Emil Nielsen: Egyszerűen a Veszprém a legjobb döntés számomra
Amióta Emil Nielsent 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között, a feladatának tekinti, hogy az őrületbe kergesse a világ legjobb kézilabdázóit. A Barcelona kapusa a dán Euroman magazinnak adott terjedelmes interjút – egyes szám első személyben.
Az 1997-es születésű Emil Nielsen Aarhusban nőtt fel, tízévesen kezdett el kézilabdázni az Ulstrup IF csapatánál, majd az Aarhus Haandboldhoz szerződött, ahol 17 évesen első számú kapus lett Jan Nielsen sérülését követően.
2016 tavaszán a liga legjobb védési százalékával rendelkezett, ám agyhártyagyulladást diagnosztizáltak nála, és hosszabb időre kiesett. 2017 nyarán a Skjernhez, két évvel később a francia Nantes-hoz igazolt. Három év franciaországi tartózkodás után az FC Barcelonát választotta, ahol első szezonjában három trófeát nyert.
2026 nyarától Veszprémben folytatja, ahol 2029-ig szóló szerződést írt alá.
A válogatottban 2018-ban debütált a válogatottban, nyert olimpiát (2024), vébét (2021, 2025), míg Európa-bajnokságról egy ezüstérme van (2024).
Egyből a kapuba állították
„Mivel gyerekkoromban sokat költöztünk Aarhus környékén, elég sok kézilabdacsarnokot megjártam. Ott volt mindjárt Ulstrup, ahol kezdtem és ahol rövid ideig éltem is. Egy klasszikus vidéki csarnok volt a semmi közepén, amelynek kávézójában lehetett válogatni a szed magad édességekből egy darab egy koronába került. És persze volt még sült krumpli, kolbász és Cocio csokis tej is bőségesen.
Az első edzésem óta kapus vagyok. Amikor elkezdtem, senkit sem ismertem, és mivel én voltam az új srác, a kapuba állítottak. Szerencsére élveztem, hogy labdákat dobtak felém, valószínűleg azért, mert nagyon jól meg tudtam fogni azokat.
Ezt követően a belvárosba költöztünk, és fiatalkorom nagy részét az aarhusi Stadionhallenben töltöttem, ahová szinte minden nap iskola után elmentem a 18-as busszal. Az Aarhus Stadion valódi játékosbejáratán keresztül léptünk be, a régi szobrokkal és mellszobrokkal teli előcsarnok teljesen lenyűgözött.
Gyakran kint a sima járólapon melegítettünk be, és vigyáznunk kellett, hogy ne törjünk össze semmit. A Stadionhallen az egyik olyan hely, ahol fiatalkoromban a legtöbb időt töltöttem. Gyakran maradtunk ott még órákig edzés után, csak lógtunk, vagy néztük, ahogy a nálunk idősebbek edzenek.”
Felnőttek között is könnyedén
„12 éves koromban már túl jó voltam ahhoz, hogy a velem egykorúakkal játsszak, ezért elkezdtem az egy-két évvel idősebbek edzéseire járni. Ez azt jelentette, hogy kétszer annyit edzettem, mint a többiek.
Akadt egy edző, aki rendkívül fontos szerepet játszott a fejlődésemben. Tim Adolfsen, aki az idősebb játékosokkal foglalkozott. Nagyon sokat segített nekem. Gyakran hazavitt edzés után, és gondoskodott róla, hogy kapjak egy szendvicset és így kibírjam a sok edzést. Sokat köszönhetek neki – mind a lehetőségért, mind a segítségért.
Az U16-os csapattal megnyertük a dán bajnokságot a GOG ellen, amely az előző évben 17 góllal legyűrt minket. Fontos szerepet játszottam abban a szezonban, és valószínűleg akkor jöttem rá, hogy valami egészen különlegesre vagyok képes.
De a következő évben, 16 évesen vált teljesen világossá, mennyire tehetséges vagyok, amikor feljutottam az Aarhus felnőtt csapatába, és úgy éreztem, viszonylag könnyű dolgom volt azon a szinten is. Láttam, hogy ebből tényleg lehet valami.”
Barcelona fantasztikus hely
„Csupán akkor nőttem fel igazán, amikor Skjernből Nantes-ba költöztem, és a saját lábamra kellett állnom. Akkor váltam igazán felnőtté. Természetemnél fogva nem vagyok a világ legszervezettebb embere. Voltak dolgok, amiket meg kellett tanulnom.
Amikor először mentem haza Franciaországból Dániába, kora reggel kellett repülnöm. Előző este csapatbulit tartottunk a városban, és arra gondoltam, hogy magammal viszem az útlevelemet, és a buliból egyenesen mehetek a repülőtérre.
De persze elvesztettem, és nem sikerült hazautaznom. Így hát Párizsba kellett mennem, ideiglenes útlevelet kellett csináltatnom, amire hihetetlen mennyiségű pénzt és időt költöttem. Hülyeség volt.
Barcelona fantasztikus hely számomra. Kézilabdázóként nem igazán népszerű az ember a városban, könnyen észrevétlen maradhatsz. Az emberek csak a focistákat ostromolják, ebben a tekintetben tényleg nem vicces közéjük tartozni.
Folyamatosan fejlődni akarok, ezért igazolok Veszprémbe idén nyáron. Egyszerűen ez a legjobb döntés számomra. Ez egy olyan klub, amely éhes a sikerre, mert még nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
A Barcelona számtalan alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját, és az embernek az az érzése, hogy a szezon egy hétvégén dől el. Ha megnyeri a Final Fourt, akkor az egy jó szezon volt; ha nem, akkor minden kárba veszett – és szerintem ez nehéz volt.
Mielőtt aláírtam a Veszprémmel, tárgyalásokat folytattam a Barcával egy hosszabbításról, de nem igazán tudtunk megegyezni. Tudom, hogy csalódottak emiatt, de végül is azt hiszem, ők is megértik. Nem félek attól, hogy elveszítem a helyem, ezen a téren nincsenek problémák, amíg jól teljesítek. De hiányozni fog a spanyol napsütés, amely mindig boldoggá tesz.”
Nem tudna irodista lenni
„Még mindig sok paraméter van, amelyeken javítanom kell. A legnagyobb erősségem a távoli lövések hárítása, de a szélről jövő lövésekkel még mindig vannak problémáim.
Az edzéseim nagy része ismétlődő gyakorlatokból áll. Természetesen mindig sokféle dolgot csinálunk, de végső soron a lényeg az, hogy olyan állapotba kerüljek, ahol felkészültnek érzem magam bármire, ami jöhet.
És ezt úgy érem el, hogy újra és újra és újra gyakorolom azokat az átkozott ütéseket. Amikor hazaérek az edzésről, égnek a lábaim – és pontosan így is kell lennie.
Amikor már nem kézilabdázom, nem tudom, mit fogok csinálni. Nem hiszem, hogy szakítok a sporttal, de hogy milyen szerepet fog játszani az életemben a karrierem után, azt lehetetlen megmondani.
Soha nem tudnék napi nyolc órát egy irodában ülni. De nincs egyetemi diplomám vagy ilyesmi, szóval a nulláról kell kezdenem. De ez olyasmi, amit talán ráérek az aktív pályafutásom befejeztével megoldani.
A minap egy 47 éves kapus ellen játszottam a spanyol bajnokságban. Ez persze egy szélsőséges példa, de azt akarom mondani, hogy még van egy kis időm.”
Mindenki 100 százalékot ad
„A válogatottunkban régóta nagyon különleges az összetartás. Ehhez elengedhetetlenül fontos a közös helyiség, amely mindig rendelkezésünkre áll, amikor úton vagyunk. Itt kártyázunk, pingpongozunk, kisebb versenyeket rendezünk.
Az Európa-bajnokságra utazó csapatban nagyon különleges a kémia. Fantasztikus kézilabdát játszunk, és nagyon jól megvagyunk egymással. Sok a viccelődés és a szeretetteljes ugratás. Ezen a téren nagyon jó helyzetben vagyunk.
Ami mindig fontos számunkra a döntő mérkőzések, hogy hogyan tartsuk fenn a motivációnkat. Az elmúlt években hihetetlenül sokat nyertünk, és egyeseknek egyszerűen nehéz továbbra is kitartani. Ezért sokat dolgozunk ezen – többek között egy mentális edzővel, de a napi edzéseken is, ahol nem szabad a babérjainkon ülni. Mindenki 100 százalékot ad mindenben, amit csinálunk.
Magnus Saugstrup az egyik olyan játékos, aki nem kap elég elismerést a csapatban betöltött szerepéhez képest. Hatalmas vezető, egy igazi gép, aki mindig az élen jár és megmutatja, hogyan kell csinálni a dolgokat, különösen védekezésben.
Ugyanezt a szerepet vette át Lukas Jörgensen is – csak támadásban. Ő sem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne.”
Eb-cél: aranyérem!
„Ami engem illet, a döntő mérkőzések nagyon ellentmondásosak. Egyrészt pokolian szenvedek a ránk nehezedő nyomás alatt. Másrészt viszont elég jól teljesítek ilyen helyzetekben, és gyakran a legjobb mérkőzéseimet akkor játszom, amikor a tét a legnagyobb.
De a mérkőzések előtt, otthon a szállodai szobámban, amikor az ágyban fekszem, szörnyen érzem magam.
Mint mindig, a franciák lesznek a legnagyobb ellenfeleink. Mindenre képesek. A legutóbbi Európa-bajnokság döntőjében is legyőztek minket, és azóta volt pár nehéz döntőjük, közben pedig egyfajta generációváltáson estek át. Most erős pozícióban vannak, és vérszomjasak.
De nekünk nyernünk kell. A cél nem más, mint az aranyérem.”
