Mikkel Hansen, a fejpántos zseni
Adventi naptárunk huszonnegyedik ablakát Mikkel Hansen nyitja ki, Szendrei Zoltán a Nemzeti Sport újságírójának segítségével.
Az elmúlt két évtized legkiválóbb balátlövője nem kérdés, hogy Mikkel Hansen.
Ugyan a védekezésbeli hiányosságai és a gyűjteményéből hiányzó BL-trófea miatt nem tekinthetünk rá minden idők legjobb kézilabdázójaként, de amit 18 éven át hétről hétre támadásban nyújtott, az egyértelműen a sportág legnagyobb ikonjai közé helyezi őt.
Édesapja, a 120-szoros dán válogatott Flemming Hansen révén a génjeiben hordozta ennek a csodálatos játéknak az alapjait. Ám ez önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy már 20 esztendős korában megszerezze az egyik legikonikusabb gólt, amit valaha kézilabdapályán dobtak. Hosszú elemzések vannak arról a pekingi olimpián időn túli szabaddobásból elért góljáról, amivel megnyerte az Oroszország elleni csoportmeccset hazájának. A világ ekkor járt először a csodájára annak a fantasztikus lövő technikának, amivel a három nagy világeseményen külön-külön és ezáltal összesen is a legtöbb gólt szerezte: 194 gól az olimpiákon, 356 gól a vb-ken, 296 gól az Eb-ken. A 846 találatához Nikola Karabatic jár a legközelebb a maga 714-ével. Pont ellene vívta a francia–dán meccseken a legnagyobb külön párharcot, a legemlékezetesebbet a 2011-es vb-döntőben Hansen elveszítette. Mindketten tíz gólt szereztek, a finálé csak hosszabbításban dőlt el.
Ahogyan napjaink legnagyobb zsenije, Mathias Gidsel – és a mostani dán sikercsapatból még rengetegen –, úgy ő is megfordult a GOG-nél.
Nem lehet a klub saját nevelésű játékosának mondani, mert 17 évesen került oda, de a BL-ben mégis ott mutatkozott be, aminek hatására már nagyon fiatalon a Barcelonához került. Ott ugyanúgy két évet töltött el, mint 2010 és 2012 között a nagy reményekkel és költségvetéssel induló AG Köbenhavn csapatánál, mielőtt a PSG leigazolta volna és a kézilabdás projektjének az arcává tette volna. Így utólag visszanézve, hogy milyen játékosokkal vehette magát körül, egészen elképesztő, hogy egyszer sem sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját. A 2016–2017-es szezonban összeállt ez a csapat: Omeyer – Abalo, Remili, Nikola és Luka Karabatic, Narcisse, Hansen, Gensheimer, Möllgaard – felfoghatatlan, hogy nem jött össze a végső győzelem ezzel a „világválogatottal”, amihez aztán az utána következő évadra a „prime” Sander Sagosen is csatlakozott…
Habár a sztárallűröktől sem volt mentes személyisége, mégsem lehetett nem szeretni, de minimum elismerni, amit a pályán csinál. Talán csak Elohim Prandit és Dika Memet láthatjuk olyan könnyed, ösztönös technikával szétbombázni az ellenfelek kapuját, mint amit ő hozott konzisztensen. Helyből, a labdát nagyon magasról elengedve, villámgyors, mégis elegáns csuklómozdulattal. Amikor hétméterest lőtt, gyakorlatilag csak rajta múlt, hogy fölé lövi-e a labdát vagy valamelyik felső sarkot pókhálózza ki – többnyire az utóbbira volt példa –, a kapusoknak esélye sem volt. Az igazán nagy zsenik ismérve, hogy minden meccsen látunk valami olyat tőlük, amiért érdemes bekapcsolni a tévét vagy kimenni a csarnokba.
Mikkel Hansen pontosan ilyen karakterű sportoló volt.
Amikor már sokkal inkább a Gidsel, Pytlick párosról szólt a dán válogatott, Nikolaj Jacobsen akkor is talált neki egy tökéletes szerepet: ő lett a megoldóember az emberelőnyös felállásban. Ha nem léptek ki rá, azonnal megbüntette és ziccert lőhetett, ha feljött rá a védő, tűpontos lőtt passzaival a társainak már csak be kellett sétálni – ezzel a karmesteri képességeit is megmutatta.
Hogy az élsportolói lét mennyire megviseli még a legnagyobbakat is mentálisan, nála 2023-ban mutatkozott meg.
Az addig a „hidegvérű északi” imidzsét építő Hansen sorozatban harmadszor is vb-aranyérmes lett Dániával, ám nem sokkal később bejelentette, hogy már nem bírja tovább az őt érő stresszt. Drasztikus döntést hozott: szünetelteti a pályafutását. Akkor már túl volt a 35-ön, így akár a vissza is vonulhatott volna. De nem így tett, pályafutása utolsó idényében immár az Aalborggal még egyszer utoljára megcélozta a hőn áhított BL-trófeát.
A menetelés egészen a sorozat döntőjéig tartott, ahol a Barca ellen nyolc gólt szerzett.
Klubkarrierje egy időn túli szabaddobással ért véget. Az egyenlítés és a hosszabbítás kiharcolása a kezében volt. A labdát át is tudta dobni az előtte tornyosuló két méteres játékosok felett, és Emil Nielsen is vérbe fagyva figyelte, ahogyan a rajta is túljutó labda a felső lécről kifelé vágódik.
A tökéletes búcsú így csak részben jött össze, az elveszített BL-döntő dacára is azt mondhatjuk, hogy 2024 nyarán a csúcson hagyta abba, Párizsban megnyerte második olimpiai bajnoki címét.
Nemrég ősszel részt vett a Dán Rákellenes Társaság és a dán TV2 kampányában, borotvával levágja hosszú haját, hogy ezzel is szolidaritást vállaljon mindazokkal, édesapjával és azokkal, akiket érint a gyógyíthatatlan betegség.
