Magyar szívvel, dán mentalitással már lassan harminc éve a dán kézilabdában – interjú Mezei Hajnalkával
A Dániasport.hu olvasói már megszokhatták, hogy olyan sportolókról, edzőkről vagy vezetőkről írunk, akik magyarként dolgoznak, sportolnak Dániában, Skandináviában és a mindennapjaikat az ottani ország sportéletének szentelik. Sorozatunk következő interjú alanya Mezei Hajnalka, aki edzőként hét évig dolgozott a fyn-szigeti “világbajnokképzőben”, az Oure Sport Akadémián.
Mezei Hajnalka Dánia volt első női profi szerződéssel rendelkező játékosa
A volt magyar válogatott kézilabdázót, arra kértük, meséljen nekünk életéről, pályafutásáról, munkájáról az északi országban eltöltött 29 évéről, és arról miként került kapcsoltba Mikkel Hansennel, Niklas Landinnal és a többi dán világklasszissal.
Hogyan kerültél ki Dániába, hol játszottál otthon. Miért döntöttél amellett, hogy légióskodsz?
Igazából először Izlandra kerültem ki. Ekkor 1990-et írtunk és egy érdekes levelet kapott akkor a klubom, a Vasas. Átlövőt kerestek Izlandra, aki tudott angolul és volt edzői képesítése. Én sajnos sérült voltam, így egy volt csapattársam vágott bele a kalandba, de mivel tudta, hogy már akkoriban is érdekelt a külföldi sportélet és vonzott a kihívás, megígérte, ahogy felépülök, segít majd kiigazolnom.
Ez így is történt, egy évvel később egy másik izlandi csapat keresett játékos-edzőt. Beszéltem angolul, a TF-ről már volt edzőim, így 22 évesen belevágtam a külföldi életbe.
A képen: Mezei Hajnalka magyar válogatott mezben
Minden kezdet nehéz
Ami aztán Dániában tejesedett ki, hiszen a mai napig ott élsz.
Igen, nagyon kedves volt mindenki Izlandon, jó közösségbe kerültem, és ott sok külföldivel is megismerkedtem. Egy dán au pair lánnyal is, aki azt ajánlotta, próbáljam ki Dániát, ha már az időjárást, a klímát nem tudtam megszokni. Így egy év után az ő segítségével egészen a Fyn-szigetre vezetett a karrierem, azóta is ott élek. A lánynak meg örök hálával tartozom 🙂
Amikor Dániába kerültél, mit tapasztaltál? Mi volt itt akkor a női, vagy a férfi kézilabdában, akár esetleg összehasonlítva az akkori magyar viszonyokkal.
Ami nagy különbség volt, hogy akkoriban még nem volt profi kézilabda Dániában. 1992–93-ban én voltam az egyetlen külföldi profi a 1. osztályban. Mivel ez az ismerős dán lány nagyon akart nekem segíteni, odensei révén a szüleit kérte meg, hogy hívjanak fel csapatokat a környékükön. A GOG nem akart külföldit, de egy szomszédos klub, a Svendborg HK, amely szintén az 1. ligában játszott, szívesen fogadott. Ahogy elküldtem nekik a VHS kazettát, leigazoltak. 🙂
Heti kétszer edzettünk, így a többi napok nehezen teltek eleinte, nagy honvágyam is volt, de a kézilabda volt a mindenem. Majd már amikor azon gondolkodtam, mit is csinálok itt, egy véletlen folytán megismerkedtem a férjemmel, aki szintén kézilabdázott a GOG-ban. Lassan 28 éve vagyunk házasok. Innentől kezdve a kézilabda mellett a civil életemre is tudtam figyelni.
Megtanultam dánul, elvégeztem itt a Tanárképző Főiskolát, a Dán Kézilabda Szövetségnél a szakedzőit . Edzőként és tanárként is el tudtam helyezkedni a játék mellett, ami természetes is volt ,mert itt mindenki dolgozott a sport mellett. Később aztán a sérülések miatt a civil életem vette át az főbb prioritást.
“Hát te Hanna…, de jó újra látni”! – Mikkel Hansen
Hogyan kerültél kapcsolatba az mostani nagy sztárokkal, gondolok itt Landinra, Mikkel Hansenre? És tudom hogy Kasper Schmeichel is abba az iskolába járt, ahol te is tanítottál. Olvasóinkat biztos érdekelné egy-két jó sztori, milyenek is voltak ők tizenöt-tizenhat évesen.
Azt tudni kell, hogy Dániában van egy olyan időszak a gyerekek életében, ahol egy évet, vagy akár kettő is eltölthetnek egy “efterskole”-ban, ami egy bentlakásos iskola és ott járhatják a 9. vagy 10.osztályt. A több mint száz közül olyan iskolát választanak ilyenkor a gyerekek, ahol arra is tudnak fókuszálni az órák mellett, ami őket a legjobban érdekli . Például a sport, a színészet és így tovább.
Ezek privát iskolák, de a dán állam minden fiatalnak megadja a lehetőséget, és a szülőket a bevételükhöz képest támogatja, hogy ki tudják fizetni az éves tanulmányi díjat.
Landinnak vagy Mikkel Hansennek természetesen a sport, a kézilabda volt az elsődleges szempont. Amikor ők az Oure Sportiskolába jártak, én ott tanítottam (9 évig), és a lányoknak a kézilabdaedzője, 16 fiatalnak a házi tanára voltam. Többször volt olyan, hogy találkoztunk a srácokkal, és mivel tudták, hogy szinte én voltam az első profi kézilabdás Dániában, kérdezték, milyen az élete egy profinak. Ügyeletes tanárként sokszor kellett úgymond takarodót fújnom nekik, de nagyon rendes srácok voltak, pedig a tinédzser éveikben jártak.
Később aztán ők lettek nagy profi sportolók, és amikor egy dán iskolával voltam Párizsban, termesztésen elmentünk egy PSG kézimeccsre. Több év után találkoztam Mikkellel, csak annyit mondott nekem “Hát te Hanna…, de jó újra látni!” És megölelt 🙂 Mindig büszkeséggel tölt el, hogy ezek a srácok ilyen szintre jutottak, és nagy öröm azt látni, hogy meg tudták valósítani az álmaikat!
A fyn-szigeti “világbajnokképzőben” az Oure Sport Akadémián.
Kasper Schmeichelre is jól emlékszel? Pont a napokban hallgattam őt egy dán podcastban, ahol több percig azt fejtegette, hogy az ourei sportiskola milyen nagy hatással volt rá. Kifejezetten elmondta, mennyire jót tett neki az az év.
Ugye ezekben a bentlakásos iskolákban találkoznak a gyerekek életük során először azzal mit is jelent az élet. Távol élni a szülői háztól, ahol idegenekkel kell megismerkedni, velük egy közösséget alkotni, egy helyen lakni. Sok olyan dolog jön szembe, amivel még élete során nem találkozott.
Kasperre is emlékszem természetesen, hiszen apukáját, Petert ki ne ismerné.
De ugye mint mindenki más, ő is egy gyerek volt a sok közül. Igaz, talán azzal, hogy márkás ruhákban járt és akkor jöttek be a mobiltelefonok és neki már volt, talán kicsit kitűnt a többiek közül. Ráadásul abban az évben élt először huzamosabb ideig Dániában, hiszen Angliában született, ott járt iskolába és nőtt fel.
Sokáig abban sem voltak biztosak, hogy dán válogatott lesz, hiszen nem hívtak be az utánpótlás-válogatottakba. Nem volt tehetségtelen, de arra emlékszem, hogy az iskolában sem ő volt az első számú kapus. (így van, a podcastban is elmondta, hogy harmadik számú kapus volt és a testnevelő-matematika tanár mondta neki, hogy dolgozzon keményen, mert van tehetsége – a szerk).
Megértem, ha Kasper is azt mondja, milyen nagy hatással volt rá az OURE Sportiskola, ami Dánia legnagyobb ilyen iskolája. Itt tanulják meg a gyerekek az élet nagy dolgait, itt időbeosztásban élnek, takarítanak, elpakolnak maguk után, hiszen 8-8 lány és fiú lakik egy négyszobás házban, ahol a pedagógusok felügyelete mellett élnek. Saját maguk élik át, tapasztalják meg az életet. Nincs mellettük a szülő, hogy mindent elintézzen helyettük. A napi teendők mellett kell sportolni, tanulni,
kapcsolatokat ápolni, konfliktusokat kezelni. Itt születnek az első szerelmek, életre szóló barátságok, amiket a gyerekek életük során sosem felejtenek el.
