A holland kézilabda nem létezett, de Pytlicknek volt egy ötlete…

A holland női kézilabda-válogatott 2015 után újra világbajnoki döntőt játszik. A kézilabda-kedvelőknek talán nem is olyan meglepő, hiszen jó játékosaik vannak, de ilyen egyszerű lenne ez?

Míg mi a világ legerősebb bajnokságából közpénzen megtámogatott milliárdokból a 14. helyezést tudtuk kihozni, addig a holland bajnokság amatőr színvonalára nem is érdemes a “tintánkat” pazarolni. Feltehetjük a kérdést, de akkor kik ők és hogyan lettek ilyen sikeresek, hiszen az utóbbi hat világversenyen mindig a négy között voltak.

A dán tv2 2017-es cikkében választ kapunk kérdéseinkre, de azt is megtudhatjuk, hogy Estavana Polman, miért nyilatkozott ebben a cikkünkben hízelegően egy volt magyar csapattársáról…

Egy milliomos, egy röplabdasiker, egy elkötelezett edző és néhány Fyn-szigeten lakó dán megalapozta a holland kézilabda sikerét. 

Egy nap egy privát jet landolt az Odensétől északra fekvő Beldringe településen. A fedélzeten egy holland milliomossal, egy igazán elszánt edzővel és néhány ügyes fiatal kézilabdással. Útban voltak Svendborgba, ahol egy delegáció várta őket a GOG kézilabdaklubtól. A találkozót Jan Pytlick szervezte le.

“A gudmei (egy kicsi falu a Fyn-szigeten) emberek nem értették, miért jönnek idegenek a klubba, hiszen elveszik a saját játékosaiktól a helyet. Még az odenseiek is idegenkedtek tőlük…”Arne Buch, volt klub igazgató a GOG-nál

Az akkori dán szövetségi kapitány kezdeményezett egy együttműködést a holland válogatott akkori szövetségi kapitányával, Bert Bouwerrel, amikor is beszélgetésbe kezdtek La Santán 1999 nyarán. Pytlick javasolta küldjenek néhány játékost a GOG-hez.

“Arról beszélgettünk, hogyan tudnánk jobban képezni, fejleszteni a játékosokat. Megvitattuk azt a lehetőséget is, hogy esetleg a holland válogatott szabadkártyával induljon a dán bajnokságban, de ezt nem lehetett véghez vinni. Nem hiszem, hogy az én érdemem lenne minden, de én javasoltam neki, küldje a legjobb játékosait a dán ligába” – mondta Jan Pytlick

Hollandia leszerepelt az 1999-es norvégiai vébén, így az ötletből valóság lett.

Egy jó pár tehetséges játékos kezdett neki az úgynevezett “Orajne-tervnek”, smelynek része volt a Hollandiában rendezett 1998-as EB, majd az utánuk következő vb és olimpia is.

A hazai rendezésű Eb-n csak 10. lettek, 12 csapatból . Az 1999-es vb-n ugyan csoportelsőként megelőzték a későbbi világbajnok norvégokat is, de nyolcaddöntőben jött a totális összeomlás, kikaptak a románoktól és ezzel az olimpiai álmuk is szertefoszlott. Új terv után kellett nézni. Pytlick ötlete ekkor már a “táskában” volt, csak ki kellett emelni onnan.Pár nappal a norvégiai világbajnokság után fel is vették a kapcsolatot a GOG-val. Abban az időben nem állt valami jól anyagilag a klub, a csapat kieső helyen tanyázott, így erősítésre, új igazolásra volt szükségük. A megoldás magánrepülőn érkezett, egy milliomos személyében, Ton van Born volt az, aki fedezete a kiadások nagy részét. A holland kézilabda ezzel befizette magát, hogy fejődhessenek a játékosai.

A partnerek között megszületett a megállapodás, 2000 januárjában négy holland válogatott játékos kezdte meg az edzéseket a gudmei kézilabda csarnokban. Olga Assink, Natasja Burgers, Saskia Mulders és Monique Feijen játéka egy főnyeremény volt klub számára. “A gudmei (egy kicsi falu a Fyn-szigeten) emberek nem értették, miért jönnek idegenek a klubba, hiszen elveszik a saját játékosainktól a helyet. Még az odenseiek is idegenkedtek tőlük, de csak az első mérkőzésük szünetéig tartott ez” – mondta az akkori klubigazgató, Arne Buch. “Nagyon aranyosak voltak, és jók, igazi erősítés jelentettek számunkra, hamar a mi lányainknak számítottak.”

További játékosok követték őket, így egy új kézilabdakultúra kezdett kialakulni Hollandiában, egy jó kézilabdaiskolából, -akadémiából a fejődésük érdekében külföldre mentek a játékosok.

Klubjátékosokból válogatott klasszisok lettek.

Sok összetevője akad sikerüknek,ezért tekintsünk vissza egy kicsit a 90-es évekre. Hollandia sportja a labdarúgás, kerékpár, gyorskorcsolya volt elsősorban, de néhányan a röplabdázásban egy ötlettel álltak elő. Kivették a tehetséges játékosokat a kluboktól és akadémián edzettek együtt, nem maradt el a siker, 1996-ban olimpiát nyertek Atlantában. Ezt akarta megvalósítani az akkori szövetségi kapitányuk, (ez az ötlet pár évvel ezelőtt újra napvilágot látott, de nem nyerte el a profi játékosok tetszését…), aki a juniorokkal 10. helyezést ért el brazíliai vb-n.

Akkor úgy érezte, több volt a játékosaiban, ezért kezdeményezte, hogy akadémián edzenek együtt. Heti 20 órában nem csak kézilabdás edzések voltak, nagy hangsúlyt fektettek a fizikai képzésre és az étkezés is kiemelt fontossággal bírt. A project kiadásait az edző jó barátja, a milliomos Ton van Born finanszírozta.

“Egy álom vált valóra, hogy a dán ligában játszhattunk. Számunkra Dánia a kézilabdázás Mekkájának számított” – mesélte Monique Feijen, (a holland válogatott korábbi balszélsője), akit kultúrsokk is ért az új klubjában.

 -“Egy kicsi faluba érkeztünk meg a Fyn-szigetre, egy nagyon nyugodt helyre, ahol játékosok igazán a földön jártak, meccs után megittak egy sört, ami számunkra elképzelhetetlen volt. Nagyon jó erőben voltunk, akkor, 20 órát edzettünk hetente, nagyon komolyan vettünk mindent. Nem mertünk egy darab édességet sem enni, nemhogy sört inni” – mesélte az első élményeit Monique.

“Nekünk hiányoztak azok a meccsek, amiket a dán ligában megkaptunk, nagyon színvonalas mérkőzéseket játszottunk hétről-hétre. Jól is kezdtünk a GOG-ban, sok meccset megnyertünk, többek között a kupát is. Idővel a kultúrát is megszoktuk, tetszett nekünk minden, amit itt tapasztaltunk” – tette hozzá Feijen, aki jelenleg tanárként dolgozik Dániában.

Feijen 2007-ig játszott a GOG-ban majd utána még két évet Horsensben is eltöltött, mielőtt abba hagyta a játékot. Időközben három csapattársa Viborgba igazolt, Olga Assink évekig a liga egyik legjobb játékosának számított akkoriban.

 “Fizikálisan erősek, elképesztően energikusak voltak mindenkit megleptek” – mondta Rikke Skov (Viborg HK) aki ellenfélként, majd később csapattársként is megismerhette őket.

Egyre több és több játékos érkezett, de már nem csak a dán ligába, a Bundesliga is szívesen várta őket.

“Visszagondolva azokra az évekre, nem tudom hogyan alakult volna a holland kézilabda sorsa, ha mi nem jövünk el Dániába játszani. Sok minden történt azóta Hollandiában, az akadémiai képzés folyamatos, már közvetítenek a tv-ben mérkőzéseket, és sokkal szélesebb lett a bázis is, mint a mi időnkben” – tekintett vissza Feijen.

