszerű fizikumú játékosokkal” – mondta Rasmus Lauge, aki ugyancsak úgy vélte, a nagy átlövőkre és beállósokra kell különösen odafigyelni.

„Fizikailag magasabb szintet kell teljesítenünk, mint Egyiptom ellen, mert vannak olyan nagy emberek, akiket védekezésben alaposan meg kell mozgatnunk” – tette hozzá.

A két csapat legutóbb 2020. január 13-án találkozott egymással, akkor az Európa-bajnokságon 24-24-es döntetlen született, és amíg a magyarok megnyerték a csoportot, a dánok tovább sem jutottak. A 2019-es világbajnokságon Dánia 25-22-re győzött a középdöntőben, és végül meg sem állt a világbajnoki címig.

Ami viszont érdekesség, hogy a dánok az Egyiptom felett aratott hétfői győzelmükkel zsinórban 25 vb- meccsen maradtak veretlenek – legutóbb 2017. január 22-án kaptak ki, akkor a vb-nyolcaddöntőben éppen Magyarország nyert ellene 27-25-re Albertville-ben. A csapatkapitány Niklas Landin nem felejtette el a meccset.

„Vegyes érzésekkel várom a negyeddöntőt, hiszen korábban hihetetlenül nehéz csatákat éltünk meg a magyarokkal. Hihetetlenül tiszteljük őket, alázatosan lépünk a pályára ellenük” – mondta a dán kapus.

A dánok eddigi legeredményesebbje, Mathias Gidsel nagy iramú mérkőzést vár.

„Bánhidi Bencét nem kell bemutatni, szerintem Dániában mindenki tudja, ki ő. Mindig is voltak vele problémáink, teljesen más méretű ellenfél lesz, mint akikkel eddig találkoztunk” – nyilatkozta.

A 208 centiméter magas magyar beállóssal Henrik Möllgaard találkozik majd a legtöbbet, aki azt mondta, Bánhidi mellett Rosta Miklósra is figyelni kell.

„Ellenfelünknél a két legnagyobb beállós, sokat vannak játékban és még jók is” – mondta Möllgaard.

A dán férfi kézilabda-válogatott a mérkőzés előtti napon, kedden nem tartott edzést. Az edzői stáb úgy ítélte meg a játékosok fáradtak ezért inkább pihenjenek a szállodában.

A magyarok még egy csatára emlékezhetnek szívesen, a 2007-es vébé ugyanis csodásan kezdődött. Január 20-án az utolsó öt percre Dánia még 28-24-es előnnyel fordult, innentől azonban Puljezevic Nenad szinte mindent védett. Az 57. percre kettőre, majd Iváncsik Tamás újabb góljával egyre csökkent a különbség (27-28). Egy újabb támadás során bátyja, Gergő egyenlített (28-28). Puljezevic a hajrában még három ziccert fogott, a győztes gólt végül Gál Gyula szerezte – a végén így belefért egy dán találat is (30-29).

A szerdai negyeddöntők programja
18.00:
Norvégia – Spanyolország (Gdansk)
18.00: Dánia – Magyarország (Stockholm)
20.30: Svédország – Egyiptom (Stockholm)
20.30: Franciaország – Németország (Gdansk)

Kapcsolódó tartalom: