„Bűn ilyesminek kitenni a gyerekeket” – akik a juniorok között a legjobbak, hosszú távon lemaradnak
Azok a sportolók, akik már gyermekkorukban befutnak, ritkán válnak a felnőttek között is a legjobbakká, viszont hamar kiégnek, legalábbis egy kutatás ezt állítja.
A Barn af eliten (Az élsport gyermekei) című dokumentumfilmben gyermekkorú és fiatal sportolókat mutattak be, olyanokat, akik az álmaikat hajszolják. Viszont egy kutatásból az derült ki, hogy a korai győzelmek nem vezetnek a további sikerhez – olvashatjuk a DR honlapján.
A sportpszichológus Kristoffer Henriksent nem tölti el örömmel, ha azt hallja, hogy egy 11 éves gyerek kerül a futballakadémiára, vagy külön edzést végez péntek késő délután.
„Néha azt gondolom, hogy jóformán bűn ilyesminek kitenni a gyerekeket, csak azért, mert azt látjuk, jó esély van arra, hogy befussanak” – mondta Henriksen, aki kutatásvezető professzor a Dél-Dániai Egyetem Sport és Biomechanika tanszékén. Tudja, mi szükséges ahhoz, hogy valaki sokra vigye a sportban, de annak ellenére, hogy az emberek ezt gondolják, a gyereksztároknak nincsenek jó esélyei a felnőttek között.
Új kutatások azt mutatták ki, hogy akik a juniorok között a legjobbak, hosszú távon lemaradnak a versenyben.
„A való életben ők a sportolók olyan csoportját alkotják, akik célzottan nagyon sokat edzenek, nagyon fiatalon, gyorsan válnak képzetté és ezután kiégnek” – tette hozzá.
Az említett dokumentumfilm, amelyet a dán DR1 tűzött műsorára, többek közt arról szól, hogyan próbál négy fiatal a szüleik nyomdokába lépni, mint élsportoló. Egyikük, a 15 éves Selma már most különböző (közte dán) bajnoki címekkel rendelkezik lovaglásban. Édesapja Thomas Dresler maga is kétszeres dán bajnok díjugratásban, emellett a legfiatalabb lánya edzője. Ő is ebben a szakágban, a póniknak kiírt kategóriában nyerte meg az észa-európai országok között kiírt bajnokságot.
Dresler tisztában van vele, hogy Selma nem biztos, hogy ilyen jól fog előre haladni a későbbiekben. Az évek során rengeteg példát látott arra a lovassportban, hogy a lányok fejlődése lelassul.
„Ritka, hogy a lányok a lovaglásra specializálódnak, a fiúk viszont nem is kezdik ezt a sportot 14 éves kor előtt. Utóbbiak sokkal folyamatosabban fejlődnek és rendszerint ők azok, akik a csúcsra is eljutnak szenior versenyzőként.”
Látja azt is, hogy másik lánya, Olivia, aki két évvel idősebb Selmánál, a lovagláson kívül más dolgok is érdeklik. Bár Selma terve jelenleg az, hogy kitart ennél a sportnál, Dresler tisztában van vele, hogy ez változhat.
„A lányok tudják, hogy a sporton túl is van élet, ezen nem lehet változtatni. Ha lovagolni akarnak, akkor maradnak, ha nem, akkor egy másik álmot fognak kergetni.”
A műsorban Cristian Riis is szerepel, aki az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kézilabdázó, Anne-Dorthe Tanderup és a Tour-győztes kerékpáros, Bjarne Riis fia. Már korai tinédzserévei óta a síelésre fókuszál, de ő is több más sportot is kipróbált.
Akik később kezdenek, azok válnak a legjobbakká
A német sport-kutató Arne Güllich egy sor olyan kutatást vezetett, amelyek azt vizsgálták, hogy a nyugati országok többezer atlétája közül kik értek fel a csúcsra az evezés, szertorna, tenisz és labdarúgás területén.
Azt a következtetést vonták le, hogy a világklasszis sportolók gyakran több sportágat is űztek gyerekkorukban, de csak viszonylag későn köteleződtek el amellett, amiben világklasszissá váltak. Ők emellett az intenzív és komoly edzéseket is később kezdték, mint azok, akiket később legyőztek.
Ez fordítva is igaz. Akik fiatalon jutottak a csúcsra, azok korán specializálódtak és kezdték a kemény edzést. Akkor viszont miért nem folytatja fejlődésük íve a meredek emelkedést?
Kristoffer Henriksen szerint ez többek közt azért van, mert a junior korosztályban az intenzív edzések következményeképp fokozott sérülésveszélynek vannak kitéve. Másrészt rádöbbennek, hogy a felnőttkori fizikai adottságaik nem teszik lehetővé, hogy a legjobbak között szerepeljenek gyerekfejjel kiválasztott sportágukban. Ami pedig talán a legfontosabb, a korosztályos sportolók hiányában vannak egy sor olyan mentális összetevőnek, amik a felnőttkori sikerekhez szükségesek.
„Junior szinten létezik néhány nagyon precíz taktikai edzésterv. Megcsinálsz ebből ennyit, majd a másik gyakorlatból annyit. Így juttatod el őket 15 évesen a győzelemig, de felnőttként nem nyernek, mivel az önálló fejlődésre való törekvésnek, a kreativitásnak és a döntéshozatali képességnek hiányában vannak. Nehezen birkóznak meg a kudarcokkal, mivel egészen eddig minden jól ment” – magyarázta Henriksen.
Ezt támasztja alá szerkesztőségünk egyik tagja is, aki egy dán labdarúgással foglalkozó podcastban kapott megerősítést a fentebb említettekre.
Az ott elhangzottak szerint, ha egy tehetséges gyerek vagy tinédzser labdarúgó korán kitűnik a társai közül, ritkán lesz egyenes útja a felnőtt válogatottba vagy lesz egyáltalán egy felnőtt klubcsapatnál befutott sztárjátékos. Ennek oka a podcastban elmondottak szerint az, hogy egy fiatal nagyon tehetséges labdarúgónak – nevezzük „A” játékosnak – gyerekként egyenes útja van a lépcsőfokok megmászásakor, valójában nem találkozik negatív hatással. Mindenkit kicselez, gólt rúg, a csapat vele nyer, vele kezdenek, nyernek meccseket… , míg a vele párhuzamosan nevelkedett „B” vagy akár „C” kevésbbé tehetséges játékos már gyerekkorban megismerkedik az úgynevezett „ellenszéllel”, amivel meg kell küzdjön, akkor ha játszani akar, gólt lőni, hasznos tagja lenni a csapatának. Ezért amikor az „A” játékos későn, csupán felnőttkorban találkozik az ellenszéllel, akkor nehezen dolgozza fel, találja meg a kiutat, míg a „B” vagy „C” játékos ezeken túl van a képzése során és a felnőtt labdarúgásba lépve gyorsabban megbirkózik a kihívásokkal.
Bizonyos, hogy azok az atléták sem csak ültek egyhelyben, akik később a legjobbakká válnak. Ők egyszerűen más sportokat próbáltak ki, amiket szintén hosszabb ideig űztek. Ezáltal olyan előnyökre tettek szert, amik szükségesek ahhoz, hogy a felnőttek közt is érmeket nyerjenek.
„Nem kizárólagosan néhány fizikai dologról beszélünk, amik más sportágak révén megszerezhetőek. Amikről a sportolók beszélnek, azok ugyanúgy mentális és szociális képességek” – így Henriksen, aki nyomatékosítja, hogy természetesen nem lehetetlen a legjobbá válni a nagy nyomás és a hároméves korban elkezdett szigorú edzések ellenére sem, de ez nem hatékony és hatalmas lemondásokkal jár.
„A kínai módszerrel is ki lehet nevelni világklasszisokat, amikor hozzávágsz száz tojást a falhoz, hogy kiderüljön melyik a keményre főtt. Viszont Dániában nem szeretnénk ilyesmit csinálni. Jóléti állam vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy ennél jobban csináljuk.”
Az evezősöket a honvédségből toborozzuk
„Dániában általános, hogy jók az edzéskörülmények, de a topcsapatok akadémiái még mindig a nagyon fiatal labdarúgókra vannak berendezkedve. Mint sok más sportban, a juniorokat a gyors fejlődésre motiválják az érmekkel és trófeákkal.”
Ugyanekkor túl nehéz későn elkezdeni egy adott sportot, emellett komolyan is venni, mint egy leendő tehetség. Van viszont egy szervezet, ahol jók abban, hogy későn vonjanak be új embereket a sportba. A Dán Evezős Szövetségben az élsportolói stratégia része, hogy új tagokat szerezzenek az edzőtermekben, az iskolákban és a hadseregből.
„Ha tudod, hogy megvan a szükséges sportolói hátterük, ami a megfelelő hányadban tartalmazza a szükséges képességeket, akkor nincs akadálya, hogy olimpiai érmet szerezzenek” – mondja Henriksen. Például Eskild Ebbesen összesen kilenc érmet szerzett a világbajnokságon és az ötkarikás játékokon evezésben. Ő gyerekkorában atletizált és futballozott, a hajóba csak az általános iskola utolsó évében ült be.
Az is nagy kihívás felnőttkorban, hogy elfogadjuk, az élet nem csak sportból áll.
Egyes esetekben még a nagyon fiatal gyerekeknek sem engedik, hogy kihagyjanak egy edzést, vagy egy időre csökkentsék a tréningek számát.
„Nehéz arra kérni egy 13 évest, hogy kihagyja a nyári tábort, vagy a testvére konfirmálását, mert edzés van, de ebben is részt kell vennünk” – mondta.
Kristoffer Henriksen maga is sportpszichológus, a Team Denmark egyik konzultánsa. Itt arra tett javaslatokat, hogyan alakítsák át az edzésmunkát, amikor egy fiatal tehetség elkezdi az egyetemet és új baráti kapcsolatokat kell, hogy kialakítson, valamint tanulói csoportokban vesz részt.
„Néha az edzők azt hiszik, elment az eszem, amikor megfelezem az edzések időtartamát, hogy ilyet nem tehetek. Pedig egyes helyzetekben veszíteni vagy nyerni egy hetet nagyon is fontos, mert az egész karriered múlhat rajta” – fűzte hozzá.
Azt az esetet hozta példának, amikor Pernille Blume hosszabb szünetet tartott az úszásban, amikor pedig 2016-ban visszatért, olimpiai aranyat nyert Rióban. Anne-Marie Rindom is szinte egy teljes évet más hajóosztályokban töltött 2022-ben, előtte és utána viszont Ilca 6-kategóriában nyert olimpiai érmeket.
„Nehéz elfogadni, de a világklasszissá váláshoz nem a folyamatos hajtás vezet” – foglalta össze Henriksen.
Három jellegzetes dolgot állapítottak meg, ami több klasszis sportolóra is jellemző:
- sok sportot űztek vagy kipróbálták gyerekkorukban, majd másik sportágat választva lettek klasszisok.
- a világklasszis sportolók elég későn kezdtek el intenzíven edzeni a sportágukban – és nem ők voltak a legjobbak fiatalon. Egy, a német Bundesligában végzett vizsgálat szerint például csak minden 10. klasszis labdarúgó játszott csak az U15-ös válogatottban!
- a felnőtt élsportolók a saját sportágukban is később kezdtek el specializálódni. Ami azt jelenti labdarúgásban például, hogy aki viszonylag sokáig védőt játszott az felnőttként már csatárként lett sikeres. Vagy ha az úszókra gondolunk, ott itt gyakori eset, hogy más úszószámban lesz valaki sikeres felnőttben.
Fordította: Roland Buzas