A kétezres évek elején ezek a játékosok klubjukban remekeltek, de a válogatott sikerek ekkor még elkerülték őket, 2005-ben egy kis remény felcsillant, amikor 5. lettek az oroszországi világbajnokságon.”Időbe telt, mire a kézilabdakultúrát sikerült felépíteni Hollandiában. Más országok is szemet vetettek a játékosainkra, igazán szerencsések lehetünk, hogy most egy időben van sok jó játékosunk. Talán mi még kevesen voltunk ha valaki megsérült, nem tudtuk úgy pótolni őket, hogy a válogatottal is sikeresek legyünk”  – mondta Feijen.
Az említett játékosok jó példával szolgáltak a többi fiatalnak, így folyamatosan érkeztek a tehetségek Dániába, hogy az álmaikat valóra váltsák. A válogatottságtól már visszavonult Nycke Groot  egészen fiatalon érkezett a másodosztályú Holstebroba, és egy idegen családnál lakva kezdte el fantasztikus karrierjét.

A sort több játékossal is folytathatnánk (Van der Heijden, Dulfer, Polman), akik hasonlóan építették fel karrierjüket, viszont Estavana Polman pályafutása a szemünk előtt kezdődött, erről az időről kérdeztük volt magyar csapattársát, Kurucz Orsolyát. Arra kértük, meséljen nekünk Estavanáról, aki nagyon szépen emlékezett vissza rá ebben cikkünkben , vasárnap pedig ismét világbajnoki döntőt játszik.

“Természetesen én is örömmel gondolok rá, csak jókat tudok mondani róla, igazán jó érzés látni azt, hogy mennyire sikeres lett a pályán és az életben is, hiszen nagyon szép kis családja van. Mindig is profi hozzáállása volt, egy igazi győztes típus, aki minden helyzetben nyerni akar” -mondta Orsi, aki 2012 januárjában ismerte meg a holland csapat irányítóját.

“Sosem fogom elfejetni az első közös mérkőzésünket. Szülés után egy őszi szezont játszottam a KIF-Vejen csapatában, akkor ő már a régi csapatomban a SønderjyskE-ben játszott 2011 nyarától a másodosztályban. Az akkori edzőjük Patrick Westeholm (jelenleg a Holstebro férficsapatának edzője) visszahívott és kérte segítsek nekik, hogy fel tudjanak jutni a ligába. Ott álltunk az öltözőben egy győztes meccs után, amikor oda jött hozzám és azt mondta annyira örül, hogy velem játszhat. Aranyos volt, ahogy ott állt előttem egy nagyon tehetséges 18 éves kislány, és én, aki akkor már rutinos kapusnak számítottam abban a csapatban a magam több száz ligamérkőzésével, talán meg is lepődtem.De jólestek tőle ezek a szavak” – emlékezett vissza Orsi.

“Feljutottunk a ligába, ami, egy újabb lépcsőfok volt számára. Irányítóként szerepelt, de a szezon elején kértem, hogy többet lőjön kapura, mert addig inkább csak passzolgatni akart. Mondtam neki: Essi, lőjél, mert jó lövésed van, és akarj gólt szerezni” (Meg különben is nála biztonságban volt a labda 🙂 ). Megfogadta a tanácsom, újoncként jól szerepeltünk 7. lettünk, ő pedig a ligában gólkirály, a csapatban az év MVP-je lett – én meg az év játékosa. Jó idény volt, ekkor már látszott neki jobb csapatban kell játszania.”

Orsi számára az is szembetűnő volt, hogy mennyire tudatosan építette fel a karrierjét.

Több holland női kézilabdázó is megfordult a Dániában a karrierjük elején (Van der Heijden, Dulfer, Smeets), a vasárnapi döntőben öt játékos képviseli a dán ligát. 2,5-szer annyi mint a magyarból.

Forrás Tv2 sport.dk, fordítás daniasport.hu

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!