KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Megérte a felháborodás: megváltozhat a kézilabda-világversenyek sorsolása

Már a női kézilabda-világbajnokság elején komoly visszhangot váltott ki az évtizedek óta bevált rendszer, miszerint az adott világverseny házigazdája megválaszthatta, melyik csoportban, milyen ágon kezdje meg szereplését. A mostani vébé még bonyolultabb helyzetet eredményezett, hiszen a három rendező a nyári, göteborgi soroláson úgy játszott a lehetőséggel, hogy az elődöntőig ne találkozzon egymással.

Kare Geir Lio Fotó, Kiemelt kép: Geir Olsen
Kare Geir Lio Fotó, Kiemelt kép: Geir Olsen

Kaare Geir Lio norvég kézilabdaelnök azt mondta, felveti majd a problémákat a nemzetközi szövetségnek, hiszen most – két vb között – egyébként is nagyon szoros együttműködésben van az IHF-fel.

„Amikor nem voltunk szervezők, nem reagáltunk erre, de mivel most aktuális, foglalkozhatunk vele. Ez az IHF hatásköre, de úgy érzem, jogunk van javaslatot tenni.”
Szerinte az ésszerűtlennek és helytelennek vélt dolgokra rá kell világítani, különben nem lesz érdemi változás.

Kapcsolódó tartalom: