Kézilabda-kultúra és jó válogatott kell egy sikeres világverseny megrendezéséhez
A legutóbbi tíz évben Dánia adott otthont a kézilabda világ- és Európa-bajnokságok negyedének. És jó pénzt keresett vele, írja a Tv2.dk portál, amely feltette a kérdést: miért vállal ennyi világversenyt a helyi szövetség?
A jelenleg is zajló női kézilabda-világbajnokság 2013 óta az ötödik világesemény, amelynek Dánia egyedül vagy társrendezőként adott otthont. 2014-ben férfi Eb-t, 2015-ben női vébét rendezett, 2019-ben a németekkel együtt férfi világbajnokságnak adott otthont, 2020-ban pedig ismét egyedül női Európa-bajnokságot vállalt.
A mostani vébét a norvégokkal és a svédekkel együtt szervezte meg (de a végjáték Dániában lesz), és már azt is tudni, hogy 2026-ban és 2028-ban ugyanilyen felállásban férfi, majd női Eb érkezik az országba, de előtte 2025-ban még a horvátokkal és a norvégokkal belevág egy férfi világbajnokságba is.
Tudatos stratégia
Ezt még leírni is sok, de megéri Dániának, ugyanis szinte mindig sokmilliós nyereséggel zárt. Négy éve, amikor a fiúk világbajnokok lettek, például 37 millió dán korona lett a bevétel.
Hogy mindez megvalósuljon, szükséges a sportsiker, azaz egy jó hazai válogatott, amely aztán vonzóvá teszi a meccseket a szurkolók számára. A dán szövetség (DanskHaandbold) elnöke, Morten Stig Christensen szerint Dánia nem csupán azért vállal házigazda szerepet, hogy pénzt keressen.
„Alapvetően azért tesszük, mert van egy kézilabda-kultúránk. Ha sikeresek vagyunk egy bajnokságon, az a sportágon belül további komoly befektetésekre ad lehetőséget” – mondta Christensen.
Szerinte a tudatos stratégia része mindez, hogy a sportágra országos figyelem összpontosuljon egy olyan időszakban, amikor az egyesületi sportágak nehéz időket élnek, a dán kézilabda pedig azért küzd, hogy a klubokba vonzza, majd megtartsa a gyerekeket és a fiatalokat.
Ugyan a nemzetközi szövetség egyszeri támogatásban részesíti a házigazdát – ez a női világbajnokságra az IHF alapszabálya szerint 1,6 millió svájci frank, körülbelül 12,6 millió dán korona –, minden más költség a rendezőt terheli. Mint ahogy a jegyeladásból származó nyereség is kizárólag a házigazdáé, cserébe az IHF és EHF kereskedelmi jogokat kap, például a csarnokokban található reklámfelületek értékesítését.
A szövetség a nyereségét egy speciális alapban helyezi el, amivel elkerülhető, hogy a pénz után áfát kelljen fizetnie. Az összeget viszont csak az amatőr kézilabdára lehet fordítani, így például a válogatott edzőinek fizetésemelésére nem.
Christensen szerint a rendezési jog gyakori elnyerése a szakértelemnek, a jó arénáknak, a sok önkéntesnek, a politikai szövetségeknek és persze a kiváló csapatnak köszönhető. Mert egy ilyen világverseny csak akkor jó üzlet, ha maguk a házigazdák is nagyszerűen teljesítenek a pályán.
„Igaz, hogy van némi nyereségünk, de azért többször egyensúlyoztunk a határon is. Van egy gazdasági kockázata mindennek. Ha például csak egy vb-18. férficsapatunk lenne, akkor valószínűleg nem vállaltuk volna a tornák többségét” – mondta az elnök.
Christensen szerint azért Skandinávia nem egyeduralkodó, bár elismerte, viszonylag jók voltak abban, hogy politikai szövetségeket kössenek, például a norvégokkal és a svédekkel.
„Ezt hívom stratégiának. De Németország, Magyarország és több más ország is elől jár ebben. Ugyanakkor nagy előny, ha olyan pályázó akad, amely korábban házigazdaként már kipróbálta magát. A gyermekbetegségeket akkor lehet könnyedén orvosolni, ha a rendező országok közül legalább az egyik rendezett már vb-t” – tette hozzá.