De térjünk vissza rád:
Edző, majd pedagógus lettél és ha jó tudom egy nagyon érdekes pedagógiai területből írtad a diploma munkádat: az “Anerkendende pædagogik” azaz az elismerés-pedagógiájából diplomáztál. Meggyőződésem, ez az a terület ahol a dánok és a skandinávok titkai rejlenek, ahogyan a gyerekeiket nevelik, de nem csak a sportra, hanem az életre is. Lehet, hogy ez a pedagógiai módszer is hozzá segíti őket ahhoz, hogy elismert, világklasszis sportolók legyenek Dánián kivül is?
Mennyire lehet ezt használni “anerkendelse” pedagógiát, azaz az elismerés pedagógiát a fiatal sportolók nevelésében.
Természetesen lehet, sőt kell is! Használják is ezt a pedagógia módszert, hiszen ezek a gyerekek így nőnek fel bölcsődés koruktól, az iskolákban, a sportklubokban a felnőtté válás során folyamatosan találkoznak az elismerés pedagógiájával. A téma persze nagyon hosszú, a diplomamunkámat is ebből írtam, nagyon érdekes terület, mert arra fókuszál, hogy a gyerek miben jó, és erre hogyan lehet építeni. Mert minden gyereknek vannak jó tulajdonságai.
A pedagógusnak észre kell vennie, fel kell ismernie és meg kell erősítenie, majd koncentrálnia a gyerek jó tulajdonságaira és megpróbálni így nevelni és nem a büntetéssel elérni a céljait vagy azzal nevelni!
A kiindulópont mindig az: “Mindenki minden pillanatban a legjobbját szeretné nyújtani. Senki sem hibázik vagy ront el valamit direkt. Ha a gyerektől azt kéred, hogy a legjobbját nyújtsa és azt meg is teszi, akkor nem kérhetsz vagy várhatsz el többet! Mindenki különböző szintről indul, de az a lényeg, hogy magához képest fejlődjön.
“Anerkendende pædagogik – pozitív megerősítés
Az "anerkendende" pedagógiát cikkünkben az elismerés (felismerés) pedagógiának fordítottuk. Pontos magyar megfelelője a pozitív megerősítés lehet és sok érdekességet olvashatunk róla különböző magyar oldalakon is.: - https://tanarikor.hu/pozitiv-pedagogiai-szemlelet/ - http://kompetenspedagogus.hu/sites/default/files/04-autonomia-es-felelosseg-pte-btk-ni-2018-2019-01-04szam.pdf - https://www.magyar-iskola.sk/2020/08/pozitiv-pszichologian-alapulo-pedagogia/
Ha felismered a gyerek jó tulajdonságait, és ezt a gyerekkel is tudatosítod, akkor lesz önbizalma, hisz magában és ezzel az elismeréssel annál többet tudsz kihozni belőle. Ez a sportban és a magánéletben is igaz. Az a gyerek, akiben nem látnak semmit, az elveszti az önbizalmát és mindig a hibáira, gyenge pontjaira fog fókuszálni. Nehezen fog pozitívumokat találni magában és másokban is.
A sportólók neveltetésében pedig könnyebb úgy átadni az edzőnek a tudást, megtanítani a gyerekekkel az alapokat majd felépíteni őket, ha nem húzzuk le a gyereket egy piros tollal. Ebben szerintem Dánia, de a skandináv országok élen járnak és jól átemelték az elismerés pedagógiáját a mindennapi nevelésből a sportba is.
A dánok tanárok nem használnak piros tollat.
A honlapunkon és több SoMe-felületünkön is említést tettünk már a dánok utánpótlásneveléséről, amit nagyon jól és eredményesen csinálnak nem csak kézilabdában, de kiemelhetjük a női-férfi labdarúgást, jégkorongot, tollaslabdát, és kerékpárt is. Sokan, így mi is próbáltuk megfejteni mi lehet a titkuk a dánoknak, skandinávoknak, mitől tudnak világklasszis sportólókat nevelni? Nem hinném azt, és erre többször is tettünk utalást, hogy csak azért, mert jobban edzenek.
Te hogyan látod, miért van sok-sok olyan sportólójuk akiket a világ számos országában szeretnek és megbecsülnek ?
Szerintem, ahogy az előbb is mondtam a nevelés, az elismerés pedagógiája nagyban hozzájárul a sportólók sikerességéhez is. A kiinduló pont a szülőnél és az iskolában is az, hogy mihez jó a gyereked, erre nagy hangsúlyt fektetnek a nevelésben. Magyarországon, amikor a valamilyen hibát vétesz gyerekként, akkor felemlegetik, ez is rossz, és ez is rossz volt, majd piros tollal áthúzzák, hogy lásd a hibáid, Dániában nem használnak piros tollat.
Magyar szívem van, magyar útlevéllel rendelkezem a mai napig, persze a mentalitásom már dán, de mindig szorítok a magyar csapat sikeréért!
Visszatérve rád és a pályafutásodra. Volt esetleg megkeresésed otthonról mikor még játszottál, esetleg hívtak még haza akár klubcsapathoz vagy a válogatotthoz?
Igazából nem. Amikor térdszalagszakadást szenvedtem 1989-ben, a klubom két hét múlva már új játékos vett helyemre, végigcsináltam a rehabilitációt, majd játszottam még 1 szezont a Vasasban és utána kikerültem Izlandra.
Onnan Dániába és ezzel le is kerültem a térképről, mint volt válogatott játékos és mint volt Vasas csapatkapitány.
Én úgy gondolom, hogy minden bezárt ajtó után sokkal több nyílik ki, csak neked kell meglátni a lehetőségeket és megtenni azt a lépést ami a sikerhez szükséges. Nem is bánt a dolog és sértődés sincs emiatt bennem, hiszen ez az élet rendje és az itteni életemmel is nagyon elégedett voltam és vagyok. Sokszor kaptam pozitív visszajelzéseket, egyszer egy neves dán edző azt mondta a férjemnek (képen), hogy ilyen okos kézilabdással még nem találkozott.
Szóval az életem itt Dániában is szépen alakult. Nagyon sok lehetőség van arra, hogy az ember kihozza magából, amit ki akar hozni és ezért talán nem is próbáltam visszatekinteni vagy jelezni az otthoniaknak, hogy még játszom.
A képen: Mezei Hajnalka férjével Hanssel egy közös nyaraláson
Magyarként dán mentalitással
Nem rég ért végett az olimpia, követted a magyar kézilabdát, a női válogatott hosszú idő óta újra szerepelt az olimpián.
A klubcsapatokból bevallom annyira nem vagyok naprakész. Természetesen követem a nagy meccseket és a válogatottakat is a világversenyeken, ha tehetem, akár a helyszínen is megnézem őket. Sosem hagynám ki a magyar válogatott meccseiket a tv-ben sem, hiszen magyar szívem van, magyar útlevéllel rendelkezem a mai napig, persze a mentalitásom már dán, de mindig szorítok a magyar csapat sikeréért! Jó volt őket újra az olimpián látni!
Én mindig örömmel megyek HAZA és büszkén mutatom meg Magyarország gyönyörűségeit
Mezei Hajnalka
A munkád során nem szakadtál el teljesen a kézilabdától, mit csinálsz, mivel foglalkozol, már amikor nincs a covid-19?
A sporttól nem szakadtam el. Persze Magyarországtól sem, mert a vállalkozásommal ami egy Sport Utazási Iroda a Sports World Global Solutions elsősorban dán, de más országok sport akadémiáinak, válogatottaknak és klub csapatoknak szervezem meg az edzőtáborait a világ több pontján, így sokszor megfordulunk otthon is.
Ilyenkor mindig jó találkozni a régi csapatársakkal a volt ellenfelekkel és nosztalgiázni is a régi szép időkről. Nagyon örülök, hogy az emberek ennyi idő
után sem felejtettek el és a Facebookon nagyon sok régi csapattársammal tartom a kapcsolatot.
Természetesen a vírus ideje alatt majd 15 hónapig szinte leállt a vállalkozásom, de mint amikor a sérüléseim alatt is ezek az időszakok is csak jobban megerősítettek a hitemben, és mindig arra koncentráltam, hogy jó évek következnek majd az utazások terén is. Szerencsére megint beindult újra a gépezet 🙂 Nagyon sok csoportom lesz a következő évben és pl. novemberben 90 kézilabdást és 40 focistát viszek haza Budapestre az OURE Sport Akadémiából.
Én mindig örömmel megyek HAZA és büszkén mutatom meg Magyarország gyönyörűségeit – mondta interjúnk végén Mezei Hajnalka
Kapcsolódó tartalom: