Herremet megdöbbentette egykori csapatorvosa

Október végén még arról írtunk, hogy Camilla Herrem hosszas hezitálás után visszautasította idén tavasszal a Győri Audi ETO KC ajánlatát. A Sola csapatának 34 éves, egyszeres olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok balszélsője új könyvében arról is beszélt, milyen volt Norvégiából külföldre igazolni, és találkoznia Kelet-Európával.

Camilla Herrem a norvég válogatottal Japánban. Fotó Bjorn S. Delebekk VG.no
Camilla Herrem a norvég válogatottal Japánban. Fotó Bjorn S. Delebekk VG.no
Herrem nyolc biztonságos trondheimi idényt követően 2014-ben szerződött a Byaasentől Nagybányára, ahol teljesen új élet várt rá.

A kézilabdát tekintve nagyon klassz időszak volt, de úgy éreztem, szeretnék megváltoztatni a játékom. Ez nem nagyon tetszett” – nyilatkozta a Vg.no portálnak. Beszámolt egy sokkoló élményéről is, amit egy helyi kluborvossal élt át, aki azt mondta neki, fogyjon le három kilót. De ezzel még jól járt, akadt csapattársa, akitől 12 kiló mínuszt vártak.

„Ilyet még soha, sehol sem tapasztaltam, ráadásul magyarázatot sem kaptam. Az emberek mindig érzékenyek a testsúlyukra, én pedig úgy érzem, hogy amíg jó állapotban vagyok, jól érzem magam és megfelelően teljesítek a pályán, akkor se mondjanak ilyet. Boldog vagyok, hogy olyan idős voltam, hogy nem is érdekelt. Tudom, hogy mi a jó nekem, és milyen formában kell lennem, hogy a legjobbamat nyújtsam” – nyilatkozta.

Herrem szerint Norvégiában is vita alakult ki arról (többek között Ole Gustav Gjekstad, a Larvik korábbi edzője révén), hogy a játékosokra több izmot kellene pakolni. De ez a romániai fogyás irreális érzést keltett benne.

„Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen megjegyzést kapok. A kézilabda mindenkinek szól, függetlenül attól, hogy magas, alacsony, nagy vagy kicsi az ember. Nem számít. Személy szerint csak nevetni tudtam az egész helyzeten, mert szerintem annyira beteg volt. De ha vannak olyan emberek, akik sokat gondolkodnak az étkezésről, arról, mit is egyenek, és kapnak egy ilyen üzenetet, az nagyon veszélyes is lehet. Örülök, hogy először és utoljára hallottam ezt” – mondta.

A Nagybányán töltött 2014-15-ös idény után egy évre a dán Tvis Holstebróhoz ment, mielőtt újra a macedón Vardarhoz szerződött volna.

„Hogy mit tanultam a kalandból? Hogy nem szabad bosszankodni olyan dolgok miatt, amelyek ellen semmit sem tehetsz. Korábban sok mindenért aggódtam, azonban amikor Romániába kerültem, csak a munkámra kellett koncentrálnom. El kellett fogadnom, hogy mindenben az edző dönt. Abban az időben elég sokat fejlődtem, főleg szellemileg.”

Nagybányára férjével, Steffen Stegavikkal és Lykke kutyájukkal érkezett, és az, hogy együtt volt a család, sokat segített.

Nélkülük rendkívül nehéz lett volna egy teljesen más kultúrában. Amikor Macedóniába szerződtem, ott nagyon egyedül voltam. Edzés után, amikor hazamentem, egyedül voltam. De nagyon boldog vagyok, hogy járhattam ezekben az országokban, teljesen más kultúrában éltem, BL-ben szerepeltem, de mégis sokszor éreztem magam magányosnak” – tette hozzá.

2017-ben visszatért az általa ismert legbiztonságosabb környezetbe, a norvégiai Solába, ahol felnőtt. Inkább azt választotta, hogy alacsonyabb szinten játszik, 2018-ban pedig megszületett a fia, Theo. Ugyanebben az évben a franciaországi Európa-bajnokságon Thea Mörk sérülésekor került be a keretbe.

Nem volt biztos benne, hogy képes lesz még a legmagasabb szinten játszani, de mind az Eb, mind a tavalyi, Japánban rendezett világbajnokság bebizonyította, hogy még mindig elég jó ehhez.

Egy kézilabdázó számára a bizalom és az önbizalom az alfa és az omega. Amikor hazatértem Norvégiába, nagyon jól voltam, de komoly erőfeszítésekbe telt, hogy megtartsam ez a szintet. Nem akarok olyan kézilabdázó lenni, akiről az emberek azt gondolják, hogy itt az ideje, hogy befejezze végre”

Most azt tervezi, hogy még legalább két évig sportol, de bevallotta, hogy már nyomasztja a gondolat, mi lesz vele a kézilabda utáni életben.

„Olyan munkát szeretnék találni, ahol emberekkel foglalkozhatok, valami olyasmit, amit igazán szórakoztatónak tartok. Hogy egy kicsit érezzem azt az érzést, amit most a kézilabdával kapok.”

A könyvében arról is említést tesz, miként élte meg azt, hogy édesapja már nem lehetett ott vele Japánban.

Infarktusban 63 éves korában elhunyt Carl Otto, lánya minden világversenyén ott volt. Amikor Camilla kifutott a pályára mindig tudta hol találja meg szüleit a nézőtéren, ezek a mérkőzés előtti kitekintések szinte már rutinná váltak számára.

Japánban üresen maradtak a helyek és már nem tekinthetett ki rá, ezek a pillanatok nagyon hiányoznak az életéből – mesélte Camilla, aki egy tetoválást is csináltatott a bal kezére, azzal a felirattal: “Csak csukd be a szemeid és a szívemben, mindig megtalállak én”

Camilla Herrem édesapjával Carl Otto-val, a 2009-ben a világbajnokságon. Fotó Björn S. Delebekk
Camilla Herrem édesapjával Carl Otto-val, a 2009-ben a világbajnokságon. Fotó Björn S. Delebekk

Camillia Herrem várhatóan újra benne lesz a norvég 18-as keretben a decemberi Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó cikk:

Kiemelt kép: Camilla Herrem a norvég válogatottal Japánban. Fotó Bjorn S. Delebekk VG.no