Ez történt a 3F Superliga 9. fordulójában: rangadót nyert az FC Midtjylland
Péntektől hétfőig tartott a 3F Superliga 9. fordulója, ahol 13 gólt láthatott a mérkőzésekre kilátogatott 57 854 néző! Meglepetések, teltházas rangadó és érdekes jelenetek a cikkben.
A forduló gólja
Aalborg – Odense 2-0 (0-0) 8123 néző
A hazai csapat folyamatosan nyomás alatt tartotta a vendégcsapat védelmét, de kapusa ismét remekelt. Néhány veszélyes támadással az Odense is jelezte, szeretett volna ponttal, pontokkal távozni a Portland Arénából. Ez nem sikerült neki, mert a hajrában, két szögletből szerzett góllal az Aalborg megszerezte szezonbeli 5. győzelmét.
Vejle – Viborg 1-1 (1-1) 4675 néző
Még mindig nem szerezte meg első győzelmét a Velje, és ezen a vasárnap délutáni mérkőzésen sem voltak sokkal közelebb a három ponthoz. A döntetlen mondhatni, hogy igazságos.
Randers – FC Nordsjaelland 3-2 (3-2) 3462 néző
Már az első félidőben kialakult a végeredmény, öt gól is született, ezekből néhány igen nagy védelmi hibából. A hazai csapat nem játszott jól, de hét mérkőzés után nyert újra és ezzel továbbra is a 3F Superliga élmezőnyéhez tartozik.
Sönderjykse – Bröndby 1-0 (0-0) 7236 néző
Egy szerencsés, utolsó percekben szerzett góllal legyőzte a bajnokot Michael Boris csapata.
A hazai csapat az első félidőben sorra vezette a veszélyes támadásokat, ebben főszerepet vállalt a Prosser Dániel is, akinek lövéseit bravúrral hárította a vendégcsapat kapusa. A magyar játékos a forduló válogatottjába is bekerült. Ezzel a vereségével viszont lassan krízisbe kerül a Bröndby, nehéz lesz neki két fronton is helyt állni.
Michael Boris mondatai a mérkőzés előtt és után.
FC Koppenhága – FC Midtjylland 0-1 (0-0) 34 378 (!) néző
Az FCM játékosai megkarcolták az FCK kilenc mérkőzés óta tartó hibátlan sormintáját. Tették mindezt 10 emberrel egy olyan mérkőzésen, ahol szinte nem volt náluk a labda (labdabirtoklás : 72,3% és 23,7% ), de egy jól