KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

Hangolódjunk a női világbajnokságra!

Július 20-án startol a női labdarúgó világbajnokság, amelynek ezúttal az óceániai térség, Ausztrália és Új-Zéland lesznek a házigazdái. A nyitómeccsen rögtön egy skandináv csapat is a pályára lép, az A-csoportban ugyanis a hazai pályán játszó Új-Zéland Norvégiával nyitja meg a tornát.

Kiemelt kép HBO
Kiemelt kép: HBO

Most azonban a hangolódás jegyében hoztunk egy filmajánlót, ami segít megérteni milyen küzdelmet jelent a nők számára az érvényesülés a férfiak uralta sportvilágban.

A helyszín az Egyesült Államok.

Az USA női válogatottja négyszeres világbajnoknak mondhatja magát. A történelem első női világbajnoki tornáját is ők nyerték meg 1991-ben, Kínában (éppen Norvégia ellen), sőt, az idei tornára kétszeres címvédőként érkeznek, hiszen a 2015-ös kanadai, és a 2019-es francia tornán is győzni tudtak. Válogatott szinten hatalmas népszerűségnek örvend a női labdarúgás az Államokban, de a nemzeti bajnokságról ez már kevésbé mondható el.

Már kétszer is megbukott a hazai női liga az USA-ban a 2000-es években, mindkétszer a finanszírozás hiánya miatt voltak kénytelenek leállítani a profi női labdarúgást. Sokan úgy vélekedtek ekkor, hogy az MLB, az NFL és az NBA országában soha nem lesz életképes ez a sport, főleg a női változata. 2012-ben viszont harmadszor is nekivágtak a projektnek, és megalakult a jelenleg is futó (bár azóta részben átalakult) National Women’s Soccer League, röviden az NWSL. Az elszántság adott volt, de abban ezúttal sem voltak biztosak, hogy a liga túléli-e majd az első néhány szezont. A harmadik bukást sikerült elkerülni, de a körülményeken és a sportág népszerűségén még bőven volt mit javítani.

Nagyjából itt veszi fel a fonalat az HBO által gyártott háromrészes dokumentum-sorozatunk, az „Angel City”.

2020-ban járunk épp, az első nagy COVID-hullám, és a Zoom-meetingek korszakában. A hollywoodi színésznő, Natalie Portman összeáll két másik üzletasszonnyal, hogy felkarolják, és fejlődésnek indítsák a női futballt. Kalifornia államban, Los Angelesben alapítanak klubot, az Angel City FC-t. Otthonunk a 22 ezer férőhelyes BMO Stadion, amely a Chiellinivel, Carlos Velával és Gareth Bale-lel a soraiban MLS-bajnoki címet nyerő Los Angeles FC otthona. A projekt iránti bizalom hiánya egyből megmutatkozik, amikor az LAFC eleinte vonakodik befogadni a stadionba a női „kistestvért”, mondván úgysem tudnak bevonzani 22 ezer embert, az üres lelátók látványa pedig rontja a brandjük értékét.

Angel City FC – Portland Thorns (1:1) 2022.07.02. Nézőszám: 17.492 Fotó: Ronald Martinez / Getty Image
Angel City FC – Portland Thorns (1:1) 2022.07.02. Nézőszám: 17.492 Fotó: Ronald Martinez / Getty Image

Az olyan befektetők felkutatása sem ment könnyen, akik hittek a projektben, de végül egy igen illusztris csapat állt össze a klub élén. Natalie Portman (alapító) mellett részvényesként vannak a tulajdonosok között színésznők, mint Jessica Chastain, Eva Longoria, Jennifer Garner, énekesnők, mint Christina Aguilera, vagy Becky G, és persze a női sport ikonjai is, mint a tenisz-legenda Serena Williams, a sílesiklás olimpiai bajnoka, Lindsey Vonn, vagy az 1991-es legelső világbajnoki címet szerző válogatott támadója, Mia Hamm. Az ő népszerűségük nagyban hozzájárult, hogy felkeltsék az emberek figyelmét: Los Angelesben valami nagy dolog van készülőben.

A 2022-es NWSL szezonra 10-ről 12-re bővült a csapatok létszáma.

Az Angel City mellett a másik újonc a szintén Kalifornia állambeli San Diego Wave volt. A két klub nagyon más szemlélettel vágott neki első szezonjának. A San Diego a sportszakmai szempontokat helyezte előtérbe, és igyekeztek egy olyan versenyképes csapatot elindítani, akik rögtön fölvehetik a versenyt a rutinos nagy csapatokkal (mint a háromszoros bajnok, Portland Thorns). A Wave ennek érdekében leigazolta többek között az amerikai válogatott legnagyobb sztárját, Alex Morgant, és a Bayern München svéd válogatott támadóját, Sofia Jakobssont is.

Ezzel szemben az Angel City egy más szemlélet mentén működik. Természetesen ők is szeretnének sikeresen szerepelni a bajnokságban, de a vezetőség egy ennél sokkal nagyobb célt tűzött ki maga elé. Ők az egész sportágat szeretnék megreformálni. Szeretnének nagyobb figyelmet irányítani az egész bajnokságra, szeretnék nyereséges üzletté tenni, szeretnék fejleszteni a TV-s közvetítést, hogy ne csak pár olcsóbb kamerával streamelt minőségben legyenek elérhetőek a meccsek. Szeretnének anyagi stabilitást adni a játékosok számára, akik korábban a férfi játékosok fizetésének töredékét keresték, és visszavonulás után kénytelenek voltak civil munka után nézni. Szeretnék megvédeni a játékosok jogait szakszervezet segítségével, szeretnék, hogy eltűnjenek végre a szexuális visszaélések.

Az Angel City tulajdonosai/részvényesei: Uzo Aduba, Jennifer Garner, Eva Longoria, Natalie Portman, Jessica Chastain Fotó N Portman Instagram
Az Angel City tulajdonosai/részvényesei: Uzo Aduba, Jennifer Garner, Eva Longoria, Natalie Portman, Jessica Chastain Fotó N Portman Instagram

Olyan forradalmi ötletek hangzanak el, minthogy a játékosok kapjanak részesedést az eladott meccsjegyekből.  Van egy pont a sorozatban, amikor a stadionok látogatottságával kapcsolatban egy vezetőségi megbeszélésen Natalie Portman feltesz egy kérdést: „Van rá mód, hogy támogassunk más csapatokat is? Minden pályán teltháznak kellene lenni.” Mikor hallottunk hasonló mondatot férfi klubvezetőktől korábban? Innen is látszik, hogy az Angel City vezetősége nem pusztán önös érdekek mentén, a meggazdagodás lehetőségétől vezérelve cselekszik – persze senki nem veti meg a pénzt – hanem tényleg a szívükön viselik a női sportolók sorsát. Nem csak a sajátjaikét, hanem mindenkiét.

Az Angel City legnagyobb sztárja, a klub történetének legelső igazolt játékosa a kaliforniai születésű Christen Press volt.

A mostani VB-t térdszalag-szakadás miatt kénytelen lesz kihagyni, de így is kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, hiszen ott volt a 2015-ös és a 2019-es csapatban is. Az amerikai támadónak van skandináv kötődése is: 3 szezonon keresztül Svédországban futballozott. 2012-ben a Göteborg FC, 2013-ban Tyresö, majd 2018-ban ismét a Göteborg játékosa volt. Végül a Manchester United csapatából tért haza LA-be, amikor az Angel megalakult. Neki is volt egy nagyon erős mondata a sorozatban: „Ezt nem csak azért csináljuk, hogy a kislányoknak legyen példaképük. Egy ilyen üzletbe azért vágunk bele, hogy pénzt keressünk, és hogy sikeresek legyünk.” Ilyesmit ritkán hallunk labdarúgó szájából, mivel hozzá vagyunk szokva, hogy a focisták (általában férfiak) túl vannak fizetve. Itt viszont olyan sportolókkal találjuk szembe magunkat, akik úttörőként küzdenek azért, ami nekik is jár, és hogy a következő generációnak már könnyebb dolga legyen.

Az Angel City történetének első igazolása: Christen Press Fotó: Harry How / Getty Images
Az Angel City történetének első igazolása: Christen Press Fotó: Harry How / Getty Images

Press hiányában az Angel City keretéből négy játékos kapott meghívót a nyári világbajnokságra, akikkel a sorozatban megismerkedhettek még a torna előtt. Az Egyesült Államokat képviseli a rutinos Julie Ertz, aki már szintén kétszeres VB-győztes, valamint a 18 éves újonc, Alyssa Thompson, aki a Harvard-Westlake középiskolából (!) drafton került az ACFC-hez januárban. Ott lesz még a VB-n az egyik legnagyobb los angeles-i közönségkedvenc, a japán szélső, Jun Endo, valamint a csapatkapitányuk, a svéd állampolgársággal is rendelkező, de válogatott szinten a házigazda Új-Zéland mezét viselő Ali Riley.


Riley biztosan találkozik skandináv csapattal, ugyanis ahogy a bevezetőben már említettük, Új-Zéland Norvégia ellen kezdi meg a VB-szereplést.

Norvégia volt az első, 1991-es tornán a győztes USA ellenfele a döntőben. Négy évvel később viszont Svédországban már összejött a VB-győzelem, többek között a jelenlegi szövetségi kapitány, Hege Riise góljával sikerült legyőzni a németeket a ’95-ös döntőben. Norvégia ’99-ben és 2007-ben is negyedik lett a tornán. Az A-csoportban rajtuk kívül még Svájc és Fülöp-szigetek szerepel.

Svédország a G-csoportban szerepel Olaszország, Argentína és Dél-Afrika mellett. Nekik még korábban nem sikerült megnyerni a tornát, de többször is nagyon közel jártak hozzá. 2003-ban a döntőben szenvedtek vereséget Németországtól, de három alkalommal is megnyerték a bronzmeccset. 1991-ben Németország, 2011-ben Franciaország, 2019-ben a legutóbbi tornán pedig a későbbi Eb-győztes Anglia ellen.

Dánia a D-csoportban Kína, Anglia és Haiti csapataival mérkőzik majd meg.

Itt még várat magára a nagy dobás egy világbajnokságon. A legjobb eredmény a negyeddöntő elérése volt 1991-ben és 1995-ben. Dánia legutóbb 16 éve, még 2007-ben járt VB-n, akkor a csoportkörben Brazília mellett az egyik jelenlegi ellenfél, Kína volt a másik továbbjutó. A legutóbbi Eb-szerepléssel sem lehettek elégedettek a dánok, így most talán minden korábbinál nagyobb lehet a nyomás a frissen a Bayernhez igazoló Harderék csapatán.

Ha végignézted az Angel City-t az HBO-n, és még mindig unatkoznál amíg nem kezdődik a torna, tudunk ajánlani még valamit, ahol megismerkedhetsz a résztvevő csapatokkal és játékosokkal.

A napokban érkezik a FIFA23 videójátékba a női világbajnokság hivatalos DLC-je, ahol az összes nemzeti csapatot irányíthatod, köztük természetesen a három skandináv válogatottat is.

A svéd női válogatott a FIFA23-ban Fotó: EA Sports Fifa Twitter
A svéd női válogatott a FIFA23-ban Fotó: EA Sports Fifa Twitter

Szerző: Gallai Bence / https://twitter.com/gallaibence

Kapcsolódó tartalom: